Egyetemes: A fiatalok hitéért 

Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.

Imádság

Jóságos Atyánk, aki biztonságos utat hagytál nekünk
Jézus Krisztusban a fiatalok számára.
Ma eléd visszük őket, és imádkozunk értük.
Ahogy Fiad ifjú szíve összekovácsolódott Máriával, úgy küldd el Szentlelkedet, hogy a fiatalok is megtalálják benne szívük olvasztótégelyét,
ahol bátor hitet formálhatnak, amely képes a megkülönböztetésre és mások szolgálatára.
Add, hogy a Fiad által járt utakon vezesse őket,
és Mária tanítsa őket arra, amire Őt tanította.
Világosítsd meg a szívüket, hogy kegyelmedre hallgatva és az idősebbek támogatásával,
felismerjék a teljes élethez vezető utat.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Hozzáállás a mindennapi életben

Vizsgáld meg a saját életedet
„Érleld, fejleszd és szervezd a saját életedet a valóság iránti egyre nagyobb vonzás, széleskörű nyitottság és bűvölet elveszítése nélkül. Életünk minden pillanatában megújulhat és fokozódhat a fiatalságunk.” (Ferenc pápa) Fordíts időt arra, hogy meggondold, mi teszi teljessé az életedet, és válaszd azt.

Vállalj felelősséget
 „Az elégedetlen nyugtalanság, a látóhatáron megjelenő újdonságok iránti csodálattal együtt utat nyit a fiatalok számára az önmaguk vállalására, egy küldetés iránti felelősségvállalásra indító merészség előtt.” (Ferenc pápa) Vállald fel kisebb vagy nagyobb kötelezettségeidet, és teljesítsd azokat.

Szolgálj
„Fontos, hogy felismerjük: Jézus egy fiatalember volt. Olyan életszakaszban adta oda az életét, amelyet ma ’fiatal felnőtt kor’-nak nevezünk. Fiatalsága teljében kezdődött nyilvános küldetése, és így „nagy fényességként ragyogott fel” (vö. Mt 4:16), különösen akkor, amikor életét a végsőkig odaadta.” (Ferenc pápa) Szolgáld a környezetedben lévőket.

Figyeld meg:
„Egy fiatal Mária 'igen’-ének az ereje mindig lenyűgöző. Annak, az angyalnak mondott 'Legyen meg'-ének az ereje. Ez a passzív vagy beletörődő elfogadástól különböző dolog volt.” (Ferenc pápa) Hallgass, teremtsd meg a belső csendedet, és ismerd fel az Úr hangját az életedben.

Szeress feltétel nélkül
„Miközben álmaid megvalósításáért harcolsz, élj teljes mértékben a mában, nyújts mindent, és töltsd meg minden pillanatodat szeretettel. Mert igaz, hogy fiatalságod e napja az utolsó lehet, és ezért érdemes teljes szívvel és a lehető legmélyebben megélni azt.” (Ferenc pápa) Élj meg minden pillanatot úgy, mintha az utolsó lenne, szeress korlátok és panaszkodás nélkül.

Fordíts egy kis időt arra, hogy egyedül légy Jézussal. Végy egy mély lélegzetet és nyugodj meg. Törődtél szíved örömével és békéjével? Figyeltél arra, hogy hogyan bánsz az életedben lévőkkel? Szeretnél valamiért bocsánatot kérni Istentől? Nyerd el a békédet most, és kérd Istent, hogy öleljen át szeretetével. Határozd el holnapra, hogy mindezek alapján cselekszel. Üdvözlégy Mária...

A háború őrülete előtt, kérjük, folytassuk a rózsafüzér imádkozását a békéért minden nap. Imádkozzunk a nemzetek vezetőiért, hogy ne veszítsék el a "nép lüktetését", akik békét akarnak, és akik jól tudják, hogy fegyverekkel soha, de soha nem érhetik el azt.

Az Egyház mindig hálával üdvözli a testvéri szeretetnek és a gondoskodásnak minden, a rabszolgasorba taszítottak és kizsákmányoltak iránt tanúsított megnyilvánulását, mert ezek által válik láthatóvá Isten irgalma, erősödik és újul meg a társadalom szerkezete.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki megmarad Jézus szeretetében, annak öröme teljes lesz.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-11

+Ravenna, 526. május 18.

Római hagyomány szerint János Toszkánából származott és 523. augusztus 13-án lett Hormisdas pápa utóda. Hároméves pápasága (523-- 526) nem állt kedvező csillagzat jegyében. Itáliában a keleti gótok voltak az urak Nagy Theodorich alatt (471--526), Konstantinápolyban Jusztinosz császár uralkodott (518--527). János sorsát csak a kor Kelet- és Nyugat-Róma között fennálló egyházi és politikai feszültségének ismeretében lehet megérteni. Theodorichot 498-ban elismerték Itália uralkodójának, és mint a kelet-római császár helytartója uralkodott Ravennában. Ravenna műemlékei mindmáig tanúskodnak uralkodói öntudatáról és a klasszikus műveltségnek az ő uralma alatt bekövetkezett jelentős utóvirágzásáról. A nagy műveltségű Cassiodorus segítette a királyt a régi római örökség megőrzésében.

A római püspök és egyháza iránt Theodorich jóindulatú és nagyvonalú volt. Ariánus keleti gótjai és a bennszülött katolikus lakosság között igyekezett fenntartani a békét és az egyetértést. A római egyháznak a politikai támogatásra szüksége volt, mert a kelet-római egyháztól gyűlölködő szakadás választotta el. A kalcedoni zsinat (451) teológiai döntése a bizánci egyházban elkeseredett viszálykodást támasztott. Ismételten kísérletet tettek a harcoló pártok békítésére. Teológiai kompromisszum-formulákat tettek az asztalra, de azok nem feleltek meg sem a zsinat szándékának, sem az ellenfeleknek. Zénó császár 482-ben Akakiosz pátriárka beleegyezésével kihirdetett egy ilyen egységesítő formulát -- ez az ún. Henotikon. Róma azonban tiltakozott, és ez a két egyház szétszakadását eredményezte (akakioszi szakadás). Róma szemében a bizánci egyház és császár eretneknek számított.

A Bizánccal való teológiai nézeteltérés jó irányban hatott Theodorichra a római egyházhoz fűződő viszonyában. Rómának ugyanis Theodorich hatalma biztosította, hogy a bizánci hitvallást ne lehessen rákényszeríteni. Amikor azonban Hormisdas pápa alatt 519-ben megszűnhetett a szakadás, és a két egyház újra egyesült az egy hitben, Itáliában döntően megváltozott a helyzet. A római hagyománynak megfelelően inkább kedvelték a kelet-római császárt, mint a keleti gót Theodorichot. Theodorich nagyra törő terveket szőtt egy nyugat-római- germán állam alapításáról. Ennek állt volna útjában és meghiúsulását jelentette volna, ha sikerül kiterjeszteni a kelet-római befolyást más germán államokra, pl. Sigismund király Burgundiájára vagy az észak- afrikai vandálokra. Ilyen körülmények között a Kelet-Római Birodalommal való rokonszenv vagy barátság felségárulás számba ment. A király hosszú éveken át legbizalmasabb embere, a politikus és filozófus Boëthius ennek a gyanúnak esett áldozatául 524-ben.

A császári politika zordságát hamarosan megérezte I. János római püspök is. Theodorich a gótok szószólójának tartotta magát bizánci területen is, ahol Jusztinosz császár fölújította a régi római eretnek- törvényt, és 524-ben az ariánus gótok ellen fordult. Ez kényszer- megtérésekhez vezetett. Az ariánusoktól elvették templomaikat, és katolikus istentiszteleti célokra használták őket. Félő volt, hogy a császár és Theodorich versengése vallásháborúba csap át. Ebben a feszült helyzetben Theodorich Róma püspökét tette meg a bizánci udvarba menesztett egyik küldöttség vezetőjének. A katolikus főpásztornak kellett az ariánus gótok érdekében közbenjárnia és a császárt kártérítésre fölszólítania. Elutazása előtt János Ravennában ezt mondta a királynak: „Tedd hamarosan, amit tenni akarsz. Szilárdan állok előtted. Nem ígérem neked, hogy megteszem, amit kívánsz. Nem fogok a császárnak ilyet mondani.”

Jánost a keleti útra politikai parancs kényszerítette, amely szinte lehetetlent kívánt tőle. Ez volt az első pápai utazás a bizánci udvarba. Két évszázadon át kényszerültek ezután római pápák -- többnyire kritikus helyzetekben és megalázó körülmények között -- erre a tengeri útra. Most azonban Jánost teljes tisztelettel fogadták Konstantinápolyban. 526 húsvétján a bizánci szertartások értelmében ő tehette a császár fejére a koronát. Küldetésében, amelyet maga sem tudott egész szívvel vállalni, természetesen nem érhetett el teljes sikert. A keleti-gót országban a katolikusok ellen kilátásba helyezett megtorlások tanácsossá tették, hogy a császár megígérje az ariánus templomok visszaadását. A kényszer-megtérések visszavonását azonban nem biztosították. Biztos, hogy a pápa nem is erőltette Theodorich e követelését. Theodorich számára tehát üres kézzel tért vissza a pápa Itáliába. A felségárulás gyanúja igen kézenfekvő volt. A pápát a ravennai udvarban fogva tartották, s néhány nap múlva, 526. május 18- án meg is halt ott. Holttestét Rómába szállították, és a Szent Péter- bazilika előcsarnokában temették el.

Az utókor vértanúnak tekintette a pápát. Ravennai kényszertartózkodását hosszú rabságnak tekintették, hirtelen halálát a börtönben elszenvedett nélkülözésekkel magyarázták. Sírfelirata is küldetésének és halálának ilyen értelmezését tükrözi: „Krisztus vágóáldozata.” A hagyomány további fejlődésében megerősödött a meggyőződés János pápa vértanúságáról. Theodorich képe közben komor és ellenséges lett. Dühöngő katolikus-üldözővé lett, akire sokat átruháztak abból, amit a régi egyház az üldözőkről elbeszélt. Nagy Szent Gergely elmondja egy remete látomását, amelyben János pápa és a Theodorich által megöletett római Symmachus a gót királyt egy vulkán kráterébe taszította (Dialogus IV, 30). Az így értelmezett történetben a pápa egyoldalúan az egyházi szabadság állhatatos védelmezője lett, aki azonban elbukik a világi hatalom túlerejével szemben. A szentek tiszteletében János így típusa lett az egyházi férfinak, aki csak szenvedve tud győzni.

Ünnepét a 12. században vették föl a római naptárba, május 27-re, amikor a Szent Péter-bazilikában történt temetésére emlékeztek. 1969- ben áthelyezték halála napjára.

A szent pápáról, akit a későbbi egyház „Krisztus vágóáldozata” névvel tisztelt meg, nem sok személyes és egyéniségére jellemző esetet ismerünk, inkább csak történeti eseményeket. Egy legendásan kibővített elbeszélés elmondja, hogyan érkezett meg a Boszporusz-melléki császárvárosba.

Amikor elterjedt Konstantinápolyban a pápa és küldöttsége irkezésének a híre, az ünnepi ruhába öltözött nép több órányi járásra elébe ment. Ünnepélyes körmenetben, kereszttel, lobogókkal és égő gyertyákkal fogadták Róma püspökét. Nyilvános ünnep és általános öröm kísérte érkezését. Mindenki a magas vendég áldását várta. A császár maga is kiment elébe udvarával együtt, leborult előtte, és rendkívüli tiszteletadásban részesítette.

János az úgynevezett Aranykapun vonult be a városba. A kapu ívei alatt egy vak borult le előtte. Arra kérte, hogy Krisztus helytartójaként segítse szeme világához, ahogyan Krisztus is megtette ezt. János megérintette a vak szemét, keresztet vetett rá, és az rögtön látott.

Istenünk, hívő lelkek oltalmazója, ki ezt a napot Szent János pápa vértanúságával szentelted meg, kérünk, hallgasd meg néped könyörgését, és engedd, hogy akik tiszteljük őt, hitének állhatatosságában követhessük!

Testvéreim! Az az élet, amit a mi föltámadott Urunk mint Jó Pásztor ad nekünk, a szentségeken keresztül érkezik el egy-egy emberhez.

Így a bűnbánat szentségén keresztül is, mellyel a lélek megvallja az Úr Krisztus előtt: „Uram, én vétettem Ellened, és kérem a bocsánatodat!”

E szentséget a gyónási titok pecsétje védi. Ami a gyónásban elhangzik, senkire nem tartozik, csak arra a lélekre, aki gyónt, meg az Úr Krisztusra, akinek a nevében az Egyház papja hallgatja meg a gyónót, és az élete árán is köteles megőrizni a gyónásban hallottakat, a gyónási titkot. Amit a gyónásban hallott, azt soha, senkinek el nem mondhatja, ha az életébe kerül, akkor sem!

Ennek lett a vértanúja Nepomuki Szent János, aki 600 éve, 1393-ban halt meg, ezen a napon. Furcsa módon – jóllehet akkor az 1400-as évekhez közeledik a történelem, s egy halom oklevél, irodalom van már mindenről! – róla nem maradt írott emlék. De Prágában, ahol megölték, a hívek megőrizték emlékét. Tudták és továbbadták, hogy ez a János a gyónási titokért halt meg.

Azután eltelt 300 esztendő, a történészek vitái egymást érték – lehet-e ez, vagy nem lehet ..., semmi írott emléke nincs ..., ugyan kérem... mesebeszéd az egész –, és akkor 1719-ben elindították János szenttéavatási eljárását. Ennek során fölnyitották a sírját, és a nyelve ott 

volt épen a koporsóban. Jeléül annak, hogy ez a János tényleg a gyónási titoknak, a titkot őrző hallgatásnak az áldozata lett.

Páduában volt egyetemista. Mint papságra készülő fiatal ember – és akkor írják az 1370es éveket – nyilván jó párszor elzarándokolt Páduai Szent Antalnak 103 a sírjához. És magába szívta a lelkületet, hogy az üdvösség mindennél fontosabb! És mindaz, amit az egyházjogban az Egyház tanít, s mindaz, amit a teológiában tanít – az üdvösségért van! És ezt semmiért eladni nem szabad! Nyilván hallotta, hogy a pápa még Avignonban van, Svéd Szent Brigittának a sikertelen kísérlete a hazahozatalára ott rezgett még a levegőben, de egyszer csak jön a híre, hogy egy Katalin nevű valakinek Sziénából sikerült! Hazavitte a pápát.

János hazatér Prágába, tele az Egyház megújulásának a reményével, lendületével meg a maga fiatal odaadásával, és egyszer csak jönnek a hírek, hogy ismét szakadás készülődik! Két pápa van! – És ez nagyon rossz hatással volt egész Európára. Az Egyház tekintélye a világi uralkodók előtt megcsappant. A cseh király is – akit úgy hívnak akkor, hogy IV. Vencel egyszerre fékevesztett ember lett. Azt mondják, közben alkoholista is lett, mindenesetre rendkívül szeszélyes, erőszakos, gátlástalan és ellentmondást nem tűrő uralkodást vezetett be. Közben pedig a szomszédban, az érsekségen ez a János először káplán, azután az érseknek a munkatársa, titkára, helynöke, kanonok lett. Prágában híre ment, hogy ezt a Jánost érdemes hallgatni, erre a papra érdemes odafigyelni! Ez nem veszekszik, nem vitatkozik – ez tanít! És egyszer csak a királynő fölkérte, hogy: „Légy a gyóntatóm!”

János addig mindenfajta királyi kísérlet elől kitért, pedig a király maga mellé akarta venni mint főtanácsadót. Azt mondta: „János, én téged érsekké teszlek, pápává nem tudlak tenni, de ami rang van, azt rád fogom ruházni.” – És János kitért. Következetesen. A királynőnek azonban a gyóntatója lett.

A hagyomány tudja, hogy egyszer csak ez a féktelen – és ha tényleg alkoholista volt, akkor az alkohol hatásától is gátlástanná lett – uralkodó elkezdte faggatni János papot. „Mondd meg nekem, mit gyónt a feleségem neked?!” – János persze hallgatott. Annak viszont már van történeti emléke is, hogy egyszer a királyi lakoma egyik étele kozmás lett. A király odaparancsolta a szakácsot, és azt mondta neki: „Te lekozmáltad az én vacsorámat, én pedig megégetlek téged!” – és máglyára küldte a szakácsot. Akkor János pap kihallgatást kért a királytól, és – mint előtte is, utána is a történelem folyamán nem egy nagy püspök egyszerű papként számonkérte a királyt: „Felség, mit tettél!? Öltél! Egy ártatlan embert megöltél!” – Ettől a király végleg megdühödött: „Mit mondasz?! Nem elég, hogy nem vallod meg, mit gyónt neked a feleségem, még szemtelenkedsz is velem!?” – Följegyezték, hogy a kínzókamrában maga a király sajátkezűleg égette a fáklyával János oldalát: „Valld meg, mit gyónt a feleségem!” – azután félholtan beledobatta a Moldva folyóba.

A holttest azonban nem merült el. Csillagok jelezték és vették körül a helyet, ahol a víz tetején úszott a test.

1729-ben avatták őt szentté. Akkor ez a térség, Csehország, Ausztria, de főleg Magyarország éppen a török idők utáni nagy építési korszakban van. És Szent Flórián a hidak egyik oldalán, Nepomuki Szent János a hidak másik oldalán – szinte mindenütt! És az akkoriban épült templomokban valamilyen formában – legtöbbször a keresztet magához ölelve – ez a János pap ott látható. Itt, ebben a templomban is, hátul, jobb oldalon, a legutolsó mellékoltár az övé.

Kérjük meg őt, vegye oltalmába elsősorban a gyóntatókat, hogy mindig észben tartsák, hogy a szentgyónás szentségében micsoda kincsünk van! Tudják őrizni a gyónási titkot! Meg imádkozzon mindazokért, akik az Egyház képviseletében a hatalmasokkal kerülnek szembe, és most mindegy, hogy egyszerű hívőről van-e szó, vagy a római pápáról, teljesen mindegy, de amikor az Egyház képviseletében valaki a hatalmasokkal kerül szembe, oltalmazza és bátorítsa őket a ma ünnepelt Nepomuki Szent János, hogy tudják észben tartani és el ne felejtsék, hogy az üdvösség, amit a szentségeken keresztül kapunk, nem eladó! Senkinek és semmiért nem eladó! Amen.

Élete

+ János Toszkánában született és Rómában szolgált papként. Korai életéről semmi mást nem ismerünk.

+ 523-as pápává választása idején már idős ember volt. Kora és testi betegsége ellenére továbbra is a keleti és nyugati egyházak közötti egységért dolgozott, és zsinatok sorozatát hívta össze, hogy segítsen megoldani a kegyelem természetével kapcsolatos vitákat.

+ Szent János pápának tulajdonítják, hogy elfogadta a Húsvét időpontjának számítási rendszerét, amelyet ma is használunk.

+ 525-ben Theodorik király követeként Jusztinusz császárhoz küldték Konstantinápolyba. Mivel János nem volt hajlandó elfogadni az ariánus eretnekséget (amely tagadta Krisztus istenségét), a küldetés kudarcba fulladt, János pápát letartóztatták és Ravennában bebörtönözték, ahol 526-ban a bántalmazás és elhanyagolás következtében meghalt. Röviddel halála után földi maradványait visszaszállították Rómába, és a Szent Péter Bazilikában temették el.

+ Vértanúként tisztelték, a sírján lévő korabeli sírfelirat úgy dicséri őt, mint aki „Krisztusért vált áldozattá egy kényszerű utazás miatt.”

Imádságra és elmélkedésre

„Azok felé, akik az ő harcaiban sérülést szenvednek el, Isten szerető, gyengéd barátsággal tárja ki karjait, amely messze örömtelibb, mint bármi, amit földi erőfeszítéseink eredményezhetnek. Ha van egy kis eszünk, vágyakozni fogunk Isten e kitárt karja után.” - Avilai Szent János

Lelki bónusz

Szent I. János pápa közeli barátja volt a filozófus és mártír Szent Severinus Boethiusnak, akit leginkább a filozófia vigasztalása című könyvéről ismerünk.

Imádság

Istenünk, hűséges lelkek megjutalmazója, te a mai napot Szent I. János pápa vértanúságával szentelted meg. Hallgasd meg néped könyörgését, és add, hogy szent vértanúd érdemét tisztelettel ünnepelve, állhatatos hitét is kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

ApCsel 15,7-21
Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.” Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: „Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is. (…) Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől.(…)”

Jelenlét

Személyiségem alakulását az befolyásolja, ami számomra jelen van. Elgondolkodom azon, hogy miközben sokminden hat rám, Isten állandóan jelen van szeretetével. Megállok, és azért imádkozom, hogy hagyjam Istent most ebben a pillanatban is hatni a fejlődésemre.

Szabadság

Megpróbálom elengedni gondjaimat, aggodalmaimat, melyek nyomasztanak. Teljesen átadom őket Istennek - legalább azalatt, amíg imádkozom. 

Tudatosítás

Isten szerető jelenlétében visszafejtem az elmúlt napot. Onnan, ahol most vagyok, elindulok visszafelé, óráról órára. Hálával begyűjtök mindent, ami jó volt, ami fényt adott. Megállok az árnyékosabb részeknél, hogy megértsem üzenetüket, és gyógyulást, bátorítást, megbocsátást kérek feldolgozásukhoz.

Isten igéje

Jn 15,9-11
Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Jézus tovább beszél tanítványaihoz az utolsó vacsorán. Miután elmondta a szőlőtőről szóló példabeszédet, most megmagyarázza annak valódi értelmét: az Atyának, a Fiúnak és az ő követőinek egyesülniük kell a szeretetben. Ahogy az Atya árasztja szeretetét a Fiúra, úgy árasztja azt a Fiú a tanítványaira. Ők pedig ugyanazt a szeretetet adják tovább testvéreiknek szerte a világon.
• A szeretet gyümölcse az öröm. Ugyanaz az öröm, melyet Jézus tapasztal. A keresztény tanítványok alapélménye az öröm és a vigasz. Ahogy valaki mondta, „szomorú a szomorú szent”. Önellentmondás. Egyes keresztények nagyon komolyan veszik a hitüket. Vajon megtapasztalták valaha is Jézus szeretetét? Ha igen, annak tovább kellene áradnia mások felé. 

Imabeszélgetés

Néha elgondolkodom, mit mondanék neked, Uram, ha személyesen találkoznánk. Azt hiszem, így szólnék: Köszönöm, Uram, hogy mindig velem voltál. Biztosan tudom, hogy voltak idők, amikor ölben vittél. Amikor a Te erődből jutottam túl az élet nehéz szakaszain.

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen

Vágyom megtapasztalni Jézus örömét

Evangélium:
Jn 15,9-11
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.”

Bevezető ima: Jézusom! Segíts az ima alatt elnyugodni Benned, segíts elengednem azokat a zavaró gondolatokat és érzéseket, amik akadályként állnak közted és köztem. Kérlek, ölelj át jelenléteddel és isteni szereteteddel! Vágyom a Te örömödet megtapasztalni, és mindig abban élni.

Kérés: Uram, add meg a kegyelmet, hogy még mélyebben higgyek mennyei Atyánk hűségében és szeretetében!

Elmélkedés:
1. Az Úr az arcához emel engem. Az emberi szeretet legnagyszerűbb példája a szülői szeretet. A szülők gyermekük iránti szeretete hozható leginkább párhuzamba a Szentháromság tagjai közötti szeretettel. Krisztus állandóan tudatában volt annak, hogy az Atya szerető figyelme és gondviselése alatt élt itt a földön. Mennyire megváltozna az életem, ha tudatában lennék én is annak, hogy az Atya állandóan figyelmével és segítségével kísér engem! Felkeléstől lefekvésig én vagyok az Atya szeme fénye! A keresztényeknek hatalmas bizalommal kellene megvallani hitüket, hogy ők a Mennyei Atya szeretett gyermekei. Ahogy a zsoltáros mondja: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz Te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.” (Zsolt. 23,4) Uram, segíts, hogy napközben is hozzád forduljak, hogy megfogjam a kezedet, és hagyjam magamat gyermekedként vezetni!

2. A szeretet igényes. Ahogy a szerető apa megdorgálja gyermekeit, ugyanígy a Mennyei Atya is jogosan fedd meg minket, amikor szeretettelenül viselkedünk. A szeretet nem hiteles, ha nem támaszt helyes követelményeket. Sokszor van Atyám, hogy tiltakozva sivalkodok szerető kezeid között. Nem könnyű neked engedelmeskedni, mégha tudom is, hogy jó az, amit kérsz tőlem. Miért állok ellen, ha tudom, hogy Te, Atyám mindig a javamat akarod? Azért, mert a szívem tele van büszkeséggel és helytelen önszeretettel. Szívesebben választom a kényelmesebb és kellemesebb utakat, minthogy meghajoljak a Te kívánságaid előtt. De egyre jobban felismerem, hogy ha Téged figyelmen kívül hagylak, Atyám, akkor csak fájdalommal, gyötrelemmel és a bukott emberi természet nyomorúságával találom szembe magamat. Atyám, ahogy a tékozló fiúval is tetted, engem is vigyél vissza házadba, hogy érezhessem szereteted biztonságát!  

3. „Az én örömöm legyen bennetek is.” Jézus a teljes, valódi örömről beszél, minden ember legfőbb vágyáról.  Ennek forrása egyfelől az Istennel való gyermeki, őszinte és bensőséges kapcsolatunk. Másfelől pedig az embertársainkkal – családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel – való szeretetkapcsolatunk. Ez a minden mást felülmúló öröm azonban nem kevés áldozathozatallal is jár a részünkről. Jézus örömét nem lehet ingyen megszerezni sem olcsón megvásárolni. Jézus öröme – amint Mesterünk életében is látjuk – mindig együtt jár a lemondásokkal és a szenvedéssel is. A kettő nem választható szét egymástól! „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,29-30)

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom! Milyen fontos mai tanításod, és mennyire meghaladja emberi természetemet! Segíts megtapasztalnom a mások iránti szeretetből származó örömöt! Add, hogy felfedezzem segítő és ölelő jelenlétedet, amikor a Te utadon járok! Hiszek Benned, és vágyom megtapasztalni ígéretedet: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Elhatározás: A mai napon bizalmas szeretettel fordulok Mennyei Atyám felé. Megosztom vele munkámat, örömeimet és nehézségeimet.

Ferenc pápa imaszándéka  2022. május hónapra:

A fiatalok hitéért
Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot. 

Olyan nagy bizalmunk legyen Istenben, hogy elhiggyük: hajó híján egy szál pallón is átszelhetjük a tengert.

Fordulj gyakran Istenhez! Egyedül tőle nyerhetsz erőt, és Ő megsemmisíti ellenségeidet. Ő az, aki nemcsak tested kívánságait, de magát a sátánt is minden kísértésével széttiporja.

Én lelkem, mindenek fölött és mindenben az Úrban keresd nyugovásodat mindenkor,
mert benne van a szenteknek el nem veszthető nyugalma.

Miként az az ember, aki ruhátlanul tövisek és tüskék közé veti magát, nagy fájdalmakat és kínokat szenved, éppen úgy gyötrődik és kínlódik a lélek, ha átadja magát érzéki vágyainak, mert ezek fogva tartják, mint a tövisek, széttépik, szétszaggatják és kínozzák.

A természetes engedelmességhez hozzátartozik, hogy az ember a parancsot elfogadja, és szívesen veszi, akaratát nyugodtan meghajtja előtte. Ha ugyanis senki nem parancsol nekünk, éppoly kevéssé fogjuk az engedelmességet megtanulni, mint a sivatagban egyedül a jámborságot.

A világban fontos, hogy legyenek politikusok, akik tanácsokat adnak és jelzik a veszélyeket; ez nem a szegények feladata (MB XVI. 291).

Jézus Krisztus mennybemenetele után Mária folyamatosan égett a Vele való újra egyesülés legmélyebb vágyától. Isteni Fia nélkül úgy tűnt számára, hogy a legsúlyosabb száműzetésben él. Azok az évek, amikor el kellett válnia tőle, a leglassúbb és legfájdalmasabb vétanúságot jelentették számára, a szeretet vértanúságát, amely lassan felemésztette Őt.

A bűn miatt a lélek Lélek nélküli lesz, csúnya s hullaszerű lesz. A bűn rosszakarat, s a rosszakarat által az Isten-gyermek öngyilkossága; az isteni ember eldobta magától az isteni életet. Ugyancsak, mikor az ember szívből visszatér az Istenhez s megbánja bűnét, akkor az Isten nemcsak megbocsátja a rosszakaratot, a sértést, hanem visszaadja a természetfölötti kapcsolatot is; visszaadja a Szentlelket, s az istenülés által, e belső elváltozás által vétetik el a bűn a lélekről. Mikor tehát a keresztségben újjászületik a gyermek, akkor az eredeti bűn, az isteni visszatetszés megszűnik a megszentelő malasztnak a lélekbe való öntése által; nemkülönben mikor a felnőtt ember tökéletes bánattal bánja meg bűnét, vagy mikor a gyóntatószékben fordul bűnbánóan Istenhez, akkor is Isten megbocsát, s e bocsánatát a léleknek elváltozásával, vagyis istenülésével adja; ad természetfölötti életet s szépséget, mely kizárja a bűnt.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 164-165. old.]

Az olyan lelkeket, mint Szent Gellérté, majd­nem lehetetlen elemezni. A nagytermészet hang­jai csendülnek ki belőlük. Ennek a természetnek a hang­ja: Istendícséret. Ezt érzi ki belőle Szent Gellért, amikor azt mondja: „Az Isten egyetlen műve sem szűnik meg (Is­tent) dicsérni. Ezért mondja a himnusz: Áldjátok, az Úr­nak minden művei az Urat. Az áldás e világ föladata, a nagy magasztalás az (Örök) országé." És beledalol ezekbe a lelkekbe a kegyelem csodás éneke, azé a kegyelemé, mely az Örök élet énekeit adja már idelenn az ajkukra. Ezért ele-mezhetetlen, magyarázhatatlan az a hét év, melyet Szent Gellért a Bakonyban töltött. Hogyan múlik el az ily ma­gány nappala és éjjele, nap-nap után, éveken keresztül? Milyen eszmék, milyen képek száguldanak át ezen a fan­tázián? Még kevésbé tudjuk megfigyelni azt, hogy gazdag­szik az ily lélek a kegyelem érintéseitől Nem értjük, hogy fejlődik ki az a lélek, mely előtt sár lesz a világ minden di­csősége. Magyarázhatatlan marad, mily erő hajtja, űzi ad­dig a szikláig, ahol vére omlott a magyar kereszténységért. Csak azt látjuk, hogy a contemptus mundi és az amor Del - a két szárnya a lélek röptének: magasra száll.

(Szent Gellért Bakonybélben)

Világjáró útjain egyszer megkérdezték a bíborost, mi ad neki erőt a gyalázkodások elviselésére, és minek alapján biztos abban, hogy a kommunizmus meg fog bukni. A maga természetes, nyugodt módján, mosolyogva csak ennyit mondott:

„- Erőt és bizonyosságot csak abból merítek, hogy a kommunista rendszer embertelen, és ennek következtében természetellenes. Előbb-utóbb meg kell tehát buknia.”

Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak, 259. old.

„Minden hivatás egyformán szép és jó. Ha egy fiú gondolataiban újból és újból egy lány arca jelenik meg, az azt jeleni, hogy számára Isten a házasság gyönyörű hivatását szánja, és jól teszi, ha elkezd udvarolni, mert Isten hívását követi azzal, hogy meghódítja, feleségül veszi és boldoggá teszi választottját.” 

Itt, Niepokalanówban a falakon szentek gondolatait olvashatjuk. Közöttük van Szent Fe­renc atyánk egyik mondata is, amelyben azt kéri testvéreitől, hogy Máriától soha ne szakadjanak el gondolataikban, hogy Mária neve legyen szüntele­nül az ajkukon és a szívükben. Ez is arról tanúsko­dik, milyen közel állt Ferenc atyánk a Szent Szűz­höz. Minél közelebb van valaki a forráshoz, annál több kegyelmet meríthet.
Egy alkalommal egyik elöljárónk ezt mondta: „Ha Szent Ferenc ilyen magasra jutott az életszent­ség útján, akkor nagyon kellett szeretnie Isten Anyját."

Fatima üzenete

Te is segíthetsz, hogy az emberi szeretet növekedjék a földön. Megváltoztathatod a világot, átalakíthatod teljesen, de semmi sem fog történni, ha nem imádkozol, mert imádkozni annyi, mint: akaratodat fokozatosan átengedni Isten akaratának, hogy az működjék benned, hagyni, hogy a te szereteted helyébe Isten Szeretete áramoljon, megvalósítani közreműködéseddel az emberek között az Atya tervét és mindenható Szeretetét.

Naplójában Kis Szent Teréz ragyogó lelkesedéssel ír arról az élményéről, amikor megvilágosodott számára Jézus új parancsának jelentése és jelentősége. A második főparancs eddig így hangzott: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Jézus az önmagunkat mércéül állító viszonyítási pontot változtatja meg és ad új parancsot: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!”

Kijelentése gazdagságának megsejtéséhez azonban előbb a régi parancs rejtett összefüggéseit kell megközelítenünk. Hiszen újabban egyre többet hallunk és olvasunk a „mint önmagadat” alapelvvel kapcsolatos nehézségekről. Arról, hogy aki önmagát nem-, vagy nem jól szereti, az nem tudja embertársait sem igazán és szépen szeretni. Önmagunk szeretetét sokáig magától értődőnek véltük. Úgy gondoltuk, hogy feladatunk lényege a másik ember iránti szeretet. Ennek tévedhetetlen iránytűje pedig az önmagunk iránti spontán és természetes szeretet minősége és intenzitása. Egyre világosabban látjuk azonban, hogy a benső béke és harmónia mennyire nem magától értetődő.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy fogantatásunktól kezdve mennyire rá vagyunk utalva az életünk alakításában jelentős személyek szeretetére. Édesanyánkra és édesapánkra, jó testvéreinkre, rokonokra, barátokra, a bennünket nevelőkre és tanítókra, egyházi személyekre… Szeretet-kapcsolataink aszimmetrikus hálójában pedig az ép és szép kapott és továbbadott kincsek örömei mellett jelen vannak a sérülések és hiányok gyötrelmei is. József Attila vallomása a szeretetre való képtelenségtől a szeretetet szeretetben felfedező csoda kapujáig kísér bennünket:
 

(Gyermekké tettél)

A szeretet tanulása élethosszig tartó folyamat. A két főparancs három szereplője, Isten, a felebarát és önmagunk, meglepetésekben és felfedezésekben gazdag kihívásokat tartogatnak számunkra. Isten minden képességünkkel való szeretete az összpontosításra hív: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A szív a személyiség központja, a lélek a spirituális, az elme az intellektuális képességeink összessége. A minden erő a testi, a pszichikai és az akarati törekvések összefogására vonatkozik.

A hangsúly azonban itt is, meg a felebarát önmagunkkal egyenrangú szereteténél is a mi erőfeszítésünkön van. Nekem kell Istent szeretni és az én feladatom az embertárs szeretete.

Jézus új parancsa ezt az auto-referencialitást, önmagunkra vonatkoztatottságot haladja meg és múlja felül. Nem a mi - olyan-amilyen - önszeretetünkhöz viszonyított feladatot ad, hanem először saját szeretetével ajándékoz meg bennünket.

Milyen ez a szeretet? Isten-emberi, amiben az Atya szeretete tárul fel a Lélek által a Fiúban. Kezdeményező, megbocsátó és szolgáló szeretet.

- Kezdeményező szeretet. Mert a világot jónak, és benne az embert nagyon jónak teremtő Isten szabad és felszabadító nagyvonalúságának ajándéka. Az emberrel szövetséget kötő és saját ígéretéhez hűséges jóság. Fáradhatatlanul hívó, szólító és bátorító állhatatosság. Bennünket a másikban és önmagunkban is megelőző, „előbb szerető” Szeretet.

- Isten szeretete a leleményes kezdeményezéseken túl, megbocsátó szeretet is. Teremtményei hűtlensége ellenére is hű. Jézusban a bűnös emberek felé gyógyító szeretettel forduló könyörület. Saját küldetéséről szól így: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. A kereszten még haláltusájában is megbocsátást hirdető irgalom: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).

- Isten kezdeményező és megbocsátó jósága végül a szolgáló szeretetben teljesedik ki. „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja sokakért” (Mt 20,28). A lábmosás gesztusában kezd kibomlani ennek a szeretetnek a teljes gazdagsága. Egyszerre van jelen benne az istenfiúi öntudat és az alázat. A szeretetből fakadó kezdeményezés, a megbocsátás és a szolgálat példás önuralma és boldogsága. 

Jézus immár jóváhagyja, hogy övéi Úrnak és Mesternek, vagyis Istennek hívják, mert ő valóban az. De öntudata nem önmagában való tetszelgésre indítja, hanem a szolgálatra, tanítványai lábának megmosására. Példát ad, de boldogságot is ígér azoknak, akik őt követik.

Az új parancsban kezd felragyogni a Krisztust követő élet teljes szépsége. Mert ez több mint emberi bölcsesség, erkölcsi rendszer vagy spirituális erőfeszítés. Nem velünk kezdődik, elsősorban nem rajtunk múlik, és nem is velünk végződik. Jézus parancsának fókusza ugyanis az, hogy ő szeretett és örökre szeret bennünket. Itt ragyog fel Isten dicsősége. Szeretetében ismerhetjük föl, hogy mi kik és mik vagyunk. Szeretetének biztonsága lehet önismeretünk, önértékelésünk, öntudatunk és önbecsülésünk alapja és iránytűje. Ez a szeretet adhat megújuló erőt és magasztos alázatot a derűs szolgálathoz. Ez annak a boldogságnak a kezdete, amit az Isten azok számára készített, akik szeretik őt.

Az új parancs új életre hív bennünket. Egy új világba, ahol nincs többé halál, sem gyász, sem fájdalom, mert Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Ahol mi, az Ő szeretetében, az Ő szeretete pedig bennünk fog lakni mindörökre.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban azt mondja Jézus, hogy „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek Ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”- Tudja e rólunk a világ, hogy krisztushívők vagyunk? Szeretettel vagyunk-e mi egymás iránt? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Bocsásd meg oly sok szeretetellenes cselekedeteinket. Uram irgalmazz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Segíts bennünket, hogy ne csak szavakkal, hanem cselekedetekkel szeressük testvéreinket! Krisztus kegyelmezz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a szeretet végső győzelmében való hitet! Uram irgalmazz! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Annak ellenére, hogy a szeretet ott van valamilyen formában és mértékben minden ember szívében, – mélyen beíródott természeti törvény ez az emberi szívekben – mégsem fölösleges ezt a törvényt újra és újra hangsúlyozni.

Ha jól megnézzük az életet, akkor világossá válik előttünk, hogy ez is azon parancsok közé tartozik, amelyből minden nap elégtelenre vizsgázunk. Úgyis, mint egyének, mint közösségek, mint népek és nemzetek, sőt maga az emberiség is!

A történelem tanúsága szerint, az igazi, mindenkit magához ölelő szeretet igen csekély szerepet játszott a múltban, és még annál is kevesebbet játszik napjainkban az emberiség, de nemzetek és társadalmak életében is.

A Földnek különböző pontjain, naponként gyilkolnak, kínoznak embereket. Emberek százainak és ezreinek pusztítják el otthonaikat, s teszik földönfutókká őket.

Úgy elgondolkodom azon, hogy a népek vezetői nem a bűnözés elleni harcra fordítanak hatalmas összegeket, hanem épp a bűnözésre, tömeggyilkosságra, és pusztításra.

Nem tudom elfelejteni egyik korábbi ausztráliai élményemet. Hálás vagyok Melbourne-i paptestvéremnek, hogy a nagy óceánparti autóúton megálltunk, és megmutatta az út feletti íven látható domborműveket, amelyek azt mutatják a nézőknek, hogy miként végeznek nehéz építőmunkát a háború után, a sokszorosan kitüntetett katonák, mielőtt újra visszatérnének a gyilkolás és rombolás nélküli polgári életbe. Mint válnak ezzel a terápiával újra emberekké.

Sok helyen hiányoznak ezek a gyógyterápiák. Napjainkban, egyszerűen leszerelik ezeket a gyilkolásra kiképzett, deformált embereket, és közülük nem egy folytatja ott, ahol abba hagyta, de most már, mint büntetendőt.

Mint mindig, úgy ma is ezért is nagyon is időszerűek az Úr Jézus oly erősen hangoztatott szavai: a „szeressétek egymást!” Ezért kell oly erősen hangoztatni, a halál civilizációjának korában a szeretet civilizációját!

Szerte a nagyvilágban, hazánkban, s családunkban. Ezt is, mint annyi mást, csak alulról kezdve lehet felépíteni, a családnál, azonbelül is önmagunknál kezdve. Annak szavait megvalósítva, aki azt mondta: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket Betlehemtől a Golgotáig!

De hogyan szeretett Jézus?

Barátilag!

Nem a test és a vér, nem az ösztönös rokonszenv fűzte az emberekhez, hanem a másokat felemelő, segítő és jobbá tévő baráti szeretet! „Nem mondalak benneteket szolgáknak, hanem barátaimnak”, mondta egykor Jézus első tanítványainak, és ugyanezt mondja valamennyi mai követőjének is.

Jézus nem azt kívánja követőitől, hogy azért szeressék az embereket, mert jók, mert szeretetreméltók, hanem, hogy ez által jobbakká legyenek! Jézus nem azért járt a földön, hogy a szeretet mézét gyűjtögesse az emberek szívéből. Sokkal inkább azért, hogy megtöltse azokat az Isten- és emberszeretet mézével. Nekünk, akik úgy akarjuk szeretni egymást, mint ahogyan az Úr Jézus bennünket, van tehát még mit tennünk ezen a területen.

Az Úr Jézus szeretetének sajátossága, hogy mindenki felé fordul. Nem erőlteti senkire sem barátságát, de senkit sem zár ki belőle. „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon milyen érdemetek van?” Hangzik felénk is Krisztus önvizsgálatra késztető kérdése.

Nekünk szeretnünk kell, jobbá kell tennünk, s erkölcsileg felemelnünk azokat is, akik leszegényítették népünket, pár tízezernyi dúsgazdagra és közel tízmilliónyi szegény Lázárra.

Jézus szeretetének egy újabb sajátossága, hogy minden áldozatra kész! „Senkinek sincs nagyobb szeretete, mintha valaki életét adja barátaiért.”^. Nemcsak mondta, hanem meg is tette.

Nekünk is ilyen, másokért életünket is odaadó szeretettel kell szeretnünk embertestvéreinket, nemzetünk minden egyes tagját.

A keresztényeknek, mint mindig, úgy ma is, meg kell küzdeniük környezetük ellenséges magatartásával, úgy, mint egykori elődeiknek. Nekünk is küzdenünk kell hitünkért. De addig nem nyughatunk, amíg a szeretetnek nem azon az útján járunk, amelyet Jézus jelölt ki számunkra. Addig, amíg mindennapi tanúságtételünk Krisztus mellett nem lesz olyan, hogy a világ ujjal mutasson majd ránk is, mondván: „Nézzétek őket! Mennyire szeretik egymást!”

Ezzel a keresztény magatartással még adósai vagyunk a világnak!

Törlesszük hát adósságunkat! Ámen.

1. Pál Antióchiában (Ap Csel 14, 20b–27)

A ma idézett szentírási szakasz Szent Pál első missziós útjának befejezéséről tudósít. A szíriai Antióchiában a tanítványok megnyitották az üdvösség lehetőségét a pogányok számára. Kialakult a vezetés rendje, a hívek élére elöljárók kerültek. Ezt mindig böjt és imádság előzte meg. A már megalapított közösségekbe erőt öntöttek. Képet kapunk a tanítványok toborzásáról, a missziós munka nehézségéről és áldozatáról. Az emberséges lelkipásztorkodás ma is művészet. Állandó szentségre törekvést, az Úrra való odafigyelést igényel. A lelkipásztor csak így kerülheti el a dölyfösség, az önteltség csapdáját, és így maradhat nyitott, hogy senkit ki ne rekesszen, hanem inkább mindenkinek nyissa meg az üdvösség kapuit.

2. A menyei boldogság (Jel 21, 1–5a)

Szent János látomásában a végidőbeli „új Jeruzsálem” Isten hajléka lesz köztünk. Isten újjáalkotó Szentlelke megszüntet minden szakadást, gyászt, megosztottságot. Talán nekünk is figyelmeztetés, hogy túl díszes, funkcionális, de üres templomainkban engedjünk nagyobb teret neki, hogy jól érezze magát bennük. A templom attól válik otthonossá, hogy Isten asztaltársaságában érezhetjük magunkat.

3. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást…
(Jn 13, 31–33a. 34–35)

Bibliánk alcíme is új parancsként emlegeti Jézus utolsó vacsorán elmondott szeretetparancsát. De mitől, miért új ez a parancs? Hiszen az emberi együttélés szabályai egyidősek az emberiséggel… Mi ez a kétezer év a megközelítőleg 30 ezerhez képest? A tízparancsolat is valamiképpen az emberi szívbe van belevésve. Az ember mindig is tudta, érezte, hogy ha meg akar maradni, akkor nem ölnie kell a másikat, hanem összefogni, támogatni, szeretni. Így győzi le az állatot, a természet erőit. Miért új akkor a szeretet parancsa, ha az ószövetség is kifejezetten beszél róla? Mind az Isten, mind az ember szeretetéről.

Azért új parancs, mert Jézus látva a közelgő keresztet, amelyen a maga részéről megdicsőíti az Atyát és visszavezeti hozzá az embereket – kiüresíti önmagát. Odaadja életét szeretetből. Belehal az Atya iránti szeretetbe. A válasz tehát ebben a szócskában van: amint én szerettelek titeket. Ne csak úgy szeressétek egymást, hanem legyetek képesek meghalni egymásért. Szeretetünk mindig meg van jelölve a halállal. Szeretni mindhalálig, szeretni akkor is, ha belehalunk. Isten nem úgy győzi le a rosszat, hogy bosszút áll, és látványosan elnémítja, kiiktatja, hanem „kiszenvedi” belőlünk, meghal értünk. Magára veszi annak gyalázatát, átkos következményeit, és segít minket felemelni, hogy el ne vesszünk. Ez a jézusi szeretet. Ez győzi le a világot. Ilyen a keresztény szeretet. Óriási újdonság ez ma is, ha az üzleti korrektséget, a politikai, jószomszédi viszonyok és megnemtámadási szerződések kényes békéjét vesszük alapul.

De akár azért is új lehet, mert emberi természetünk ösztönösen tiltakozik ellene. Ezért magunkat is szüntelenül le kell győznünk, ahhoz hogy szeressünk. Túllépve vonzáson és szimpátián, érdeken és hasznossági szempontokon, sutba dobva az olyan kérdést, hogy: érdemes egyáltalán, megéri?

Amint én szerettelek titeket… – ez különböztessen meg titeket az átlagembertől. Mintha csak azt mondaná: ebben legyetek többek, mások, tartóra tett mécsesek. Haljatok meg mindennap önzéseteknek, haljatok bele mindennap a világ elvárásaiba, és szeressétek ki belőle az istenarcot, amelyet belerejtettem. Úgy szeressétek a másik ember, hogy mentsétek is meg. Mentsétek meg önmagától, mentsétek ki a gonosz karmaiból…

Ha meg akarjuk érteni, tanulni, mi a szeretet, nézzünk Jézus Krisztusra. Az ő földi története, a szentek élete révén beavatást nyerhetünk a titokba. És megszűnnek a kérdéseink: hogyan, miért… Nem lesz értelme akadékoskodni, és egérutat keresni: csakhogy, de hát, igen de… – hanem tetten érjük bennük a szeretet titkát. Nagypéntek és húsvét titkát. Akár már egy családban is, ahol a szeretet nem alkalmi hőstettek vagy fellángolások sorozata, nem a világnak szánt bűvészmutatványok esetleges, amatőr próbálkozásai, hanem: életet adni a másikért… megvalósulhat a krisztusi szeretet. Odaadni magunkat kölcsönösen, elégni a hűség, a bizalom és az „értelmetlen” szeretet oltárán. Jézus erre nem példa, hanem maga az alap, az erőforrás és a jutalom egyben.

Minden nagy vallásban megtaláljuk a vezérmotívumot, miszerint az ember keresi Istent. Ezzel szemben a Biblia nem az embert mutatja be Istent keresőnek, hanem az Istent, aki keresi az embert. A világtörténelem első kérdése nem az volt, hogy "hol van az Isten?", hanem Isten kérdezte: "Hol vagy Ádám?"

Így a kereszténységben Isten emberkeresése válik felülmúlhatatlanul erőssé, mert Isten Igéje emberré lett éspedig azért, hogy megkeresse azt, ami elveszett: az elgurult garast, az elkóborolt bárányt, a tékozló fiút. S miután Isten megtalálta az embert, csak azután következhet be az ember Isten keresése. Aminek egyik legszebb, klasszikus példája a 62-ik zsoltárban található: „Isten, te vagy az én Istenem, virrasztva kereslek, Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped, mint a puszta kiaszott földje… Még fekvőhelyemen is rád gondolok, hajnalig rólad elmélkedem…”

Az a csodálatos, hogy a megtérés itt nem más, minthogy engedjük magunkat megtalálni. Figyelemre méltó, hogy a garasnak illemből nem kell visszagurulnia a háziasszony pénztárcájába. Az asszony az, aki mindent tűvé tesz, csakhogy megtalálja azt, ami az övé. Az elkóborolt bárányért is a gazdája tesz tűvé mindent, hogy megtalálja, s miután megtalálta vállára veszi és hazaviszi. A mai evangéliumban (Lk 15, 1-3. 11-32) szereplő tékozló fiú is, csak azért tér vissza, mert magával vitte az őt szerető atya képét, akinek vonzásából nem tud szabadulni. Az erkölcsi, gazdasági élet mélységeibe süllyedve döbben rá arra, a disznók vályújánál, hogy az atya valójában kicsoda is az ő számára. Istennek ez az ember utáni vágya végigvonul az egész Szentíráson.

Szép szöveget találunk Ozeás (2,16) prófétánál. Olyan szöveg ez, amely az ószövetségi választott népnek szól, de a Szentírás örök érvényű volta miatt, hozzánk is szól, és ma nekünk is van mondanivalója. Éppen ezért, mint személyesen nekem szólót hallgathatom, olvashatom, és ez által az Írás újra feltárul, és időszerűvé válik mindannyiunk számára.
Ozeásnál így szól az Úr a választott néphez: „Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek". A „szívére beszéljek", azt is jelenti, hogy körülrajongjam.
„Körülrajongjam!" Ezt álmai hölgyével teszi egy fiatalember, akinek minden lehetséges és lehetetlen eszébe jut, hogy a hölgy figyelmét, érdeklődését és szerelmét elnyerje. Pont ilyennek mutatkozik a mi Istenünk; kivezet minket a pusztába, és körülrajong. Nagyon sokat jelent számára a szeretetünk. Hasonlót olvashatunk az Énekek Énekében: „A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped." (7,11) Isten eped utánam!

A Szentírásnak másik nagy, számunkra igen fontos üzenete, hogy nem én választottam Istent, hanem először Isten választott engem. Szent János evangélista első levelében olvashatjuk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19).  Ez hitünk nagy titka.
Nem mi választjuk Istent, ő választ minket. Öröktől fogva „kezének árnyékában rejteget"(Iz 49,2) és „a tenyerére rajzolt"(Iz 49,16) minket. Mielőtt más ember hozzánk érhetne, Isten „titokban formál minket" és „indítja útjára a föld mélyén életünket"(Zsolt 139,15). Mielőtt bármilyen ember dönthetne felőlünk, „anyánk méhében ő szövi a testünk”(Zsolt 139,13). Isten már azelőtt szeret minket, mielőtt emberi lény kimutathatná felénk szeretetét. „Első”(1Jn 4,19) szerelemmel szeret bennünket, határtalan, feltétel nélküli szeretettel, azt akarja, hogy szeretett gyermekei legyünk, és azt mondja, legyünk mi is olyan szeretetteljesek, mint ő maga.

„A tékozló fiú hazatérése” című könyv szerzője (Henri J. M. Nouwen) így vall ezzel kapcsolatosan: „Életem nagy részében küzdöttem, hogy megtaláljam Istent, hogy megismerjem és szeressem őt. Minden igyekezetemmel megpróbáltam követni a lelki-élet irányelveit — mindig imádkozni, másokért dolgozni, olvasni a Szentírást — és elkerülni a számtalan kísértést, hogy elvesztegessem magam. Sokszor elbuktam, de mindig újra próbálkoztam, még a kétségbeesés határán is. Most azon tűnődöm, vajon teljesen tudatára ébredtem-e annak, hogy Isten egész idő alatt próbált megtalálni, megismerni és szeretni engem”.
Az 1300-as években élt Ruysbroek, Ágoston-rendi szerzetes, misztikus, lelki író azt mondja: „Isten az, aki belülről kifelé jön hozzád." Ez azt jelenti, hogy közelebb van hozzám, mint én magamhoz.

Így hát számunkra a kérdés nem az, hogy „Hogyan találjam meg Istent?", hanem „Hogyan hagyjam, hogy Isten megtaláljon engem?" Nem az a kérdés, „Hogyan ismerjem meg Istent?", hanem „Hogyan tegyem lehetővé, hogy megismerjen?" És végezetül, nem azt kell kérdeznem, „Hogyan szeressem Istent?", hanem azt, „Hogyan engedjem, hogy szeressen?"
Isten a távolt kémleli, mint a tékozló fiú atyja, próbál engem megtalálni, és arra vágyik, hogy hazavigyen. Jézus mind a három példázatban, amit arra a kérdésre mond el válaszul, hogy miért eszik együtt bűnösökkel, Isten kezdeményezésére helyezi a hangsúlyt.
Isten a pásztor, aki elmegy megkeresni elveszett bárányait. Isten az asszony, aki lámpát gyújt, kisöpri a házat, és addig keresi az elveszett pénzt, amíg meg nem találja. Isten a tékozló fiuk és otthon maradt fiuk apja, aki figyel, és gyermekeit várja, kiszalad eléjük, átöleli és kérleli őket, könyörög nekik, és arra buzdítja őket, hogy jöjjenek haza, vegyenek részt a lakomán.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de Isten legalább annyira – ha nem jobban – szeretne megtalálni engem, mint én őt. Igen, Istennek – bármennyire is ellentmondásosnak hangzik, de – ugyanannyira „szüksége” van rám, mint nekem Ő rá. Isten nem egy pátriárka, aki otthon marad, nem mozdul és elvárja, hogy gyermekei odamenjenek hozzá, leborulva elnézést kérjenek helytelen viselkedésükért, megbocsátásért könyörögjenek és megígérjék, hogy megjavulnak.
Ellenkezőleg, elmegy hazulról, méltóságáról megfeledkezve fut feléjük, oda sem figyel bocsánatkérésükre és ígéreteikre, hogy majd megváltoznak, s a gazdagon terített asztalhoz vezeti őket.
Mennyire megváltozhatna, mennyivel kiegyensúlyozottabb, derűsebb lehetne lelki-életünk és egyben vonzóbb is egész életünk, ha már nem úgy gondolnánk Istenre, mint aki elbújik és a lehető legjobban megnehezíti, hogy rátaláljunk, hanem úgy, mint aki engem keres, miközben én rejtőzködöm.

Kérdés, kérdések, amire, amikre a nagyböjt csendjében, még a húsvét előtti időszakban jó lenne válaszolnom: miért rejtőztem el és mi az, ami mögé elbújtam Isten elől? Ádám azért rejtőzött el, mert félt az Istentől miután evett a tiltott fa gyümölcséből… A tékozló fiú azért hagyta el az atyai házat, mert megszokta az atya szeretetét, s nem tudta értékelni, csak a disznók vályújánál döbbent rá, hogy mit veszített el valójában az örökség kikérése alkalmával. És én…? Mi az, ami miatt nem élő, vagy nem egészen élő az Istennel való kapcsolatom? Mi az, ami miatt nem eléggé hiteles, nem vonzó a hit illetve a vallásos életem, gyermekeim, unokáim, ismerőseim számára, akiknek üdvössége miatt úgymond aggódom?
Amikor Ádám a bűnbeesés után elrejtőzik, Isten az, aki új kapcsolatra készen kezébe veszi a kezdeményezést; nem engedi, hogy bűnében és szégyenében megkeseredjen. Így van ez ma is, Isten kezébe veszi a kezdeményezést, és szabadító tapasztalatra hív meg, ha nyitott vagyok rá. Igen, Isten keres engem, mert akarja a velem való találkozást.

Amikor Isten szemén keresztül nézem elveszett lényemet, és meglátom hazatértem felett érzett örömét, akkor életem gyötrelmei enyhülnek, bizalmam megerősödik és reménységem új életre kap.
Nem lenne jó Isten örömét fokozni azzal, hogy engedem megtalálni és hazavinni magam, s hagyni Istent, hogy megünnepelje az angyalokkal visszatérésemet? Nem lenne csodálatos mosolyt fakasztani Isten arcán azzal, hogy megadom neki a lehetőséget, hogy rám találjon, elárasszon szeretetével, és rá beszéljen a szívemre?
A közvetlen Isten-tapasztalatot én természetesen nem tudom előidézni; ajándékba kapom. De ha várok, ha mindig kész a szívem-lelkem, az Úr jönni fog, és felismerteti magát velem. Annyira szépen fogalmaz ezzel kapcsolatosan nagy költőnk, Ady Endre „Az Úr érkezése” című versében:
 

Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.
 
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Imádkozzunk! „Isten, mi Atyánk, egyedül Te tudod; milyen lehetne az életünk. Taníts meg arra, hogy jelenléted csendjében megértsük azt a titkot, hogy a Veled való találkozásban, tekintetedben és szavadban már sokan felismerték magukat, mint a Te képedet és hasonlatosságodat.
Engedd elhagynunk mindazt, ami akadályoz a Veled való találkozásban, és abban, hogy átadjuk magunkat a Te Igédnek.
Segíts megengednünk, hogy megtestesüljön bennünk az a kép és hasonlatosság, amit Te alkottál rólunk.” Ámen.

Jézus búcsúszava

Abban az időben: amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”.Jn 13, 31-33A; 34-35

Mottó: „Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek”

Utolsó szó

Búcsúszavak ezek. Ha búcsúzunk valakitől, akkor a lényegest mondjuk, és elhagyjuk a felesleges szavakat. Ez különösen igaz a végső, a végérvényes búcsú esetén. Jó eséllyel, az, akinek szólunk, soha nem fogja elfelejteni e búcsúszavakat. Megfontoljuk hát, megválogatjuk a mondandókat. Egy lelkigyakorlaton azt kaptuk feladatként, hogy fogalmazzuk meg, mit mondanánk, ha tudnánk, hogy életünkből már csak 10 percünk van hátra? Vagy öt.

Mire szeretnénk, hogy emlékezzenek, ha rólunk lesz majd szó? Jézusnak evidens volt. Örökségül azt hagyta ránk, amit egész életében, és egész együttlétünk folyamán ismételten mondott: Szeressétek egymást! Lehetne tömörebb egy végrendelet? Életünk mottója? De ez a szeretet nem egy pillanatnyi érzés. Biztos, megbízható, sőt egyedül megbízható jelzése a tanítványságnak, hogy szeretik egymást. A kettő szinte ugyanaz, de legalábbis elválaszthatatlan egységet képez. Ideje lelkiismeretvizsgálatot tartanunk, mennyire adunk bizonyítékot tanítványi minőségünkről!

Húsvét 5. vasárnapja

Jn 13,31–35 „Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást”

Úgy tűnik, a világon a legegyszerűbb szeretni. Sokak szerint a szeretet magától is működik. Egyesek furcsállják, minek kell a szeretetre parancsot adni. Mások azt gondolják, a szeretetet nem lehet megparancsolni. Akadnak, akik úgy vélik, a szeretetet nagyon is érzelem, és nem lehet rá alapozni egy vallást.

Miről beszél Jézus? Csak arról, amit tett.

Az Ószövetségben és az Újszövetségben a szeretet központi fogalom, a hozzá kapcsolódó fogalmakkal (hűség, kegyelem, irgalom, megbocsátás) a két szövetség szövegeinek központi problémájához tartozik. Istennek Izrael iránti szeretete, illetve a nép Isten iránti változó szeretetének történetei alkotják az ószövetségi Szentírást. Sőt Isten és ember kapcsolatát az Ószövetség a menyasszony és a vőlegény egymás iránti vonzalmával szemlélteti.Természetesen ha ez emberek közötti kapcsolat, akkor nem mindig kap bibliai értelmet.

Az Újszövetség görög nyelvében az Istennel kapcsolatban nem fordul elő a görög „erósz” szó, mert az csupán testi vonzalmat jelent. A klasszikus görögben pedig azt a spontán érzést, testi-lelki vonzalmat jelöli, amelyet a szimpatikus emberek éreznek egymás iránt. Nem azért nem használja az Újszövetség ezt a szót, mert bűn, hanem, mert az Isten szeretete ennél sokkal több.

Az Újszövetség nem használ egy másik szót sem az Istennel kapcsolatban, ez pedig a „filia”, az emberbaráti szeretet, mely eredetileg a családtagok, elsősorban a szülő és gyermek közötti vonzalmat, szeretetet jelentette. Ez sem elítélendő, de az Isten szeretete ennél is sokkal több.

Isten és ember közötti szeretetkapcsolatra a leggyakrabban használt ige a görög „agape”, amely Istennek az emberek iránti szeretetére vonatkozik. Ezt a szeretetet az jellemzi, hogy Jézus szeretetből meghalt értünk, akkor, amikor még bűnösök voltunk, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki. Az újszövetségi Szentírás azt hirdeti, hogy az Isten a világ iránti szeretetéből küldte Fiát a világba. Ez a kezdeményező szeretet, amely már akkor létezik, mikor az ember még bűnben él, és ennek a szeretetnek a jellemzője az önfeláldozás. Ez a szeretet lesz a keresztény ember életformája. Jézus tanítványait erről a szeretetről lehet megismerni. A Szentlélek hatásának elsőrendű gyümölcse ez a szeretet. S hogy a szeretet kegyelmi ajándéka milyen, azt megtudhatjuk az első korintusi levél 13. fejezetéből: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a sértést föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel...”

János apostol Isten legjellemzőbb tulajdonságának nevezi ezt a szeretetet. Ezt tanulhatjuk Istentől.

Ezek után megkérdezhetjük, milyen szeretetet is tanultunk, és milyent tanítunk? Vajon csak az „éroszt” vagy a „filiát” ismerjük?

Nemde az gyötör bennünket, hogy a szeretetünk telve van féltékenységgel, kapzsisággal, gőggel, tapintatlansággal, önzéssel, haraggal, sértődéssel, alkalmasint gonoszsággal és igazságtalansággal? Végül is rá kell jönnünk, nem is olyan könnyű szeretni. Sőt nem is olyan lényegtelen, milyen szeretetet tanultunk, és milyent tanítunk. A szeretet kultúrája nem pusztán érzelmi kultúra. A szeretet kultúrája a bűn és a gyűlölet, az indulatok és az előítéletek kultúráját válthatná fel, ha többet olvasnánk az első korintusi levélből a himnuszt, és elgondolkoznánk Isten szeretetéről. Ha pedig saját szeretetünket is képesek leszünk felülvizsgálni, az már kész főnyeremény.

Ima a távozó Mesterhez

Együttérzés és részvét

Egy fiatalember utazik a személyvonaton. Minden állomáson kinéz az ablakon, elolvassa a helység nevét – és fájdalmasan felsóhajt. Négy-öt állomás után utazótársa aggódva megkérdezi tőle: „Talán fáj valamije? Olyan szomorúan sóhajtozik." Erre a fiatalember így válaszol: "Köszönöm, nincs semmi bajom. Csak – én boldogtalan! – rossz irányba megyek: már rég le kellett volna szállnom. De nem teszem, mert – itt bent olyan kényelmes." „Így soha nem fog célba érni!” – figyelmezteti az utazótárs. A fiatalember azonban már nem figyel rá, a vonat ugyanis lassítani kezd és ő mindenképp ki akarja olvasni a következő helység nevét…

Bizarr – inkább rossz irányba megy, mint kiszállna a kényelmes fülkéből!

Különös – inkább nézi, mint viszi el céljaitól egyre távolabb az élet vonata, csak ne kelljen visszafordulnia!

Fura – inkább megalkuszik a boldogtalanság esélyével, mintsem újrakezdje!

Bármilyen abszurdnak tűnik is, ez egyesek számára talán gyakoribb életforma, mint gondolnád. Bölcsesség kell ugyanis beismerni, hogy életed korrekcióra szorul.

Bátorság kell ahhoz, hogy kiszállj, és szembeszegülj a változás szelével. Szent elszántság kell ahhoz, hogy merj valami újat kezdeni.

Életed során gyakran vagy úton, és mindegyik út életbevágóan fontos a számodra! Ha egyet is nem járnál be, személyiséged helyrehozhatatlanul torzó maradhatna, boldogtalan lennél!

Kezdődött a nevelésed és az oktatásod útjával. Majd folytatódott a hivatáskeresés és a karriered útjával. Most pedig talán már egy jó ideje azon vagy, hogy a személyes boldogságod útját megtaláld. Mindegyik útszakasz sorsdöntő számodra, de talán az utóbbi valamennyinél több felelősséggel jár, hisz ez az az út, amely embertársad – házastársad, partnered, barátod-barátnőd, ismerősöd – szívéhez vezet.

És Te, mert Isten-lehelte szép teremtmény akarsz lenni, nem csak azt szeretnéd, hogy mások szeressenek, hanem azt is, hogy Te is őszintén szeress valakit, valakiket, másokat. Szeretnéd őket boldoggá tenni!

Ha meg akarod érinteni a másik ember lelkét, azt csakis az együttérzés, a másik helyzetébe való beleérzés képességének megszerzésével sikerül!

Ha ki akarod nyitni a másik ember szívét, akkor az kizárólag a részvét kulcsával lehetséges!

Fejleszd ki tehát magadban azt a lelki érzékenységet, amely a körülötted élők rejtett vágyait is kitalálja.

Élesítsd belső látásodat, hogy olvasni tudj a sorok között és megértsd: milyen nyelven beszél a másik ember szíve.

Légy finomlelkű akár annak árán is, hogy néha megsebeznek vagy kihasználnak, mert csak így tudod mások lelkének a rezdüléseit megérteni!

Nincs más út a másik ember szívéhez, mint ez a kettő: az együttérzés és a részvét útja.

Keresd hát szüntelen, és ha egyszer megtaláltad, ne engedd, hogy a kényelem, az érdektelenség és a közöny pora betemesse.

Hisz ez a Te boldogságod egyedüli útja is!

Imre atya

Ismétlem, minden azon múlik, vajon erős elhatározással fog-e
valaki ehhez a dologhoz. Nagyon sokat kellene beszélnem, ha el akarnám
mondani, mi minden okból szükséges ez az elhatározás; két-három okot
azonban, leányaim, mégis meg akarok előttetek említeni.

1886. dec. 25-én kaptam azt a kegyelmet, hogy kilépjek gyermekkoromból, egy szóban kifejezve, teljes megtérésem kegyelmét. – Az éjféli miséről jöttünk meg, ahol boldogságomra magamhoz vehettem az erős és hatalmas Istent. A Cserjésbe érve örömmel mentem a kandallóban lévő cipőimért, ez az öreg szokás annyi örömet okozott nekünk gyermekkorunkban, hogy Céline továbbra is kisbabaszámba akart venni, miután a legkisebb voltam a családban ... Papa szerette boldogságomat látni, örömujjongásomat hallani, amint egyenkint szedegetem ki a meglepetéseket az elvarázsolt cipőkből és az én édes Királyom vidámsága nagyban fokozta boldogságomat, Jézus azonban, meg akarva mutatni, hogy le kell vetkőznöm gyermekkori hibáimat, a gyermekkor ártatlan örömeit is elvette tőlem; megengedte, hogy Papa, fáradtan az éjféli misétől, bosszúsan kifakadjon, mikor cipőimet a kandallóban meglátja, s hogy ezeket a szavakat mondja, melyek szívenszúrtak: „Még
szerencse, hogy ez az év az utolsó!” ... Éppen a lépcsőn mentem felfelé, hogy levessem a kalapomat, Céline, aki ismerte érzékenységemet s látta, hogy könnyek csillognak a szememben, már-már szintén elpityeredett, mert nagyon szeretett és megértette bánatomat: „Ó, Teréz, mondta, ne menj le, nagyon rosszul esnék most neked a cipőidet megnézni.” De Teréz nem volt már a régi, Jézus megváltoztatta a szívét! Lenyeltem könnyeimet, hirtelen lefutottam a lépcsőn s elnyomva szívem dobogását, vettem a cipőket s Papa elé téve vígan kiszedtem belőle minden ajándéktárgyat, oly boldog arccal, mint valami királynő. Papa nevetett, vidám lett újra ő is és Céline azt hitte, hogy álmodik! ... Szerencsére édes valóság volt ez, a kis Teréz újra megtalálta lelkierejét, melyet 4 és fél éves korában elvesztett s most már egyszer s mindenkorra meg kellett azt őriznie! ...

Ugyan miért oly vidám ma?
„Mert ma reggel két kis szenvedésben volt részem, ó, nagyon érzékeny szenvedésben!...Semmi sem szerez nekem annyi kis örömöt, mint a kis szenvedések ...”

Az udvar zártsága, kövei! A kert virágai! Ha fonnyadtak is - bizalom, majd harmatoz az Ég - és újra kivirul. Majd kisüt a Nap és meggyúl a lelkünk, szívünk - és ég az áldozat tüze Isten oltárán, a nagy Atyának áldott szellemében - és énekel a lelkünk békéről, örömről, örök szeretetről. Ámen. [II. 32/9]

Ma e szavakat hallottam: „Gyermekem, viselkedj úgy helyetteseimmel, mint egy gyermek, különben a kegyelmeket, melyeket általuk adok, nem tudod kihasználni.”

Krisztus Istennek testi megnyilatkozása. Annak felismerésére, hogy ez így van, csak akkor vagyunk képesek, ha érezzük, hogy megérintett minket, ha hiszünk benne.

Szerelmetes bizalom az Isteni gondviselésben.

Tudjátok, hogy ezer meg ezer embernek adunk itt enni Kalkuttában. Történt egy napon, hogy egy nővér odajött hozzám és azt mondta nekem: „Anyám, nincs semmi, amit megfőzhetnénk." - Sohasem történt ilyen azelőtt. De íme, pontban kilenckor jön egy autó tele kenyérrel: a Kormány bezárta az iskolákat arra a napra, és az így megmaradó kenyeret elküldte nekünk.

Lássátok meg újra Isten gondoskodását: inkább bezáratta az iskolákat, de nem hagyta meghalni az éhezőket. Mennyi gyöngédség és gondoskodás jön Istentől!

Tényleges újjászületés belső újjászületés nélkül nem létezik. A belülről való újjászületésnél, mely nem erőszak, de belső megépítés nyomában jár, egy belső erővel rendelkező világ születik, és ez a Szentlélektől való. Mert csak a Szentlélek kegyelmével épülhet új világ. A mi programunk, hogy a Szentlélek Úristen segítségével egy új, belülről táplálkozó, erőktől duzzadó új világot építsünk. Mennyire szükséges tudatosítanom, hogy kicsiny és nagy dologban egyaránt csakis a Szentlélek Úristen jelenléte, valósága, kegyelme adhatja meg, hogy valóban új világ épülhessen belülről kifelé.

És hogy lelkem így megpihent, az Úr Jézus még egyszer megszólalt lelkemben: „Leányom, ne érts félre! Én ezután is veled leszek a szentáldozásban, és ezután is szívszorongva várom jöttödet, mint eddig. Légy hűséges! Ne a magad érzését keresd, mondj le önmagadról, és csak Engem szeress! Csak a szeretet Lelke töltsön el! Szeress Engem, mint fehér pólyába takart kisgyermeket. Keress Engem, mint Szűzanyám is keresett szorongó szívvel a nagy tömegben. Ha bárhol megtalálsz, örülj Nekem! Gondolj Rám, ha segítő kéz kell, és ha úgy érzed, hogy atyai támogatásra van szükséged, nézz fel Örök Atyámra, és a Szentlélekkel merülj el szeretetünkben.” Ezek voltak búcsúszavai. Bármilyen jóságosak (voltak), mégiscsak szomorúságot éreztem miattuk.
Az előző éjjeleken mindig az Úr Jézus ébresztett fel a virrasztó imádságra. Most, mikor a virrasztás ideje elérkezett, az őrangyalom keltett fel. Ó, mily nagy különbség volt az előző és a mostani ébresztés között!

Az EUCHARISZTIA ÁLDOZAT JELLEGE
HOGYAN TÜKRÖZŐDIK JÉZUS ALAPÍTÓ SZAVAIBAN, GESZTUSAIBAN?

Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak Húsvét után értették meg, amikor már a feltámadás fényében látták és értelmezték Jézus szenvedését. Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér megtörése és kiosztása, majd a kehely átnyújtása már önmagában is a megvalósítandó áldozati önátadás jele. Ugyanezt az áldozati magatartást fejezik ki, s elővéteíezve valósítják meg a kenyérhez és a borhoz fűzött jézusi szavak, melyet testének odaadásáról és vérének kiontásáról szólnak.

Az Eucharisztia alapítását az evangélisták és Pál apostol úgy őrizték meg számunkra, hogy az ott elhangzott szavaknak - az ószövetségi áldozatteológia fényében - az áldozatra való utalása egyértelmű. Mindegyik   leírás   hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia alapítása „a kínszenvedése előtti éjszakán” történt. Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival áldozati történésként jövendöli meg saját halálát és annak üdvösségszerző erejét („a szövetség vére sokakért kiontatik”). Az igaz, hogy Jézus szavai között az áldozat szó nem jelenik meg, de jelen van a korabeli zsidó liturgia áldozati nyelvezete, amely segítette az ősegyházat abban, hogy Jézus halálát és az Eucharisztiát mint áldozatot értse.

Amikor Jézus azt mondja, hogy „ez az én testem, mely értetik adatik”, az „adatik” szó utal az áldozatra szánt és leölésre átadott áldozati bárányra, és arra, hogy Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. A „kiontatik” megfogalmazás pedig az áldozati állatból kicsorgott vérre utal, és arra, hogy Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül.

A „szövetség vére” kifejezés nyilvánvaló utalás a mózesi szövetségkötéskor bemutatott áldozatra (Kiv 24,8; Zsid 9,18-22). A Sinai hegynél Mózes a régi szövetséget is áldozati vérrel pecsételte meg. Érthető tehát, hogy az újszövetség megkötésénél is jelen van a vér. Az átváltoztatás szavaiban az „értetek” megfogalmazás hangsúlyozza, hogy Krisztus érettünk és helyettünk szenvedett és halt meg: „Egy meghalt mindenkiért” (2Kor 5,14). A kifejezés Izajás próféta szenvedőszolgájára is emlékeztet, aki életét adja engesztelő áldozatul sokakért (íz 53,10).

Még a test és a vér elkülönítése is figyelemre méltó, hiszen a bibliai antropológia szerint a test és a vér külön-külön is az egész embert jelenti. A kenyér és a bor, a két „szín” jelképezi a test és vér különválasztását. Az igaz, hogy az átváltoztatott kenyérben és borban is a „teljes” Krisztus van jelen, de szétválasztva a két áldozati jelkép jobban utal az Eucharisztia áldozati jellegére.

Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Mi végre vagyunk a világon? Ez a kérdés előbb-utóbb minden gondolkozó emberben felmerül. A Biblia válasza erre ez: hogy Isten jó sáfárai legyünk.

Születésünktől fogva mindnyájan a bűn szolgái vagyunk. Jézus Krisztus ebből a rabságból akar kiszabadítani, és helyreállítva az Istennel való kapcsolatunkat, megtanít felelős életet élni. Az így újjáteremtett ember már érti Istent, és kész egyetérteni vele. Isten tehát rábízhat értékeket, s használja őt mások javára. Így lesz sáfár.

A sáfár az ókorban olyan vagyonkezelő volt, akinek nem volt semmije, de a gazdája egy időre nagy értékeket is rábízott, s azokkal az ő utasítása szerint kellett gazdálkodnia. Ezen belül teljes önállósága volt, de az Úrtól való teljes függés természetesen megmaradt. Egy idő után pedig el kellett számolnia a rábízottakkal.

Mi jellemzi a jó sáfárt?

1. Tudja, hogy semmi nem az övé, minden az uráé. „Mid van, amit nem kaptál? - kérdezi Pál apostol. - Ha pedig kaptad, mit dicsekszel...?" Tudatában kell lennünk, hogy az életünk, testünk, lelkünk, szeretteink, képességeink mind Isten tulajdonai. És ő azt tesz az övével, amit akar. Ez az alázatos hit minden zúgolódástól megőriz.

De megóv az elégedetlenségtől is, mert néha úgy érezzük, hiányzik valami az életünkből. Isten mindent megad a sáfároknak, amire az általa rájuk bízott feladathoz szükségük van. Az elégedetlenség oka az, hogy mást akarunk tenni, mint amivel ő megbízott. Nem én döntöm el, mi a küldetésem, hanem a Küldőm. Ha a helyemen vagyok, nem lesz hiányom, a nehézségeken pedig ő segít majd át. Én csak bízzam benne, és tegyem a dolgomat!

„Ahelyett, hogy szívből hozzám kiáltanának, csak jajgatnak fekhelyükön…” Hós 7

1. Ferenc pápa programjait akadályozza térdfájdalma 2. Katekézis a családon belüli kapcsolatokról 3. Éves jelentéseket kér a pápa a visszaélések kezeléséről 4. Az ukrán háború a diplomácia kudarca 5. Egy egyházi intézményeket segítő bank 6. A földön kívüli élet hatása a katolikus teológiára 7. Szakrális művészeti iskola kiállítása Rómában

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

https://www.youtube.com/watch?v=kHBj5scP1OU

Isten parancsai érted vannak - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Isteni Irgalmasság kilenced
(Nagypéntektől Húsvét 1. hetének szombatjáig)

Kilencedik nap

„Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam mélyébe. Ezek a lelkek sebzik meg legfájdalmasabban szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lélektől undorodott leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: Atyám, ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez a te akaratod! - E lelkek utolsó (65) esélye irgalmamhoz való menekülésük lehet.”

1229 Legirgalmasabb Jézus, ki magad vagy a tiszta irgalom! Legirgalmasabb Szíved hajlékába vezetem a kihűlt lelkeket. Ó, bárcsak felmelegednének tiszta szereteted tüzétől e megkövült lelkek, kik hasonlók a holt lelkekhez, s méltán undort keltenek Benned! Ó, jóságos Jézus! Irgalmad végtelen hatalma vonzza őket forró szeretetedhez, adj nekik szent szeretetet, hiszen Te mindent megtehetsz.

A tűz és a jég együtt meg nem lehet,

Mert vagy a tűz huny ki, vagy a jég enged.

Ó, Uram, irgalmad még nagyobb

Nyomorúságot is megold.

Örök Atya! Tekints irgalmasan az elhidegült lelkekre, akik be vannak zárva Jézus legirgalmasabb Szívébe! Irgalom Atyja, könyörögve kérlek Fiad keserves kínszenvedéseire és háromórás haláltusájára a kereszten, engedd, hogy ők is dicsérjék irgalmad mélységét...

Ima a távozó Mesterhez

A mélységből kiáltottam hozzád, Úrnő, hallgasd meg az imámat. Legyen figyelmes a füled a dicséreted és a te dicsőítésed szavára. Szabadíts meg az ellenfeleim kezéből, zavard össze a terveiket és az ellenem tett kísérleteiket. Szabadíts meg engem a gonosz napon, és a halál napján ne feledkezz meg a lelkemről. Vezess az üdvösség kikötőjébe, hogy a nevem felirathasson az igazak közé. Dicsőség az Atyának...

¹Először is: szeresd az Úristent, teljes szívből, teljes lélekből és teljes erődből (Mk 12,30; Lk 10,27). ²Aztán felebarátodat, mint önmagadat (Mk 12,31; Lk 10,28). ³Továbbá: ne ölj. ⁴Házasságot ne törj. ⁵Ne lopj. ⁶Bűnös vágyaid ne legyenek. ⁷Hamis tanúságot ne szólj (Mt 19,18 sk; Lk 18,20, Kiv 20,27, Róm 13,9). ⁸Tisztelj minden embert (Pét 2,17). ⁹És amit nem kívánsz magadnak, te se tedd másnak (Mt 7,12, Tób 4,16). ¹⁰Tagadd meg magadat, hogy kövesd Krisztust (Mt 16,24; Lk 9,23). ¹¹Testedet sanyargasd (1Kor 9,27). ¹²Élvezeteknek ne add magad. ¹³Szeresd a böjtöt. ¹⁴Új erőre segítsd a szegényeket. ¹⁵Ruházd a mezíteleneket. ¹⁶Látogasd a betegeket (Mt 25,36). ¹⁷Temesd el a halottakat. ¹⁸Légy segítségére a szorult helyzetben levőknek. ¹⁹Vigasztald a szenvedőket. ²⁰Tartsd távol magad a világ cselekedeteitől.

Endrődi Sándor : Te küldtél engemet...
 

Te küldtél engemet
Földi vándorlásra,
Sok nehéz küzdésre,
Megpróbáltatásra.
Vívódom, vergődöm.
Te akarod. Jól van.
Hiszek Igazadban,
Megnyugszom Valódban.

Te tudod, én Uram,
Mi célod szívemmel,
Az engem ostromló
Sötét keservekkel;
Gyászba borítottál,
Örömöm eltépted,
Zsákmányul engedtél
Tenger szenvedésnek.

Vádlóimmá tetted,
Kik barátim voltak;
Virágos kertemet
Pusztává taroltad.
Egyedül hagytál a
Rideg éjszakában,
Hogy magam Előtted
A porig alázzam.

Itt állok zúzottan,
Vihartól tördelten.
Bűnbánat könnyei
Égnek a lelkemben.
Köröttem a világ
Sötét, mint az átok -
Csak a Te Szent Neved
Marad benne áldott!

A fiatalok hitéért 

Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.

Imádság

Jóságos Atyánk, aki biztonságos utat hagytál nekünk
Jézus Krisztusban a fiatalok számára.
Ma eléd visszük őket, és imádkozunk értük.
Ahogy Fiad ifjú szíve összekovácsolódott Máriával, úgy küldd el Szentlelkedet, hogy a fiatalok is megtalálják benne szívük olvasztótégelyét,
ahol bátor hitet formálhatnak, amely képes a megkülönböztetésre és mások szolgálatára.
Add, hogy a Fiad által járt utakon vezesse őket,
és Mária tanítsa őket arra, amire Őt tanította.
Világosítsd meg a szívüket, hogy kegyelmedre hallgatva és az idősebbek támogatásával,
felismerjék a teljes élethez vezető utat.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot,
hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.
Ámen

„Ott nyugodni fogunk és szemlélni, szemlélni és szeretni, szeretni és dicsőíteni. Íme, ez az, ami végül végnélküli lesz. Mert mi egyéb lenne a mi végcélunk, mint hogy elérjük Isten végnélküli Országát?”

„Ibi vacabimus et videbimus, videbimus et amabimus, amabimus et laudabimus. Ecce quod erit in fine sine fine. Nam quis alius noster est finis nisi pervenire ad regnum, cuius nullus est finis?” - Szent Ágoston: De Civitate Dei - Isten Országáról 22,30,5

Mindenható örök Isten, te megadtad Boldog Scheffler János püspöknek, hogy haláláig küzdjön az igazságért, és így az Egyház iránti hűség és engedelmesség példaképe legyen. Add, hogy hű odaadását követni tudjuk, és a mennyei hazában örök otthonra leljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Ó, Jézusom! Te olyan végtelenül szeretsz minket, hogy az Oltáriszentségben magadat adtad nekünk kimeríthetetlen ajándékul. Lobbantsd lángra a szívünket, ahogy most az elsőáldozó gyermekekért imádkozunk, hogy közvetíthessük számukra dicsőséged, és hogy méltóképpen felkészülve járulhassanak első ízben szent asztalodhoz!

Ó, Jézus Szent Szíve! Védd meg ezeket a fiatal lelkeket a gonosz cselszövéseitől! Erősítsd meg hitüket, add, hogy növekedjenek az irántad való szeretetben, és adományozd nekik mindazokat az erényeket, melyek által méltók lesznek magukhoz venni Téged! Ámen.

Szent Tarzíciusz, óvja és őrizze meg az elsőáldozó gyerekeket, akik most járulnak első szentáldozásukhoz!