Egyetemes: Depresszióban szenvedőkért

Imádkozzunk, hogy a depressziótól vagy a kiégéstől szenvedő emberek másoktól segítséget kapjanak, és rátaláljanak a Fényre, amely megnyitja őket az életre.

Imádság

Jóságos Atyám, aki szeretettel tekintesz fiaidra és lányaidra,
tudjuk, hogy mélységesen sajnálod azokat,
akik a legtöbbet szenvednek.
A te Fiad, Jézus, oly sokakat meggyógyított,
visszaadta a vakok látását, a siketek hallását,
a némáknak a beszédet, a mozgássérülteknek a járást.
Ma azokért imádkozunk, akiknek a szomorúság és a fájdalom miatt
elsötétült a szíve; Testvérek és nővérek,
akik elvesztek a depresszióban és a rendkívüli kimerültségben.
Küldd meg nekik Lelkedet, hogy
megnyugvást és vigaszt találjanak.
Adj nekünk szívet, hogy szeressük és támogassuk őket,
megnyitva előttük, a remény és az új élet útjait.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Rendezzük az életünket
"Az emberi lények képesek őszintén szemügyre venni önmagukat, leleplezni saját unalmukat és új utakat kezdeményezni az igazi szabadság felé." (Ferenc pápa) Minden nap tartok egy kis szünetet, hogy tudatosítsam magamban, amit megélek, és hálát adjak az Úrnak.

Értelmet adni
"A szív hozzáállásáról beszélünk, amely mindent derűs figyelemmel él meg, amely tudja, hogyan legyen teljesen jelen valaki számára anélkül, hogy arra gondolna, mi következik, amely minden pillanatban önmagát adja, mint isteni ajándékot, amelyet teljes mértékben meg kell élni." (Ferenc pápa) Megpróbálom megkérdezni magamtól, hogy mi a belső motivációja annak, amit teszek. Miért teszem ezt? Mi az életem értelme?

Ápolni a csendet az Úrral való találkozáshoz
"A természet tele van a szeretet szavaival, de hogyan halljuk meg őket az állandó zaj, az állandó és szorongó figyelemelterelés vagy a látszat kultusza közepette?" (Ferenc pápa) Minden nap szánok néhány percet arra, hogy beszélgessek az Úrral arról, amit élek, ahogyan egy barát beszélget a másikkal.

Megállítani a napi ritmusokat
"Derűsen jelen lenni minden találkozás előtt, legyen az bármilyen kicsi, sokkal több lehetőséget nyit meg a megértésre és a személyes beteljesedésre." (Ferenc pápa) Ezen a héten megállok egy-egy pillanatra, hogy szemléljem a szépséget, ami körülvesz, és hálát adjak érte.

Támogatást nyújtani és segíteni azoknak, akik szenvednek
"Újra érezni kell, hogy szükségünk van egymásra, hogy felelősséggel tartozunk egymásért és a világért, hogy érdemes jónak és becsületesnek lenni." (Ferenc pápa) Szabadidőt szánok arra, hogy megosszam az időmet a hozzám közel állókkal.

Légy hálás ezért az új napért; értékeld új lehetőségként arra, hogy szeress. „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban.” (Lk 21:34) A legfontosabb az, hogy aszerint éljétek az életet, amire az idők végén vártok. Várod Jézust ma? Az Ő eljövetele minden pillanatban jelen van: a közösségben, a felebarátoddal való találkozásokban, Isten országának mindennapi építésében. Milyen aggodalmak, elfoglaltságok vagy túlzások akadályoznak meg abban, hogy észrevedd az Úr jelenlétét a mindennapjaidban? Ezzel az imádságos szemlélettel készülj fel a napi feladataidra, és ajánlj fel mindent a havi imaszándékért. Mi Atyánk...

Üdvözlök minden halászt, és imádkozom azokért, akik nehéz körülmények között és néha sajnos kényszermunkában élnek. Bátorítom a Stella Maris lelkészeit és önkénteseit, hogy folytassák lelkipásztori szolgálatukat ezekért az emberekért és családjaikért.

Az imádás az az ima, amely arra késztet, hogy Istent az egész történelem kezdetének és végének ismerjük fel. Ez az ima a Szentlélek élő tüze, amely erőt ad a tanúságtételhez és a küldetéshez.

 

Jézus arra hív minket, hogy bátran használjuk a tehetségünket. Nem számít, hogy hányan és milyenek vagyunk, Jézus arra kér minket, hogy kockáztassunk és fektessünk be, hogy megsokszorozzuk erőnket. Így a remény, a kreativitás és a bátorság körvonalazza a keresztény lelkiséget. #Társadalmi doktrína

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Múlt szerdán elkezdtük a Szent József alakjáról szóló katekézissorozatot – a neki szentelt év a végéhez közeledik. Ma folytatjuk ezt a sorozatot, mégpedig Szent József üdvtörténeti szerepével foglalkozunk.

Jézust az evangéliumok „József fia” (Lk 3,23; 4,22; Jn 1,45; 6,42) és „az ács fia” (Mt 13,55; Mk 6,3) néven említik. Máté és Lukács evangélista Jézus gyermekkorának elbeszélésekor kitérnek József szerepére is. Mindketten „családfát” állítanak össze, hogy kiemeljék Jézus történetiségét. Máté, mivel főleg zsidó-keresztényekhez fordul, Ábrahámtól indul és Józsefhez érkezik, akit úgy határoz meg, mint „Mária férje, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született” (Mt 1,16). Lukács ezzel szemben egészen Ádámig megy vissza, és egyből Jézussal kezdi, aki „József fia volt”, de pontosítja: „azt tartották róla” (Lk 3,23). Tehát egyik evangélista sem biológiai apaként mutatja be Józsefet, mégis Jézus teljes jogú apjaként. Jézus rajta keresztül teljesíti be az Isten és az ember közötti szövetség és üdvösség történetét. Máté számára ez a történelem Ábrahámmal kezdődik, Lukács számára pedig az emberiség eredetével, azaz Ádámmal.

Máté evangélista segít megérteni, hogy József alakja, bár látszólag mellékes, háttérben maradó, másodrendű, valójában az üdvtörténet egyik központi jelentőségű része.

József úgy éli meg főszerepét, hogy sosem akarja uralni a színpadot.

Gondoljunk bele, „hogy életünket olyan – legtöbbször elfeledett – hétköznapi emberek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg az újságok és magazinok címlapjain […]. Hány apa, anya, nagypapa, nagymama és tanár mutatja meg apró, mindennapi mozdulatokkal gyermekeinknek, hogy miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta: újragondolva szokásainkat, felemelve tekintetünket és buzgóbban imádkozva? Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára?” (Patris corde [Apai szívvel] kezdetű apostoli levél, 1). Így Szent Józsefben, az észrevétlenül élő emberben mindenki megtalálhatja a mindennapi jelenlét emberét, a háttérben maradó és rejtett jelenlét emberét, mindenki közbenjáróra találhat benne, támaszra és vezetőre a nehéz időkben. Ő emlékeztet bennünket arra, hogy mindazok, akik látszólag rejtve vannak, vagy „másodrendűnek” tűnnek, páratlan főszerepet játszanak az üdvösség történetében. A világnak szüksége van ezekre a férfiakra és nőkre: a háttérben lévő férfiakra és nőkre, akik támogatják életünk fejlődését, mindannyiunkét, akik imával, példamutatással, tanítással támogatnak bennünket életünk útján.

Lukács evangéliumában József Jézus és Mária őrzőjeként jelenik meg. Ezért ő az „Egyház őrzője is – ha ő volt Jézus és Mária őrzője, akkor most is munkában van, a mennyből továbbra is őrző, mégpedig az Egyház őrzője –, mert az Egyház Krisztus testének meghosszabbítása a történelemben, az Egyház anyaságában pedig Mária anyasága rejtőzik. József, folytatva az Egyház védelmezését – kérem, ezt ne felejtsék el: József ma is védi az Egyházat! –, tehát folytatva az Egyház védelmezését továbbra is védi a gyermeket és anyját” (ugyanott, 5). József őrző szerepének ez az aspektusa a nagy válasz a Teremtés könyvének elbeszélésére. Amikor Isten számonkéri Káintól Ábel életét, ő így válaszol: „Talán őrzője vagyok én testvéremnek?” (Ter 4,9). Úgy tűnik, életével József azt akarja mondani nekünk, hogy mindig testvéreink őrzőjének kell éreznünk magunkat, a mellénk helyezett emberek őrzőjének, mindazoknak, akiket az Úr ránk bíz az élet ilyen-olyan útjain keresztül.

A mai társadalom, melyet „folyékonynak” neveztek, mert úgy tűnik, nincs szilárdsága – szeretném kiigazítani a filozófust, aki ezt a meghatározást kitalálta [Zygmunt Bauman], én azt mondom, nem annyira folyékony, hanem inkább légnemű, kimondottan légnemű társadalom –, tehát ez a folyékony és gáz halmazállapotú társadalom József történetében nagyon pontos jelzést talál az emberi kapcsolatok fontosságáról. Az evangélium ugyanis nem csak teológiai okokból ismerteti Jézus családfáját, hanem azért is, hogy mindannyiunkat emlékeztessen: életünket bennünket megelőző és kísérő emberi kapcsolatok alkotják. Ahhoz, hogy a világba jöjjön,

Isten Fia az emberi kötelékek útját, a történelem útját választotta: nem fentről ereszkedett le varázsszerűen a világba, nem!

Azt a történelmi utat járta be, amelyen mindannyian járunk.

Kedves testvéreim, arra a számtalan emberre gondolok most, akik nehezen találnak jelentős emberi kapcsolatokra életükben, és épp ezért gyötrődnek, egyedül érzik magukat, nincs erejük és bátorságuk az előrehaladáshoz. Szeretném elmélkedésünket egy imával befejezni, mely segítheti őket és mindannyiunkat, hogy Szent Józsefben szövetségesre, barátra és támaszra találjunk.

Szent József,
te őrizted a köteléket, mely Máriához és Jézushoz fűzött,
segíts, hogy ápoljuk életünk kapcsolatait!
Senki se élje át a magányból fakadó elhagyatottság érzését!
Mindannyian béküljünk meg saját történelmünkkel,
azokkal, akik előttünk jártak,
és még az elkövetett hibákban is felismerjük azt a módot,
ahogy a Gondviselés utat tört magának,
és észrevegyük, hogy nem a rosszé volt az utolsó szó!
Lépj barátként azok mellé, akik a legtöbbet küzdenek,
és ahogyan Máriát és Jézust támogattad a nehéz időkben,
úgy támogass minket is utunkon!
Ámen.

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket. 
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.  
Lk 21,34-36

November 25.
+4. század eleje

Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.

A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.

A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott „a keresztények hatalmas Istenének”, s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.

A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.

Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.

A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.

A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.

Élete

+ Ennek a korai szentnek az életét nagyrészt legendák övezik, és egyesek még a létezését is megkérdőjelezték, mert olyan keveset tudunk róla. 1969-ben törölték a nevét az Általános Római Naptárból (bár továbbra is szerepelt az egyház hivatalos Szentek Listáján), megemlékezését 2002-ben újra bevezették, tiszteletben tartva azt a kiváltságos helyet, amelyet a keleti katolikus és ortodox egyházakban elfoglal.

+ Az életét titokzatosan övező régóta fennálló hagyomány szerint Katalin az egyiptomi Alexandriában született, és miután áttért a kereszténységre, Krisztus buzgó tanúja lett, és sokakat segített a keresztény hitre téríteni.

+ Bírálta Maxentius prefektust a keresztényüldözés miatt, aki elrendelte, hogy Katalin ötven megtértjét halálra égessék. Ezután házasságot kínált Katalinnak, ha megtagadja Krisztust.

+ Amikor Katalin visszautasította, börtönbe vetették és halálra ítélték. Tüskés keréken (ma közismert nevén „Katalin kerék”) akarták megölni, de a kínzóeszköz csodálatos módon darabokra hullott.

+ Életének és halálának körülményeitől függetlenül úgy tartják, hogy Katalin 304. körül halt mártírhalált.

+ Alexandriai Szent Katalin a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, és a filozófusok védőszentjeként tisztelték, mennyei bölcsessége és Maxentiusszal való vitatkozásában való ügyessége miatt.

Imádságra és elmélkedésre

„Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!” - Énekek éneke 8: 7

Imádság

Mindenható örök Isten, aki alexandriai Szent Katalint Szűzként és legyőzhetetlen vértanúként adtad népednek, add, hogy közbenjárására megerősödjünk hitünkben és állhatatosságunkban, és fenntartás nélkül az Egyház egységéért adhassuk magunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Minél jobban ráhagyatkozunk Istenre, annál inkább érezzük jelenlétét. Nap mint nap közelebb vonz magához Isten szerető szíve.

Szabadság

Uram, a szabadság ajándékáért imádkozom hozzád. Szentlelked vezesse a hatalmon lévőket, hogy minden ember, egész néped egyenlőségén munkálkodjanak.

Tudatosítás

Uram, te ott vagy mindenben, és mikor időt szánok rá, hogy csak üljek, és veled legyek, elmém elcsitul, és megérzem a te békédet.

Isten igéje

Lk 21,34-36
Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Mire próbál itt tanítani engem Jézus? Hogy szorongjak és aggodalmaskodjam? Hogy figyelmemet arra fordítsam, milyennek álmodott meg engem és a világunkat?
• Mennyire vagyok éber, mennyire vagyok jelen a mindennapi életemben? Alvajáró lennék? Mondjam el Jézusnak, mit gondolok minderről.

Imabeszélgetés

Jézus, Te mindig szívesen láttad a gyermekeket, amikor a földön jártál. Tanítsd meg, hogyan bízzak benned gyermeki egyszerűséggel. Hogyan éljek abban a tudatban, hogy sosem fogsz elhagyni.

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ámen

Szokásunkká kell válnia, hogy Isten jelenlétét lássuk mindenben, és ne csak akkor emeljük hozzá értelmünket, amikor imádkozunk.

Találd meg a fáradalmakban, a virrasztásokban, az éhségben és szomjúságban, minden kötelességteljesítésedben ugyanolyan gyönyörűséget, mint a gazdagság közepette!

A régi advent elmúlt; a mostani advent folytonos, s minden egyes lélekben ismétlődik. A lélek alszik... téved... dermed; föl kell ébresztenünk. Némely lelket elfojtott a test; él benne az állat, alszik az ember. Mást elborított a káprázat, eltelt magával; él benne az öntelt ember, alszik az isteni ember. Minden ember többé-kevésbé szomnambul az isteni világban; él, jár, de inkább csak alvajáró; le van borítva öntudata öntudatlansággal, elfogultsággal, gyöngeséggel, s az isteni élet kő- és jégkérgeken iparkodik áttörni. Bennem is mennyi egyoldalúság, hiba, hiány, kis-kaliber, idegesség, ellenszenv, — mennyi pára, árny és homály, — mennyi kitaposott útja az öntudatlan indulatjárásnak. Éjben állok valamiképp; lelkiismeretem s isteni sugallatok mind megannyi prófétai szó; ébresztgetnek, fölráznak, iparkodnak fölszabadítani a káprázattól! Illumina oculos meos...! Látni akarok, látni önmagamat. Tisztulni akarok s alakulni.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 10. old.]

Ha a nyugati kereszténységnek - ebbe beleértem a történelmi eredet szempontjából a protestánso­kat is - földrajzi határait keressük kelet felé, nyugodtan meghúzhatjuk a határvonalat az erdélyi havasok gerincén. Sem a mai vallásstatisztika, sem a történelmi múlt szem­pontjából nem tévedünk. Pedig a katolicizmus fogalmá­val ellenkezik, hogy földrajzi határok vegyék körül, még­is a magyar történelem megalkotta e látszólagos parado­xont: a történelmi Magyarország határa az erdélyi részen összeesik a katolicizmus és protestantizmus szélső terjedé­si vonalával.

Semmi oly hatásosan nem bizonyítja a magyarság tör­ténelmi érdemét, a szentistváni magyar királyság apos­toli hivatását, a magyarságnak a nyugati kereszténység­gel való összeforrtságát, az európai művelődés terjeszté­sében való évezredes munkáját, mint ez a körültekintés az erdélyi bércekről. Ami odatúl ma vallási élet van, az vagy Bizánc és Moszkva szelleméből él, vagy szervezetlen szórvány, (mint a moldvai csángók), alkalmi bevándor­lás, egyéni térítés eredménye; ami a múltban nyugati ke­reszténység volt túl a Kárpátokon, a magyar királyok ér­deme volt.

(Átmentünk a Királyhágón)

Jézus Krisztusnál semmi nyomát nem láthatjuk annak, hogy ember és ember között különbség lenne. Elismeri ugyan, hogy küldetése elsősorban a saját népéhez, „Izrael házának elveszett juhaihoz szól” [Mt 15,24], mert a szeretetnek koncentrikus körei vannak, nekem is elsősorban a saját gyermekeimet kell jóllakatnom, utána következnek a többiek, de ez nem jelenti azt, hogy ember és ember között különbség lenne.

Aki a kis hibáktól tartózkodik, az nem fog a nagyobbakba esni. Már a kis hibákból is nagy kár származik. A szívnek védőfala és sáncai bedőlnek. Igaza van a közmondásnak: Munkájának felét végezte az, aki jól kezdte.

Töltsük fel szívünket bátorsággal, és tegyünk nagy lépést előre szívünk égi szeretet felé tartó haladásában.

Az 1815. nov. 11-én adott emlékgündolatok a szalézi szerzeteseknek, akik a Keresztények Segítsége-templomból kezdték meg útjukat az Argentin Köztársaságba:

1. Lelkeket keressetek s ne pénzt, sem tiszteletet, sem méltóságot.
2. Legyetek mindenki iránt szeretettel és a lehető legudvariasabbak. Kerüljétek azonban a másne-műekkel vagy kétes viselkedésű egyénekkel való társalgást és bizalmasságot.
3. Csak felebaráti szeretetből és szükségből tegyetek látogatásokat.
4. Csak igen súlyos okokból fogadjatok el ebédekre meghívásokat, és ez esetben lehetőleg ketten legyetek.
5. Különös gondotok legyen a betegekre, gyermekekre, az öregekre és a szegényekre, így kiérdem-litek majd Isten áldását és az emberek jóindulatát.
6. Adjátok meg a tiszteletet minden polgári, egyházi, városi és állami hatóságnak.
7. Ha tekintélyes személlyel találkoztok az úton, tisztelettudóan és előre köszöntsétek.
8. Hasonlóképp viselkedjetek az egyházi személyek és a szerzetesrendhez tartozók iránt.
9. Kerüljétek a tétlenséget és a vitatkozásokat. Legyetek nagyon mértékletesek az ételben, italban és pihenésben.
10.  Szeressétek, féljétek és tiszteljétek a többi szerzetesrendet, és mindenkor jól beszéljetek róluk. Ez a módja annak, hogy kivívjátok mindenki tiszteletét és előmozdítsátok a Társaság javát.
11. Legyen gondotok az egészségetekre. Dolgozzatok, de csak erőtökhöz mérten.
12. Azon legyetek, hogy a világ ruházatotokról, étkezésetekről és lakásotokról szegényeknek tartson benneteket, és ti gazdagok lesztek Isten előtt, és uralkodni fogtok az emberek szívén.
13. Szeressétek egymást, adjatok egymásnak tanácsot, figyelmeztessétek egymást, de soha ne irigykedjetek egymásra, se ne nehezteljetek, sőt az egyikőtök javát tekintsétek mindnyájatokénak, az egyikőtök fájdalmát és szenvedéseit tekintsétek mindnyájatokénak és ki-ki igyekezzék azt eltávolítani vagy legalább enyhíteni.
14. Tartsátok meg Szabályaitokat, és ne feledkezzetek meg soha a havi jóhalálra való előkészületről.
15. Minden reggel ajánljátok fel napi foglalkozásaitokat Istennek, nevezetesen a gyóntatást, az iskolát, a hittanítást és a szentbeszédet.
16. Terjesszétek folyton-folyvást a Segítő Szűz Mária és az Okáriszentségben jelenlevő Úr Jézus tiszteletét.
17. Az ifjaknak ajánljátok a gyakori szentgyónást és szentáldozást.
18. Az egyházi hivatások fejlesztésére a következőket ajánljátok: 1. A tisztaság szeretetét; 2. Az ellenkező bűnnek utálatát; 3. A rossz társak kerülését; 4. A gyakori szentáldozást; 5. Az ifjak iránt tanúsítsatok nagy szeretetet, gyöngédséget és különös jóindulatot.
19. Az érintkezésekben és vitás dolgokban, mielőtt ítélnétek, hallgassátok meg mind a két felet. A fáradalmak és szenvedések közepette soha ne feledjétek, hogy nagy jutalom vár ránk az égben. Ámen.

Mindaz, amit látunk, ami körülvesz ben­nünket - juttassa eszünkbe Istent (...). A szentek lépten-nyomon észrevették Őt. Egyikük, mikor vi­rágok mellett haladt el, azt mondta nekik: „csende­sebben, kis virágok, én már tudom, hogy jó az Is­ten".

A mai világ gyakran nem egyéb egy hatalmas közön­ségnél, amely ugyanazon kulturális, vallási és politikai események körül gyűlik össze. Az önök szolgálata te­hát felbecsülhetetlen értékű.
Épp most mondtam ki egy fontos szót: szolgálat. Mert önök valóban szolgálatot látnak el a munkájukkal, és az egész embert kell szolgálniuk — testét és szelle­mét, igényét a senkinek nem ártó kikapcsolódásra, kul­turális és vallási táplálék iránti vágyát, és mindezt úgy, hogy helyes erkölcsi útmutatást nyújtson egyéni és tár­sadalmi életére nézve. Ez nemes küldetés. Fölemeli azt is, aki becsülettel végzi ezt a munkát, mert hozzájárul a társadalom jólétéhez, egyensúlyához és fejlődéséhez.
Az Egyház nagy fontosságot tulajdonít a tömegkom­munikáció területének és a kultúra átadásának, ahol ak­kora értékek forognak kockán. Sok közös tulajdonsága van az önök küldetésének és az enyémnek. Önök is, én is az emberek közti kommunikáció szolgái vagyunk. Nekem egyedül az Evangélium jó hírét kell átadnom az embereknek és vele a szeretet, a béke és az igazság üzenetét, Krisztus tanítását. Ezek olyan értékek, ame­lyeket bizonyára önök is nagyra becsülnek, hiszen az önök erőfeszítése is arra irányul, hogy egy békésebb, emberibb, egységesebb világot építsenek, amely az igazság és az erkölcs fényében ragyog. így önök képe­sek lesznek arra, hogy a kommunikáció eszközeivel az ember legmélyebb igazát szolgálják.
Tiszteljék az igazságot, védelmezzék a jogos hivatali titoktartást, kerüljék el a szenzációhajhászást, értékeljék a gyerekek és a fiatalok erkölcsi nevelésének fontossá­gát, hirdessék a jogos pluralizmust és a békés egymás mellett élést az egyének, a csoportok és a népek kö­zött... Isten áldja meg munkájukat.

Péter-Pálkor Mindszenty József megfigyelte a munkába vonuló aratókat, akik a plébániatemplom előtt haladtak el. Napnyugtakor ez a párbeszéd zajlott le a plébános és aratója között:

„– Apát Úr, észrevettük ám, hogy figyel minket az ablak mögül.
– Igen figyeltem, de tudod-e, hogy rosszul tettél valamit, mert nem az utolsó sorban kellett volna menned, hanem az elsőben.
– Nem vagyok én kereső ember.
– Igen ám, ha nem is első helyet kereső ember, de az első hely kötelesség is lehet, mert maga a templom előtt megemelte a kalapját, de a többi semmit sem csinált. Máskor csinálja jobban!”

Egy évre rá ugyanúgy történt minden azzal a különbséggel, hogy saját aratója most már elől ment, és mit ad Isten, amikor megemelte a kalapját, mögötte valamennyien ugyanezt tették, vagy keresztet vetettek a templom felé.

Ha boldog tudsz lenni a többiek nélkül, ha kortársaid boldogok tudnak lenni a többiek nélkül, akkor te és a kortársaid már megítéltettetek, mert a ,,szeresd felebarátodat, mint tenmagadat'' nem evangéliumi ,,tanács'', hanem parancs. A tanács a következő: ,,Menj, add el javaidat és kövess engem''.

Bevezetés

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. A huszadik század elején, amikor a nemzetek kezdtek elpártolni Krisztustól, amikor a népek kezdték el kiáltani a Krisztus-korabeli zsidóság szavaival: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk. Nem akarjuk, hogy a názáreti ács fia legyen a mi királyunk és vezérünk. XI. Pius pápa rendelte el 1925-ben, hogy az egész katolikus világegyházban legyen kiemelt ünnepe Krisztus Királynak. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezése szerint, az egyházi év utolsó vasárnapján.

 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Te vagy az Igazság és Igazságosság királya. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te vagy az irgalom és jóság királya! Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te vagy a Szeretet és Békesség királya! Uram, irgalmazz!

 

Evangélium után

Ellentmondásosnak tűnik, hogy Krisztus a világmindenség királya, hiszen az evangéliumokból úgy ismertük meg Jézust, mint aki soha nem törekedett hatalomra. Napjainkban sokaknak amúgy is idegen ez, hiszen könnyebb Jézust testvérünknek érezni, velünk egyenrangúnak, mintsem Istenfiának, aki akkor nevez barátainak bennünket, amennyiben megtesszük, amit parancsol nekünk (Jn 15,14).

Élete során Krisztus kerüli azt, hogy királynak tekintsék. Nem szereti a Messiás megszólítást, mert politikai tartalommal társul. A csodálatos kenyérszaporítás után az őt királlyá tenni akaró tömeg elől elmenekül. Amikor csodát tesz, vagy gyógyít, megtiltja, hogy beszéljenek róla. Kerüli mindazt, ami miatt félreértelmezhetnék királyságát.

Egyetlen egyszer engedi meg, hogy királyként tiszteljék: a Jeruzsálembe való virágvasárnapi bevonuláskor, amelyre már rávetette árnyékát a közelgő szenvedése. Nyíltan pedig Pilátus előtt vallja meg: „király vagyok”; amikor a halálos ítélet küszöbén áll. Nem tiltakozik, hogy a keresztre ráírják, hogy „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A kereszten engedi meg, hogy királynak nevezzék – amikor semmi félreértés nem eshet már.

A főtanács kereszt alatt álló tagjai bizonyára nem is veszik észre, hogy nem csak elismerik Jézus hatalmát, amikor gúnyolódnak vele („másokat megszabadított”), hanem még azt is, hogy – velük ellentétben – hatalmát mindig a nép javára fordította, és nem önző módon a maga javára, még földi életének utolsó perceiben sem. A kereszten is hatalmát gyakorló királyként válaszol a jobb lator kérésére: „Még ma velem leszel országomban”!

Döbbenetes. Egy gonosztevő s bűnöző: a jobb lator. Abban a rettenetes órában, amikor ellenségei diadalmaskodnak, tanítványai hitüket vesztik, megszólal, a bűnösségét beismerő, s megvalló és megváltozó gonosztevő.

Abból a néhány szóból, amit Jézus a kereszten mondott, Jézusnak abból a nemes magatartásából, amelyet pokoli kínjai közepette tanúsított, megszületik a hit, s fölismeri Jézusban a Messiást, és győztest lát a legyőzöttben.

Olyan hitvallással fordul Jézus felé, amellyel a körülöttük kiabáló, gúnyolódó emberek megtagadnak tőle. Nyomorúságos életének a végén, gyötrelmes szenvedéseiben, amikor az igazság fénye világít szívébe, reményteli kéréssel fordul Jézushoz: "Emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel!"

S a haldokló Király, aki a kereszten teljesen tehetetlennek látszik, olyant tesz, amit a földön egyetlen király sem tud megtenni. A halál közelében örökéletet, létének beteljesedését ígéri annak, akinek élete itt a kereszten szégyenletes halállal fejeződik be. "Még ma velem leszel a paradicsomban!"

Mily csodálatos Isten irgalma! A halál kapujában is alkalmat ad a megtérésre.

Oh, bárcsak minden emberhez, honfitársunkhoz eljutna ez a krisztusi örömhír, és Krisztushoz térnének. Krisztus az a király, akit meg-rugdaltak, keresztre szögeztek, egykor és ma is, világszerte e világban. Ő nem száll le szent keresztjéről, Ő ott hal meg értünk ég és föld között, mert a keresztáldozata a világ végéig tart. 

Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa: a "sokakért", minden alattvalójáért kiontott vére árán.

Éljünk méltón tanításához, hogy végóránkon, nekünk, bűneinket elhagyóknak, és irgalmasságot kérőknek is azt mondhassa majd, amit a jobb latornak mondott: „ma velem leszel a paradicsomban.”

Ámen

1. Dániel látomása az Emberfiáról (Dán 7,13–14)

A végső időkről szóló könyvet Kr. előtt 165-ben írták. Az újszövetség népe az Emberfiában egyértelműen Krisztust ismeri fel.

2. A hét levél (Jel 1,5–8)

Szent János Pathmosz-szigeti száműzetésében, elragadtatásban „látja” jelenéseit, amelyek a végső időkről, az apokalipszisről szólnak. A kis-ázsiai egyházakhoz címzett hét levél mindig friss, aktuális, mintha itt és most nekünk szólna.

3. Ahogy mondod, király vagyok. (Jn 18,33b–37)

Munkácsy Mihály 1880 júliusában kezdte el festeni Krisztus Pilátus előtt nevet viselő festményét. A hónap derekán meg kellett szakítania lázas munkáját, fürdőkúrára kényszerült. Innen írta feleségének: „Sokszor gondolok Krisztusomra. Azért gondolok rá, mert nem lehet tőle szabadulnom, mint egy felöltőtől, melyet levetünk, ha melegünk van, és felvesszük egy fél órával később. Nem lehet egy olyan eszmétől, melyben egy idő óta élünk, és amelyben minden áron el akarunk mélyedni…” – idézi fel Sz. Kürti Katalin művészettörténész. Az egyházi év utolsó vasárnapján felhangzó, János evangéliumának részletére alapozó, monumentális Jézus-festményről James Joyce néhány évvel később ezt írta: „Krisztus arca tanulmány a tűrésről, a szenvedésről – a szó igazi értelmében vett, halálmegvető bátorságról.”

Pilátus és Jézus beszélgetése, ez a mondvacsinált per drámai hangulatban folyik. Jézus tudja, mi vár rá, mégis nyugodt. Nem védekezik, nem keresi a szabadulás kibúvóit, nincs kétségbeesve. Az ő uralma nem e világból való. Isten országát nem veszélyeztetik evilági érdekek. Mintha a császár képviselőjét is megnyugtatná: ne féljen, ők nem vetélytársak, ő nem tör a császár ellen. Az ő uralma más létmódban van. Krisztus országa nem riválisa a földi hazának, hanem éltetője és fenntartója. Az ő uralma a szeretet, a szolgálat, az alázat és az igazságosság uralma.

Pilátus, a római birodalom – jelen esetben az aktuális politikai hatalom – képviselője izzad és tanácstalan, mert érzi, hogy nincs Jézus fölött hatalma. Egy különös király áll vele szemben, aki nem a szokásos helyi trónkövetelők egyike, nem látni birodalmát, katonáit, vámszedőit, attól király, hogy tudja mi, vagy inkább ki az igazság. Jézus válasza is meglepő: Ahogy mondod, király vagyok. És azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mert mindaz, aki Krisztusban van, az igazságban van. Minden igazság belőle, hozzá viszonyítva állja meg a helyét – vagy nem…

Krisztus király ünnepe Krisztust, a mindenség királyát állítja figyelmünk középpontjába. Azt a királyt, akinek nincs hadserege és hajóhada, nincsenek atombombái és elrettentő biológiai fegyverei, aki tiltakozott az ellen, hogy erőszakkal királlyá tegyék. Nála a koronázási jelvények átértékelődnek. Őt sosem láttuk trónon, brokátban, ékköves jogarral. Összes felségjelzése egy addig megületlen szamár, néhány pálmaág és egy nádpálca. Ő nem alattvalóit küldte harcba, hanem maga halt meg értük, és a kereszten győzedelmeskedett a gonoszság felett. „Mi meg sokszor félreértjük: a töviseket igyekszünk bearanyozni, szúrásai ellen lázadozunk, a bíborköntöst megpróbáljuk divattá enni, a nádszálat igyekeznénk legalább önvédelmi fegyverként használni, de arra is gyönge” – jegyzi meg Pajor András.

Krisztus királysága szembesít igazi énünkkel: hová akartunk tartozni? Kinek akarunk szolgálni: átengedjük-e életünket Isten uralmának? Mert nem lehet két úrnak szolgálni. Bensőnkben, szívünkben csak Jézus lehet az egyetlen úr, aki út, igazság, élet. Van-e bennünk bátorság, hogy az ő országát képviseljük itt és most, földi keretek között, ellentmondva a hatalom, a gonoszság, a pénz, az erőszak kísértésének? Ma előtte hódolunk, és újra kérjük: mentsen ki bennünket a bűn és az örök halál karmaiból.

Néhány évszázaddal ezelőtt német fejedelmek versengtek, ki a leggazdagabb közülük. Az egyik emlegette bányáit, erdőit, a másik borát, búzáját, a harmadik népe fegyveres erejét. A würtenbergi gróf, Ebenhardt im Bart megvallotta, neki csak egy kincse van: bármely alattvalójának ölébe nyugodtan teheti le fejét. A fejedelmek erre egyhangúlag fölkiáltottak: „Szakállas gróf, te vagy a leggazdagabb fejedelem!”

Bárcsak ölünkbe is lehajthatná fejét Jézus Krisztus, a szívek királya.

Szentírási rész: Jn 18,33b-37

„Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”(Jn 18,33b-37)

A Szentírásban, Jeremiás próféta könyvében ezt olvashatjuk: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek” (Jer 1,5). Izaiás próféta is erről beszél: „Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított” (Iz 49,1).
Az a küldetés, amely az ószövetségben a prófétákra volt bízva, ma, a keresztség szentségének felvételével ránk van bízva. Már jóval születésünk előtt ismert bennünket is az Úr, nevünkön szólított és meghívott, mert terve volt, terve van velünk. Az isteni terv tartalmazza a mi hivatásunkat, küldetésünket.
Valamennyiünk hívatása, küldetése – láthatóvá, hallhatóvá tenni az emberek számára Krisztust, a világmindenség királyát, akit ma ünneplünk. Azt kell mondanunk, amit Tőle hallottunk. Nem a saját üzenetünkről van szó, nem a mi saját gondolatainkról, hanem az Úr szavait kell továbbadnunk, életünkkel róla tanúskodnunk. Azonban ez azt jelenti, hogy az Ő életútját kell választanunk, még ha az a golgotára is vezet.
Az evangéliumot továbbadni teremtő cselekedet. De először saját életünkben kell alakot öltenie. Csak így közvetíthetjük hitelesen Isten üzenetét. Ha éljük Krisztust, akkor tanítjuk is Öt: „Akiket ugyanis eleve elismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra...”(Róm 8,29) – írja Pál apostol. A Fiúnak képmását magunkra ölteni, az a mi hivatásunk. Krisztusra mutató jellé kell lennünk, szóvá, amely a megtestesült „Igére” mutat.

Krisztus ismerete a küldetésünk alapja. Hogyan tehetnénk láthatóvá Krisztust az embereknek, ha mi magunk sem ismerjük? Természetesen nem arról van szó, hogy tudom, mikor és hol született, ki volt az édesanyja és nevelő apja, hanem sokkal többről, arról az ismeretről, amiről Szent Pál apostol beszél: „Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam”(Fil 3,8).
Megismerni Krisztust, ez kell, hogy életünk célja legyen. Egyetlen módja van Krisztus megismerésének, hogyha őt szemléljük. Ha Őt szemléljük, akkor lassanként, észrevétlenül történik valami, és mi azzá válunk, amit, pontosabban, Akit szemlélünk. Ez „az Úr Lelke által” megy végbe és hosszú folyamat. Időbe kerül: - imában eltöltött időbe. Azonban nincs más út, hogy Krisztust megismerjük.

Mi valahogy úgy vagyunk, hogy amikor valami sikert érünk el, akkor győztesnek, erősnek, hatalmasnak érezzük magunkat. Ilyenkor felemeljük fejünket, mélyet lélegzünk, tisztelnek bennünket, királynak érezzük magunkat. Azonban Jézus sohasem kérkedett királyi hatalmával, csodáit jelnek szánta, nem engedte magát királlyá koronázni. Ma mégis királyként, az igazság, a béke és a szeretet királyaként áll előttünk.
De milyen koronával? Sikeres, győztes vezérként? Nem! Töviskoronával, kifosztva, megalázva, meg nem értetten, gyalázatban. Mégis kijelenti: Király vagyok! Ránk gondol, mert nekünk fontos tudnunk, hogy ki Ő valójában a mi számunkra.

Egy olyan világban élünk, ahol azt próbálják elhitetni velünk, hogy nincsenek abszolút értékek, így nincs abszolút Igazság sem. Olyan, mintha a világunkban az igazság felismerhetetlen lenne. Jézus mégis azt mondja: „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,37)
De hát mi ez az igazság? Az igazság Ő maga. Az igazság az a pillanat, amikor meglátom a valóságot. Az igazság a valóságba vezet be engem, vagyis abba, hogy Isten teremtménye, Isten gyermeke vagyok. Az igazság az, amikor felismerem Istent, és a vele való kapcsolatban látom önmagam és a világot. Csak Isten igazságában láthatom meg igazán, hogy ki vagyok, hová tart az életem, mi a helyes út, amin járnom kell.
És mit jelent tanúságot tenni erről az igazságról? Annyit tesz, mint felismerni Isten akaratát az életemben, és annak megvalósításán fáradozni.

Bár nevére „minden térd meghajlik”, s egyszer majd valóban meg fog hajolni, nem a félelem tetteti ezt az emberekkel, hanem a szeretet. Királyi méltóságának szimbóluma nem az arany, hanem a töviskorona. Uralmának jele, mely átöleli az egész világot, összeköti az eget a földdel, a kereszt. Nem elveszi, hanem adja, menti az életet. Övéit nem alattvalóknak, hanem barátainak nevezi. Olyan szépen hív: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok. Én, felüdítelek titeket.” Vagy: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok!” Az erőtlen, küzdelemben elfáradt embernek önmagát, mint az élet kenyerét kínálja, hogy örök élete legyen. Gyógyítani akarja betegségeinket. Törölni akarja vétkeinket. Ki akar engesztelni az Atyával, hogy visszanyerjük istengyermeki méltóságunkat. A bátortalanoknak, bizonytalankodóknak pedig azt mondja: „Bátorság, ne féljetek! Én veletek vagyok a világ végéig!”

Fontos tudnunk, hogy Isten nem amiatt szeret bennünket, amik vagyunk, hanem mi azért vagyunk, mert Ő szeret minket. Hívása teremtő hívás: Ha hív bennünket, képessé, alkalmassá is tesz, hogy a ránk bízott feladatot teljesíteni tudjuk: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt” (Jn 15,16). Kiválasztásában mindegyikünknek megadja a lehetőséget, hogy olyan gyümölcsöt hozzunk, amely megmarad az örökéletre. Élünk a lehetőséggel?

Minden mulandó közepette megmarad egy valami - mégpedig az, hogy Isten által szeretve vagyunk. Mielőtt szerethetnénk, szeretve kell lennünk. Ez az alapvalóság. „A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő szeret minket”(1Jn 4,10) – írja Szent János apostol. És egyedül ez a valóság marad meg: Isten igazsága, Isten hűsége mellett.
Ennek az isteni szeretetnek bizonyítéka az Oltáriszentség. Az a tény, hogy néhány perc múlva megjelenik közöttünk az oltáron Krisztus, a mindenség Királya, a kenyér és a bor külső színe alatt. S teszi ezt mindennap, minden szentmisében, mert szeret bennünket, és velünk akar maradni, ígérete alapján a világvégezetéig, jó és balsorsunkban egyaránt. Érdemes hozzá csatlakozni, döntéseinket, életvitelünket hozzá igazítani, mert Ő a mi királyunk, az igazság, a békesség királya, ne keresünk mást.

XI. Piusz pápa 1925-ben, a niceai zsinat 1600. évfordulóján rendelte el Krisztus király ünnepét ezzel a mottóval: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában”.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a keresztség szentségében Krisztus királyi méltóságában részesültünk. Ez feladatot ró ránk. Szeretni, szolgálni, a béke eszközévé válni, és úgy hordozni a hit fényét, hogy ki ne aludjon, sőt mások hitét is lángra lobbantani. Szent Ferenc atyánk életrajzában olvassuk, hogy egy alkalommal rablók támadták meg. A kérdésre, hogy ki ő, azt válaszolta: „A nagy király hírnöke vagyok.” És mi kinek a hírnökei vagyunk? 

Krisztus követségébe járni, tanúságot tenni róla, erről szól kereszténységünk. Eszközei kell lennünk annak, hogy „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában”.

“Semleges” igazság?

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Jézus így válaszolt: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? Pilátus ezt felelte: Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél? Ekkor Jézus így szólt: Az én országom nem ebből a világból való. Hogy ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való. Pilátus megkérdezte: Tehát király vagy? Jézus így felelte: Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra! Jn 13, 33b-37

 

Mottó: Tehát király vagy?

 

Kard és korona

A Wikipedia szerint a „Király  eredeti értelmében olyan egyszemélyi vezető, akinek egy személyben van törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalma.” Ha ez így van, Pilátus inkább király, mint Jézus. Igaz, törvényeket nem hozhat, az a császár előjoga, az ő tisztje, hogy ezeket betartassa. A párbeszédben Jézus a helytartó tudomására hozza, hogy a törvényt, ami az igazság, az ő szerepe, sőt küldetése, érvényesíteni. A törvény pedig az igazság. Felette áll minden királynak. A király is „csak” tanúságot tesz róla. A végrehajtó hatalom ezzel szemben tehetetlen. A bírói is. Bizonyos fokig Jézus királysága tehát alkotmányos monarchia. De mit jelent akkor, hogy az ő országa nem ebből a világból való? Az igazság küldetés, feladat, amit magunkkal hozunk ebbe a világba. Tanúságot tehetünk róla, de a végső győzelem nem a mienk. A végső rejtély azonban az, hogy Jézus azt is vallja magáról, hogy ő az igazság. Ha veszíteni látszik, akkor is ő a győztes.

Jn 18,33b–37 „Te vagy-e a zsidók királya?”

Az Újszövetség és az ókeresztény kor Pilátus-képe sokkal pozitívabb volt, mint a valóság. Az a római felkapaszkodott szerencselovag, aki Jézus idejében Jeruzsálemben a római közhatalmat gyakorolta, semmilyen érzékkel nem rendelkezett sem a zsidó vallás értékei iránt, sem a születő kereszténység iránt. Jézust nem tarthatta tekintélyes embernek. Számára Krisztus pere egyike volt a sok nacionalista zsidó pernek. Kijelentése, melyben Jézust királynak nevezte, inkább gúnyolódás, mint hatalmának elismerése.

A politikai vád kiagyalói nevezték először Jézust királynak, ez a ráaggatott cím. Mégis megmaradt és különös jelentést kapott. Jézusnak semmi köze nem volt a politikai hatalomhoz. Ha beszélt a hatalomról, akkor mindig Isten hatalmáról beszélt. Amikor az országról, mint a hatalomgyakorlás eszközéről szólt, akkor vagy Isten, vagy a mennyek országáról szólt. Érthető, hogy ebben a szakaszban is az ítélkező rómaival folytatott párbeszéd hamarosan kikötött az „Isten országa” témánál. Ennek a disputának a végén Jézus kijelentette, ő az igazság királya. Igazságon azonban ő Isten igazságát értette.

Az igazság szó hallatára Pilátus színt vallott, nem titkolta kiábrándulását. A korabeli római politikai viszonyok ismerői nem csodálkoznak azon, hogy a római adminisztráció egyik képviselője ennyire cinikus. A tipikus jelenség azonban és túlmutat a római birodalmi viszonyokon és Jézus korán.

Minden kaotikus korszakban az embereknek szkeptikus véleményük a társadalmi igazságosságról, mert általában az igazságot olyan emberek szájából hallják, akik ezt a szép szót, mindig a saját érdekeiknek megfelelően magyarázzák. A történelmi igazság, vagy igazságosság egyébként az egyik legrelatívabb, leginkább ellentmondásos fogalom.

Jézus királyi szerepét azonban – noha méltatlan körülmények között hangzott el ez a cím – megőrizte a kereszténység, és ez az evangéliumi szakasz is meg akarja erősíteni ezt a meggyőződést. A beszélgetés elején gúnyolódásként elhangzott király szó a beszélgetés végére teljesen más jelentést kapva átalakul tekintélyt hordozó mondássá. A keresztények ugyanis Jézus Krisztust tartották a történelem királyának, urának, az igazság letéteményesének, nem pedig a császárt. Ezt meg is fogalmazták ez az első keresztény hitvallásokban: Jézus a Krisztus, vagyis Jézus a szabadító, nem pedig a római császár, ahogyan ezt a római birodalomban hirdették.

A keresztényeknek tehát az a feladatuk, hogy Isten királyságát építsék, Isten uralmát állítsák vissza a földön. A korai kereszténységben ez lelki mozgalmat jelentett, a Konstantin-féle fordulat után, a sajátos történelmi körülmények miatt, politikai misszióval is társult. A mai keresztények néha kicsit elbizonytalanodva kérdezik: „Lehet-e evangéliumi viszonyokat teremteni a világban?” Okultak a történelmi Egyház hatalmi törekvéseiből, és aggódva kérdezik, van-e értelme Krisztust királynak nevezni a demokráciák korszakában.

Úgy gondolom, igen, de ehhez nagy bátorság, bízó hit szükséges. A demokrata társadalomban korszakában ugyanis a tömegek népszavazással programok és értékek mellett vagy ellen döntenek. Az egyén lehetősége leszűkül. A tömeg a maga döntését követi, egy hatalmat, annak jogi keretében próbál karriert kialakítani. Szélmalomharcnak tűnik Jézust királynak nevezni, és Isten országának megvalósításával küszködni az Europai Parlament döntései ellenében. Jézus vallása az egyéniségek vallása, Jézus áldozata az egyéni vallásosságra vágyók számára erőt adó megváltó tett. A tömegben gondolkodó ember számára, aki önként elveszíti egyéniségét, hogy a földi uralom kereteibe belesimuljon, nincs jelentősége. Jézus nem a zsidók, hanem az emberiség és az egyéniségek királya, azoké, akik tetteiket Isten elé tárják, Isten ítélete, nem pedig a tömegek tetszése alapján mérlegelik. Ők képesek az Isten országát közel hozni a földhöz.

A zsidók királya alattvalóinak imája

Szeretlek téged, Jézus, Isten Báránya! Szeretlek téged, Atyám, aki a megváltás művében újra közösségre lépsz velünk. Áldalak, hogy a víz és a vér, mely oldaladból fakad, egy a tanúskodó Lélekkel, aki szívünket megerősíti a feltámadásba vetett hitben. Amen.

„Nullpontok“…

Néha az az érzés támad benned, hogy minden elveszett. Barátaid egy része elfordult tőled, és nem tudod, miért. Kapcsolataid egyike-másika, amelyek eddig látszólag nagyszerűen működtek és amelyek hálója a felszínen tartott, törékenynek bizonyult. Terveid egy része, amikbe évek óta annyi energiát fektettél, és amelyeket olyan nagy odaadással dédelgettél, meghiúsultak. Szépreményű álmaid nem váltak valóra. Egy jó ügy érdekében kifejtett fáradozásaid hiábavalónak látszik, sőt fiaskó lett a dolog vége. A sorozatos kudarcok még az Istenbe vetett hitedet is kikezdték. A szó szoros értelmében kátyúba jutottál és úgy érzed, megfeneklettél, sem előre, sem hátra nem megy. Egyetlen egy szóval kifejezve: kudarcnak érzed egész önmagad!

De még ilyenkor sem szabad elkeseredned!

Ez ugyanis életedben az úgynevezett „nullpont”. Hosszabb-rövidebb ideig tartó sötét útszakasz, amely döntő hatással lehet ugyan sorsodra, de nem végzetes!

Mert a „nullpontnak” is megvan a maga értelme!

Talán meg akar szabadítani attól az illúziótól, amelyet valamiről, vagy valakiről naívan dédelgettél, és amelynek most – mert kiderült: semmi, de semmi alapja nem volt! – a csapdájába estél!

Talán lehetőséget kínál neked arra, hogy az életedet új szemszögből és más távlatból nézd!

Talán felnyitja a szemedet, hogy zsákutcába kerültél és ahhoz, hogy ismét a helyes irányba indulj, egyszerűen meg kell fordulnod!

Talán arra jó, hogy új, reálisabb terveket és álmokat szőjj, amelyeket igazán meg tudsz majd valósítani!

Talán arra ösztökél, hogy új szeleknek feszítsd vitorláidat!

Életednek a „nullpontjai”, amelyekben úgy érzed, hogy mélyebbre már nem zuhanhatsz, - új kezdetek csíráit rejtik magukban.

Életednek a „nullpontjai” jó irányba lendíthetik a sorsodat!

Életednek a „nullpontjai” újjá szülhetnek Téged - még akkor is, ha fájnak.

Csak bennük tapogatózz Isten feléd kinyújtott keze után, mert Ő a „nullpontokban” is melletted áll! Ugyanis lehet, Ő küldi Neked őket, hogy új irányba tereljen.

Imre atya

Ha meg akarjátok szerezni ezt az istenfélelmet, nővéreim, az
Isten szerelméért, értsétek meg, milyen súlyos dolog az Úristen
megsértése. Ennek belátása végtelenül fontos. Foglalkozzatok ezzel a
gondolattal igen gyakran és elmélkedjetek fölötte. Az életünk, sőt még
annál is több fordul meg azon, vajon gyökeret ver-e a lelkünkben ez az
erény, vagy sem. S amíg meg nem szereztétek, legyetek nagyon óvatosak;
kerüljétek az alkalmat és az olyanok társaságát, akik nem növelik
bennünk az Istenhez való ragaszkodást. Vigyázzatok magatokra
mindabban, amit tesztek, hogy sikerüljön megfékezni akaratotokat. Ne
beszéljetek mást, mint épületes dolgot s kerüljétek azt a társalgást,
amelynek nem Isten a tárgya.

Igen, érzem, hogy mikor szerető szívű vagyok, egyedül Jézus cselekszik bennem, minél inkább egy vagyok Vele, annál jobban szeretem minden nővéremet. S amikor növelni akarom magamban ezt a szeretetet, s főleg, amikor a gonosz lélek megkísérli, hogy lelki szemeim elé vetítse ennek vagy annak a számomra kevésbé rokonszenves nővérnek a hibáit, sietve kutatok erényei, jóravaló vágyai után, azt mondom magamnak, hogy ha láttam is elesni egyszer, attól még nagyszámú győzelmet arathatott, melyet alázatosságból elrejt, s hogy még az, ami az én szememben hibának tűnt fel, nagyon is erényes tetté lehet a jószándék folytán. Nem kell fáradoznom azon, hogy meggyőzzem erről magamat, mert egyszer egy olyan kis tapasztalatra tettem szert, amely bebizonyította nekem, hogy sohasem szabad ítélkeznünk. – Egy pihenő alkalmával történt; a kapusnő kétszer csengetett, ki kellett nyitni a munkások nagy kapuját, hogy behordhassák a jászolnak szánt fákat. A pihenőóra nem volt vidám, mert Ön, drága Anyám, nem volt ott. Gondoltam: nagyon örülnék, ha kísérőül küldenének el; Alperjelnő anyánk valóban mondta is, hogy legyek szolgálatukra, vagy én, vagy a mellettem lévő nővér; oldani kezdtem a kötényünket azonnal, de mégis eléggé lassan ahhoz, hogy a társam vesse le az övét hamarabb, mert örömet akartam szerezni neki, azzal, hogy legyen ő a kísérő. A nővér, aki a gondnoknőt helyettesítette, nevetve nézett bennünket és látva, hogy én utána kelek fel, ezt mondta nekem: „Ó, jól sejtettem, hogy nem ön fogja ezt a gyöngyöt a koronája számára elnyerni. Túlságosan lassú volt …”

Ó, dicsőséges Szent József, a bensőséges lelkek tökéletes példaképe, és Te, a Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz, ki életedet a kolostor csendjében annak szentelted, hogy a papokért imádkozzál, eszközölj ki Isten anyaszentegyháza számára bőséges számú szerzetesi és papi hivatást. Vajha ezek a kiválasztott lelkek szent életükkel és az evangéliumi tanítás tiszta kisugárzásával megújítanák a föld színét. Ó, Szent József, ó, Kis Szent Teréz, a Ti hatalmas közbenjárástoktól reméljük ezt a termékeny és szükséges rózsaesőt. Amen.

Szent Benedek Atyánk az isteni Mesterhez hasonlóan mindig számol azzal, hogy mi olyanok vagyunk, mint a gyermekek, azért, miként az Úr tette, Ő is emberi elképzelhetőségünknek ad tárgyat, sötétséget szemléletet velünk, hogy féljünk tőle és annál inkább vágyódjunk a boldogító, biztos úton égbevezető világosság után. [I. 16/1]

1937.4.10. Ma a főnöknő adott nekem egy cikket Isten irgalmasságáról, hogy olvassam el. Volt hozzá egy másolat is a róla festett képről. Ez a cikk a vilniusi Tygodnik újságban jelent meg, Michal Sopocko atya, az irgalmasság e buzgó apostola küldte el nekünk Krakkóba. A cikk Jézus szavait tartalmazza, melyeket hozzám intézett. Egyes szavakat szó szerint. Ahogy ezt a folyóiratot kezembe vettem, átjárt a szeretet nyila. – „Forró  kívánságodra meggyorsítom az Irgalmasság ünnepének bevezetését.” Lelkemet oly erős, izzó szeretet járta át, hogy úgy éreztem, egészen elolvadok Istenben.

Az élet és a halál Ura így szól: Kövess engem! Ő nekünk is szól, és választás elé állít minket a világosság és a sötétség között.

Ahogyan Máriáé, a miénk is különös küldetés. Isten azért küldött bennünket, hogy az Ő jelenléte, szeretete, együttérzése legyünk a világban. Köszönjük Istennek.

A kis kápolnából átvittem a monstranciát a Szentlélek plébániatemplomba (üresen). S amint vittem, útközben is beszélgettem, imádtam és engeszteltem Ôt. Meghatva így szólt: „Te élô szentségtartóm vagy. Az Atya elküldött Engem, mint egyszülött Fiát, hogy titeket megváltsalak. De nektek is részt kell vállalnotok az Én megváltó munkámban, melyet szeretettel hívjatok elô lelketek mélyébôl. Ott szunynyad, csak ne legyetek restek, ébresztgessétek, és tápláljátok magatokat Szent Véremmel! Megkérlek, ne haragudj, hogy pihenôidôdben ily hosszan zavartalak, de nincs más a közelemben, s úgy vágytam, hogy kibeszélgessem magam valakivel. Kis testvérkém, szolgálj Engem az Én tetszésem szerint!” (Ez a beszélgetés hosszú volt, de én nem tudtam, csak ennyit leírni, mert szavai ismét egybeolvadtak lelkemmel.)

Az egyszín, vagy kétszín alatti áldozás tehát nem teológiai probléma, hanem gyakorlati-lelkipásztori jellegű kérdés. A II. Vatikáni Zsinat ismét lehetővé tette a kétszín alatti szent áldozat gyakorlatát. Ez a szentmise lakoma jellegéből is következik: Minden szentmisé­ben Jézus értünk adott testét és értünk kiontott vérét, mint lelki táplálékot vesszük magunkhoz. Jézus a kafarnaumi beszédében ezt mondja: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek" - majd így folytatja: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valósá­gos ital".

Szent Ágoston így tanította az újonnan megkeresztelkedetteket: „Ismerjétek fel a kenyérben azt a testet, mely a kereszten függött és a kehelyben azt a vért, mely az Ő oldalán fakadt... Hogy megoszlás ne legyen köztetek, egyétek egységetek kovászát; s hogy el ne értéktelenedjetek, igyátok az értetek fize­tett árat", jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézise szintén a kétszín alatti áldozás szokásáról tanúskodik: „Miután részesültél Krisztus testében, járulj vérének kelyhéhez. Ne nyújtsd felé kezedet, hanem hajolj meg, az imádás és tisztelet jeleként mondd: Ámen, és szentelödj meg Krisztus vérének vétele által". Tény, hogy a kétszín alatti áldozás a nyugati egyház gyakorlata is volt egészen a 12. szá­zadig.

Sok tényező játszott közre abban, hogy fokozato­san megszűnt a kétszín alatti áldozás. Az első és talán a legfontosabb az, hogy középkorban, a 13. századtól kezdődően hangsúlyozottabbá vált a Jézus valóságos jelenlétébe vetett hit, és megjelent az a gondolat, hogy a szentségi Jézust imádni kell. A szentség kitétele, imádása és a vele való áldá­sadás és a körmenet kizárólag a Szentostyával tör­tént.

Napjainkban a kétszín alatti áldozás nemcsak megengedett, hanem bizonyos esetekben ajánlott is, „mert a szentáldozás így „teljesebben fejezi ki jel mivoltát". „Ugyanis nyilvánvalóbbá válik az eucha­risztikus lakoma jele és világosabban kifejezésre jut az isteni akarat az új és örök szövetség megkötésére Krisztus vérében, és könnyebben felismerhető az eucharisztikus vacsora és az Atya országának esz­katológikus lakomája közötti kapcsolat".

Tehát, van valami többlete annak, amikor a szent vért is magunkhoz vesszük. „Ahogyan ezt tesszük, sajátos módon lépünk be Isten irgalmas szereteté­nek a misztériumába: az áldozati vérben, ami vá­dolhatna minket, Isten megbocsátásának legna­gyobb jelét kapjuk vissza".

Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. (Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.

Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.

Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.

Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.

Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.

(13) „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek?” (Jakab 3,13–18)

https://www.youtube.com/watch?v=TcNitgeiUJ4

Isten azt akarja, hogy boldog és szabad légy! - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

 

 

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Szeretlek téged, Jézus, Isten Báránya! Szeretlek téged, Atyám, aki a megváltás művében újra közösségre lépsz velünk. Áldalak, hogy a víz és a vér, mely oldaladból fakad, egy a tanúskodó Lélekkel, aki szívünket megerősíti a feltámadásba vetett hitben. Amen.

Bevezető

Az ószövetség prófétái úgy mutatják be a Messiást, mint királyt, aki szabadulást hoz népének. A választott nép ennek megfelelően földi királyt várt. Nehezen értette meg, hogy az Úr Jézus országa nem e világból való. Ő királynak vallja ugyan magát Pilátus előtt, de olyan birodalomban, amelyben Isten törvényei, a szeretet és az igazságosság törvényei uralkodnak. Mi ennek az országnak vagyunk a polgárai, és a szeretet szellemében azok is akarunk maradni. Hogyan érvényesül életünkben a szeretet törvénye?

 

Hívek könyörgése

Testvéreim! Ma olyan királyt ünnepelünk, akinek örömmel szolgálunk, mert nemcsak vezérünk, hanem gondviselő Atyánk is. Hódolatunkkal együtt terjesszük elé kéréseinket!

1.   Könyörgünk Urunk, minden megkeresztelt és megbérmált testvérünkért. Ismerjék fel istengyermeki méltóságukat, és hitvalló életükkel erősítsék egymás hitét.

2.   Könyörgünk mindazokért, akik a kereszténység egységéért fáradoznak. Add, hogy őrizzék meg egymás számára a nyitottságot.

3.   Könyörgünk a keresztény családokért. Uralkodjék körükben a krisztusi szeretet és a megbocsátás szelleme.

4.   Könyörgünk a politikusokért. Add, hogy a közjó szolgálatában el ne felejtkezzenek az igazságosságról és az emberi jogok védelméről.

5.   Segíts mindnyájunkat, hogy földi életünk után eljussunk örök királyságodba.

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy Te vagy a kezdet és a vég, Te vagy a mindenség királya! Véges életünket a Te szolgálatodban akarjuk eltölteni. Áldd meg törekvésünket! Tiéd legyen az imádás és tisztelet, most és mindörökké. Amen.

Gyóni Géza: Csend

Úrnő, a te erődnek örvendezhet a szívünk, és a te neved édességében vigasztalódik a lelkünk. A trónodról küldj nekünk bölcsességet, amely által minden igazságban édesen megvilágosodunk. Adj kegyelmet, hogy tartózkodjunk a testi vágyaktól, így a kegyelmed fénye felragyoghat a szívünkben. Milyen édes a szavad, és milyen édes a kegyelmed zápora, Úrnő, azoknak, akik szeretnek téged. A dicsőségedre és a tiszteletedre fogok énekelni, és a te nevedet örökké dicsőítem. Dicsőség az Atyának stb.

Keresztvetés, őszinte bűnbánat felindítása

3-szor: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj értünk, kik hozzád menekülünk.

 

Elmélkedés: A tanítványok közül Jézus keresztje alatt csak János állt ott az asszonyokkal és Jézus anyjával, Máriával. Körülöttük pedig ott voltak a római katonák, a kíváncsiak, a gyűlölködők, akik látni akarták Krisztus halálát. Az emberiség legsötétebb pillanatai voltak ezek, mégis jelen volt benne a szeretet, az odaadás. Jézus ebben az utolsó pillanatban is ajándékoz. Rábízza Jánost Máriára, és Máriát Jánosra. „Íme, a te anyád. Íme, a te fiad.” Mindannyiunknak édesanyát adott ebben a pillanatban, minden elkövetkező nemzedéknek megadta ezekkel a szavakkal, hogy a Szűzanya gyermekei lehessenek.

 

Kérjük gyermeki bizalommal a Boldogságos Szűzanyát:

Szeplőtelen Szűz, Isten Anyja, Mária! Segíts, hogy a keresztet a győzelem jelenként ismerjem fel életemben. Segíts, hogy ez a jel kössön össze veled és Szent Fiaddal! Esd ki nekem a kegyelmet és az erőt, hogy melletted állhassak szent Fiad keresztje alatt, s mindvégig állhatatosan kitartsak a jóban, a mindennapi küzdelemben, amíg e földön feladatom van. Ámen.
(Gondoljuk át a tartalmát néhány mp-ben, percben!)

 

3-szor: Üdvözlégy Mária... + Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj értünk, kik hozzád menekülünk.

 

Ima: Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat. Tisztaságos Szent Szűz, szeplőtelen fogantatásod és dicsőséges kiválasztásod által Isten Fiának anyja lettél. Esdd ki számomra szeretett Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét. Könyörögd ki számomra, hogy egész életemben megismerjem és betöltsem Isten akaratát, hiszen csak így tisztelhetem Őt igazán és így dicsérhetem szívből szent nevét. Drága Szűzanyám, könyörögd ki nekem ezt az isteni kegyelmet most és örökre! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret illet Téged, Szűzanyám. Ámen.

¹A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, más órákban pedig szent olvasmányokkal. ²Úgy hisszük, hogy az időt mindkettő számára következőképpen oszthatjuk be: ³Húsvéttól október elsejéig menjenek ki a testvérek reggel, és a primától körülbelül tíz óráig végezzék el a szükséges teendőket. ⁴Tíztől egészen szextáig olvasással foglalkozzanak. ⁵A szexta után pedig, miután fölkeltek az étkezéstől, pihenjenek ágyukon egészen csendben, vagy ha valaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást ne zavarjon. ⁶A nónát kissé korábban, fél kettőkor mondják, és azután egészen a vesperásig a szükséges munkát végezzék. ⁷Ha pedig a helyi viszonyok vagy szegénységük azt kívánná, hogy maguk gyűjtsék be a termést, ne szomorkodjanak, ⁸mert akkor igazi szerzetesek, ha saját kezük munkájából élnek, mint atyáink és az apostolok is. ⁹De mindez mérséklettel történjék a kislelkűek miatt.

Atyám, felajánlom Neked mai napomat, imáimat, gondolataimat, szavaimat, tetteimet és szenvedésemet Fiaddal Jézus Krisztussal egységben, aki az Eucharisztiában folyamatosan felajánlja magát a világ üdvösségéért. Legyen a Jézust vezető Szentlélek az én vezetőm és erőm ma egész nap, hogy tanúságot tehessek szeretetedről. Máriával, Urunk és az Egyház édesanyjával a Szentatya e havi imaszándékáért is imádkozom: hogy a depressziótól vagy a kiégéstől szenvedő emberek másoktól segítséget kapjanak, és rátaláljanak a Fényre, amely megnyitja őket az életre. Ámen

Medjugorjei interjúrészlet Marinko Šakota ferences atyával:
- Hogyan tudjuk leghelyesebben megélni a Szűzanya üzeneteit?
- Azt kell tenni, amire Ő hívott. Azt mondta, hogy imádkozzuk a Rózsafüzért: akkor imádkozzuk.
Azt kéri, hogy imádjátok Jézust az Oltáriszentségben: akkor tegyük! Olvassuk a Szentírást!
Azt mondja, hogy a Szentírást tegyétek látható helyre az otthonotokban: akkor tegyük ezt! De csak ez nem elégséges. Nem elég csak imádkozni, hanem az a kérdés, hogy hogyan. A Szűzanya arra tanít bennünket, hogy szívvel imádkozzunk, szívvel imádjuk Jézust az Oltáriszentségben!  Szívvel ünnepeljük a Szentmisét! Szívből böjtöljünk! Mindent, amit teszünk, szívből tegyünk.

A Szűzanya e havi üzenete:

Drága gyermekek! Veletek vagyok az irgalmasság ezen idejében és arra hívlak mindnyájatokat, hogy legyetek a béke és a szeretet hordozói ebben a világban, ahol kicsi gyermekeim, Isten arra hív benneteket általam, hogy imádság és szeretet legyetek, és a menny megjelenítése a földön. Kicsi gyermekeim, legyen tele a szívetek örömmel és Istenbe vetett hittel, hogy teljes bizalmatok legyen az Ő szent akaratában. Azért vagyok veletek, mert Ő, a Magasságbeli küld engem közétek, hogy a reményre buzdítsalak benneteket, és ti békeszerzők legyetek ebben a békétlen világban. Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

https://kattima.hu/hu/app/prayer-list/Medjugorje-Szuz-Maria-uzenetei

Szülök imája Szent Annához!

Szent Anna,legédesebb anya, te légy gyermekeink anyja is !

Rádd bízzuk, anyai szeretetednek adjuk át őket

Járd ki számunkra mindazt,

ami itt a földön szükséges nekik, és lelkük javát szolgálja !

Esdj ki mindnyájyunknak szívbeli szeretetet Isten és embertársaink iránt;

óvd meg öket a bűntől, őrizd meg tisztának valamennyijüket !Ne engedd hogy rossz példát mutassanak másoknak, és minket is óvj meg attól, hogy mi mutassunk helytelen példákat gyermekeinknek!

Esdekeld ki, hogy Isten és felebarátaink szeretettében nevelhessük minden gyermekünket, és állj mellettük, hogy velünk együtt ők is elnyerhessék majd az örök üdvösséget Ámen.

 

Olvasd!
Isten megígéri prófétája által, hogy Dávid trónja mindörökre fennmarad. Ez csak Krisztus királyságában valósulhat meg. 2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16
Zakariás hálaéneket zeng gyermeke, Keresztelő János születése feletti örömében. Lk 1,67-79

Elmélkedj!
"A Szűz ma világra hozza az Örökkévalót, és a föld a Megközelíthetetlennek egy barlangot kínál. Az angyalok és a pásztorok magasztalják Őt, és a bölcsek a csillag nyomán közelednek, mert hiszen értünk született a kicsinyke Gyermek, az Örök Isten!" – Szent Romanosz Melodosz (KEK 525)

Cselekedj!
Időt keresek és találok a csendre, hogy az Úr készítse bennem az ünnepet.