Egyetemes: Ökológiailag fenntartható életmódért

Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik.

Imádság

Dicsőség neked, jó Atyánk, aki nekünk adtad ezt a közös otthont,
és benne mindazt, ami a szeretetedről szól hozzánk.
Küldd el Lelked tüzét, amely lángra lobbantja a szívünket,
hogy mindig a te Fiad, Jézus útját válasszuk.
Egyszerűen, támogatóan és józanul használjuk a dolgokat,
megosztva azt, akik vagyunk és amink van.
Adj nekünk nagylelkű szívet, hogy gondoskodjunk közös otthonunk örökségéről és
engedd, hogy bátorítsanak bennünket a fiatalok elkötelezettsége a teremtésed iránt.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Józan és egyszerű életmód
"Egy kisebbség azt hiszi, hogy joga van olyan módon fogyasztani, amelyet soha nem lehet általánossá tenni, mivel a bolygó nem is tudná befogadni az ilyen fogyasztás hulladékát." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban megkülönböztetem fogyasztási szokásaimat, és imádságosan átgondolom kiadásaimat.
Gondoskodás a közös otthonról
"A természeti környezet kollektív jószág, az egész emberiség öröksége és mindenki felelőssége. Ha valamit a magunkévá teszünk, azt csak azért tehetjük, hogy mindenki javára kezeljük." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban fogadalmat teszek, hogy kevesebbet fogyasztok, és többet osztozom testvéreimmel.
Csodálom és hálás leszek a teremtésért
"Arra vagyunk hivatottak, hogy munkánkba beépítsük a befogadás és a hála dimenzióját. Ez egy másik munkamódszer, amely lényegünk részét képezi. Megvédi az emberi cselekvést attól, hogy üres aktivizmussá váljon." (Ferenc pápa) Szabadságot veszek ki, hogy tudatosítani tudjam magamban az életemet, és hálás legyek érte. Időt szánok arra, hogy testvéreimmel és nővéreimmel legyek.
Másokért dolgozom
"Az emberi személy annyiban növekszik, annyiban érik és annyiban szentelődik meg jobban, amennyiben kapcsolatokba lép, önmagából kilépve közösségben él Istennel, másokkal és minden teremtménnyel." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban arra fogok törekedni, hogy nagylelkű legyek, segítve másokat a közösségben, a családomban és a munkahelyemen.
Támogatom és segítem a fiatalok bátor döntéseit
"Azokban az országokban, ahol a legnagyobb változásokat kellene végrehajtani a fogyasztói szokásokban, a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkűséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatra méltó erőfeszítéseket tesznek a környezet védelmében." (Ferenc pápa) Imával és szolgálattal támogatni fogom a közös otthon gondozására irányuló közösségi kezdeményezéseket, lehetőségeimhez mérten.

Kezdd ezt az új napot a tanítványként való élet lehetőségéért való hálával. „Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt.” (Lk 9:51-52) Bízz benne, légy biztos benne, hogy Isten számára te vagy a legdrágább. Vágj bele az ő küldetésébe; lépj a nyomába. Csodálatos világot fedezhetsz fel ott kint, csak adj rá lehetőséget magadnak. Ajánld fel a napodat azért, hogy az emberiség egyre több bátor döntést hozzon az egyszerű és ökológiailag fenntartható életmód érdekében. Mi Atyánk...

Mindnyájan testvérek vagyunk! Imádkozzunk a Magasságoshoz, hogy a megpróbáltatás ezen időszaka után ne legyenek többé "a többiek", hanem inkább egy nagy, sokszínűségben gazdag "mi."

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
Jézus elítéli a bosszúálló lelkületet. 

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Ezek az evangélium igéi.  
Lk 9,51-56

SZENT VENCEL

*903/905. +Altbunzlau, 929/935. szeptember 28.

Vencel herceg a cseh Premysl uralkodóház gyermekeként született 903- ban vagy 905-ben. Atyja, Vratiszláv herceg volt a csehek második keresztény uralkodója; anyja, Drahomira hercegnő keresztény volt ugyan, de lelkületében még a pogány szellem élt. Vencel fejlődésére igen nagy hatással volt Vratiszláv édesanyja, Ludmilla, akit később szentként tisztelt az Egyház.

Vratiszláv herceg 921-ben, mindössze harminchárom esztendős korában meghalt. Az uralkodást felesége, Drahomira vette át, mert idősebbik fiát, Vencelt még túl fiatalnak tartotta, de maga is vágyott a trónra. Ezt a hatalomvágyat, úgy tűnik, kisebbik fia, Boleszláv örökölte. Drahomira úgy vélte, anyósa, Ludmilla összeesküvést sző ellene, hogy Vencel számára szerezze meg a trónt, ezért orgyilkosokat küldött, és tetini várában megfojtatta az öreg Ludmillát. Uralkodása azonban erőszakos volt, ezért általános elégedetlenség és zavargás támadt. Ekkor I. Henrik német király tudtával Bajor Arnulf avatkozott be, és arra kényszerítette Drahomirát, hogy adja át a trónt Vencelnek.

922-ben Vencel átvette az ország vezetését. Tizenhét vagy legfeljebb tizenkilenc éves volt, és mindössze hét évig uralkodhatott, hogy aztán vértanúként adja életét Krisztusnak.

Politikájában Nyugat felé hajlott, hogy a nyugati kultúrából minél többet át tudjon plántálni országába. Nyugatról jött papokkal és szerzetesekkel népesítette be udvarát, akik magukkal hozták a német királyság kormányzásának mesterfogásait is. A nyomor és műveletlenség enyhítésén fáradozott. Egyházalapításai a kereszténység terjesztésével együtt a műveltség terjedését is széles körben elősegítették.

Egyházpolitikájában a clunyi reform mellé állt, s szerette volna elérni, hogy a még meglevő pogányság végleg eltűnjön. Magánéletében példás keresztény volt: ítéleteiben igazságos, felebarátai iránt irgalmas, önmagával szemben szigorú. Valószínűleg nem is nősült meg. Az általa alapított templomok szentelési évfordulóját rendszerint a helyszínen ünnepelte.

Népe örömmel vette szent királya vezetését, ellenségei azonban egyre nyíltabban fejezték ki gyűlöletüket. A pogányságot még mindig ápoló és féltő párt egyre növekvő haraggal látta, hogy Vencel keze nyomán a kereszténység tért hódít és megerősödik. A fanatikus, nacionalista gondolkodású urak pedig azt rótták föl Vencelnek, hogy a német királyság felé húzó politikájával elárulja a cseh nemzetet. Mindkét párt Vencel öccsében, Boleszlávban találta meg a vezért, aki örömmel kapott a lázadók által fölkínált hatalom után, s végül oka lett testvére meggyilkolásának is.

Vencelt halála után vértanúként tisztelték nemcsak Csehországban, hanem hamarosan egész Európában is. Holttestét még I. Boleszláv uralkodása alatt vitték át Prágába, az általa alapított Szent Vitus- templomba. A csehek nemzeti patrónusként tisztelik, sőt Szent Vencel családjának tekintik magukat, és Vencel koronája a nemzet szimbóluma számukra.

Ünnepét halála napján, szeptember 28-án ülték, a római naptárba 1670- ben vették föl.

A középkori szokás szerint hét éves korában egyházi szertartás keretében lépett ki a kisgyermekkorból. A család jó barátja, Tuto regensburgi püspök jött el, hogy a szertartást elvégezze. Az oltár előtt megáldotta a kis Vencelt: ,,Uram, Jézus, áldd meg e gyermeket áldásoddal, amellyel a te igaz híveidet szoktad megáldani'', majd levágott egy tincset a gyermek hosszú hajából. Ezt követően a jelenlévő urak léptek oda a gyermekhez, és mindegyikük egy-egy hajtincs lenyírásával jelezte, hogy többé már nem kisgyermek Vratiszláv herceg idősebbik fia, akinek egykor majd örökölnie kell atyja trónját.

A kereszténységet nagyanyjától, Szent Ludmillától sajátította el, miközben latin iskoláit Budecben végezte. Legendája szerint a latinban olyan jártas volt, mint a papok vagy a püspökök, de nem volt tőle idegen a görög nyelv sem. A zsoltárokat könyv nélkül tudta imádkozni. Ifjúkorának nagy megrázkódtatása volt nagyanyja, Ludmilla asszony halála. Később ő vitette át holttestét Prágába, a Szent György- templomba.

Mint király személyesen is gondozta a betegeket és a nyomorultakat, és éjszakánként mezítláb járta a templomokat, ahol virrasztani és zsoltározni szokott. Az Oltáriszentség iránti tiszteletét azzal is kifejezte, hogy apródaival ő maga aratta, csépelte és őrölte a búzát, amiből ostyát sütöttek, és szüretelte, préselte és gondozta a bort, ami az oltárokra került. Később emiatt lett a szőlők kedvelt és tisztelt patrónusa.

929 vagy 935. szeptember 27-én az öccse, Boleszláv meghívására Vencel Altbunzlauban ünnepelte a Szent Kozma és Damján-templom dedikációs ünnepét. A templomot ő építtette a két szent tiszteletére. Az ünnep végeztével vissza akart térni Prágába, de az öccse tartóztatta és este nagy vacsorát adott a tiszteletére. A vacsora emelkedett hangulatban zajlott, és a végén Vencel áldást mondott, majd Szent Mihály arkangyal tiszteletére ürítette a poharát, és nyugovóra tért. Másnap reggel misén akart részt venni, ám a templom kapuja előtt ott várta Boleszláv és néhány embere. Boleszláv nyájasan üdvözölte Vencelt, majd hirtelen kardot rántott, és a fejére sújtott. Vencel nem vesztette el lélekjelenlétét, a csapást kivédte, és megragadván öccsét, a földre taszította, és ezt mondta: ,,Bocsássa meg neked az Úr, öcsém!'' De nem tudott elmenekülni, mert a Boleszláv kíséretében lévő urak mind rárontottak és megölték.

Istenünk, ki Szent Vencel vértanúdat megtanítottad arra, hogy a mennyek országát többre becsülje a földi birodalomnál, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy magunkat megtagadva egészen a tieid legyünk!

A 17. század első felében a Fülöp-szigeteken és Japánban elsősorban domonkos szerzetesek, azután más misszionárius szerzetesek és világi keresztények nagy számban szenvedtek hitükért vértanúságot. 1637-ben közülük kiemelkedik egy manilai családapa, Ruiz Lőrinc, aki a szerzetesekkel együtt a börtönt, a megkínzást és a halált is hittel fogadta Krisztusért. II. János Pál pápa 1987. okt. 18-án iktatta őket a szentek sorába.

Ez a vértanúcsoport domonkos rendiekből és hozzájuk csatlakozókból állott. Kilencen áldozópapok voltak, és még két szerzetes, továbbá két leány és három férfi, akiknek egyike Ruiz Lőrinc a Fülöp-szigetekről származó családapa volt.

Mindezek más-más időben és minőségben hirdették a keresztény hitet a Fülöp-szigeteken, Formózában és a Japán-szigeteken. Csodálatra méltó módon tanúsították a keresztény vallás egyetemességét, és mint győzhetetlen hithirdetők életükkel é haláluk példájával a keresztény jövő bőkezű magvetői lettek.

kép: Ruiz Szent Lőrinc, mozaik, Szent Péter-bazilika, Róma

Urunk, Istenünk, add meg nekünk is Ruiz Szent Lőrinc és tizenöt társának béketűrését és állhatatosságát. amelyet szolgálatodban és az emberszeretetben tanúsítottak, hiszen boldogok a te országodban, akik üldözést szenvednek az igazságért.

választható olvasmányok Ruiz Szent Lőrinc és társai emléknapjára

2Kor 4,7-15
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.

Jn 15,18-21
Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.

Történetük

+ 1633 és 1637 között tizenhat keresztényt öltek meg Japánban, Nagasakiban.

+ Az a csoport, amely domonkos papokat és testvéreket, valamint domonkos harmadrendieket is magába foglalt, az evangélium terjesztésén fáradozott a Fülöp-szigeteken, Formosában és Japánban.

+ A meggyilkoltak között volt a filippínó férj és apa, Ruiz Szent Lőrinc. Ő lett az első filippínó szent az Egyházban.

+ Ruiz Szent Lőrincet és társait 1987-ben avatták szentté.

Lelki bónusz

2012-ben XVI. Benedek pápa szentté avatott egy másik filippínó laikust és mártírt, Szent Pedro Calungsodot. Pedro missziós katekétaként szolgált Guamon, és 1672-ben meggyilkolták, mert megpróbálta megvédeni boldog Diego Luis San Vitores papot.

Imádságra és elmélkedésre

„Tizenhat férfi és nő tanúskodott hősi szenvedései és halála által a Krisztusban való üdvösség üzenetében való hitéről, amelyet az apostolok idejétől fogva nemzedékről nemzedékre hirdettek. Szenvedéseikben Jézus iránti szeretetük és az Ő követése teljesedett be, és így Jézussal, az egyedüli közvetítővel való szentségi egységük tökéletessé vált.”
- Szent II. János Pál pápa

Imádság

Urunk, Istenünk, add meg nekünk is Ruiz Szent Lőrinc és tizenöt társának béketűrését és állhatatosságát, amelyet szolgálatodban és az emberszeretetben tanúsítottak, hiszen boldogok a te országodban, akik üldözést szenvednek az igazságért. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Megállok egy pillanatra, tudva, hogy itt van Isten. Belegondolok, hogy mindenben, ami körülöttem van, a levegőben, amit belélegzek, az egész testemben ott bizsereg Isten jelenléte.

Szabadság

Kereszthalálod szabaddá tett. Örömben és szabadon élhetek, nem kell félnem a haláltól. Irgalmadnak nincs határa.

Tudatosítás

Ahogy a mondás tartja: mindennek megvan a maga helye és ideje. Uram, add, hogy mindig vágyjam a jelenlétedben töltött időre. Halljam meg hívásodat.

Isten igéje

Lk 9,51-56
Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamáriaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• „Szilárdan elhatározta” – valamit, ami nehéz lesz, sugallja az itt használt görög kifejezés. Jézus tudta, mi várja a földi Jeruzsálemben. De azt is tudta, hogy ez csak egy állomás az Atyához vezető útján a mennyei Jeruzsálembe. Ha igyekszünk nyomában járni, tudhatjuk, hogy jó úton járunk. 

Imabeszélgetés

A beszélgetés nem azt jelenti, hogy állandóan én beszélek. Hallgatom is a másikat. Ha Jézussal beszélgetek, tanuljak meg csendben maradni, figyelni is. Magam elé képzelem, ahogy gyöngéden rám néz, szeretettel rám mosolyog. Őszintén elmondhatok neki mindent, ami bánt, ami gondot okoz. Nyíltan beszélek neki félelmeimről, kétségeimről. Megkérem, segítsen, hogy teljesen rábízzam, átadjam neki magam, tudva, hogy ő mindig a legjobbat akarja nekem.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

¹⁹Saját akaratunk követése pedig azért tilos, mert az Írás azt mondja nekünk: "A magad akaratától fordulj el" (Sir 18,38). ²⁰És az imádságban is arra kérjük Istent, hogy legyen meg az ő akarata mibennünk (Mt 6,10). ²¹Méltán tanultuk tehát, hogy nem szabad követnünk saját akaratunkat, midőn óvakodunk attól, amit az Írás mond: "Vannak utak, amelyek az emberek előtt helyesnek látszanak, de végül a pokol fenekére vezetnek" (Péld 16,25). ²²Hasonlóképpen rettegjünk attól is, amit a hanyagokról mond: "Romlottakká és utálatossá váltak törekvéseikben" (Zsolt 13,2).

Gyakran előfordul, hogy mások munkáit a miénk kedvéért akadályozzuk, holott munkánkkal épp mások hasznára kellene lennünk.

Mily mélységes nagy bizalmat helyezhetsz beléje, micsoda szeretettel kell viszonoznod szeretetét, mily gyengéden karjaidba zárnod, aki ilyen nagyra becsül és aki ily magas méltóságra emel? Saját oldalából alkotott téged, amikor meghalt érted, s a halál álmát vállalta a keresztfán

«Mert megadatik nektek azon órában, mit szóljatok.» Amikor kell, segít az Úr azon órában...! Most talán gyöngének érzem magam s gondolom, hogy ebben vagy abban a kísértésben elbuknám! Ez nem helyes pszichológia s még helytelenebb teológia; mert most nem kell a segítség; ha kell, majd lesz, s akkor másképp érzel. Hányan lettek kitartók, nagyok, erősek, hősök azon órában... Furcsa órákon, gyenge pillanatokon kell átmennünk néha, de saját hibánkból; miért nem neveljük s nem fegyelmezzük magunkat, mondván: itt is, most is hős, nagylelkű lehetsz, ha el nem hagyod magad... fogj hozzá s ne engedj.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 240. old.]

Még nem kelt fel a Nap és a követségben járó haj­nal máris nappallá cserélte az éjjelt. Az ég üres, sehol egy madár se száll; de alattam láthatatlan mélysé­gekben, kifürkészhetetlen víztömegekben - sejtek, pará­nyok, szörnyek élnek és mozognak és lenn a fenéken tán egyiptomi, krétai, pún, szikul, görög, római, longobárd, francia, spanyol, angol hajók roncsaiban elmerült kincsek közt, halálukat lelt emberek csontjain az a tüneményes formájú növény- és állatvilág élősködik, melynek kicsi kis részletét a nápolyi akvárium szemlélteti.

A tenger színén elvesznek a történelem útjai. Nápoly és Szicília közt a tenger a hadak útja, a gyarmatosok és kaló­zok útja, birodalmaknak, népeknek útja, szóval a világtör­ténelem útja; hajdan Tírusból, a Nílus torkolatától, Kar­thágóból, Bizánc vagy Massüia felől indultak azok a ha­jók, melyek ugyanezt a tengert járták, hogy az etruszkok­nak, punoknak, görögöknek vagy rómaiaknak biztosítsák az életet és uralmat a partokon. Az egyik hajón Szent Pál járt Krisztus rabságában Síracusából Nápolyig; 1300 év múlva Nagy Lajos és hadai hajóztak ezen a tengeren. Aki a tengerre megy, az kiszaladhat a történelemből.

(Napkelte a tengeren)

El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik.

Úgy a szerencsében, mint a szerencsétlenségben őrizd meg lelked nyugalmát. Őrizd meg bensőséges szeretetedet minden szenvedéssel szemben, amelyet Isten küld neked.

Isten mindenben és mindenütt ott van; nincs egyetlen hely, egyetlen dolog sem, amiben ne lenne valóságosan jelen.

Amikor egy közösségben uralkodik a testvéri szeretet, a testvérek kölcsönösen szeretik egymást, mindenki úgy örül a másik sikerének, mintha sajátja lenne, az a rendház mennyországgá lesz (R 33).

A munka különböző fajtái közül a fizikai munka a legkönnyebb. A szellemi munka nehe­zebb, de nagyobb örömet is ad. A lelki munka azonban még a szelleminél is nehezebb, viszont ez adja a legnagyobb örömet.

Szent Vince energikus és realista beállítottságának másik bizonyítéka volt, hogy megteremtette a jótékony­sági szervezet egységes és hatásos felépítését, amelyet aztán egyre sokasodó példák követtek. Magának Szent Vincének az irányítása alatt nevezték ki Marillac Szent Lujzát, hogy felügyelje és támogassa az „irgalmaso­kat". Csodákat művelt, mondhatni, kisugárzása hatására sok „rendes falusi lány", aki addig már segédkezett az Irgalmasrendieknél, döntött úgy, hogy követi az ő példáját, és teljességgel Istennek és a szegények segítésé­nek ajánlja fel az életét.

Az Irgalmas Nővérek Társasága 1633. november 29-én látta meg a napvilágot. De Paul Szent Vince eredeti és nagyon igényes szabályzat betartását írta elő nekik: „Kolostornak ott lesznek nektek a betegszobák, kolos­tori celláknak bérelt szobák, kápolnának a plébánia­templom, kerengó'nek a városi utcák, kerítésnek az en­gedelmesség, rácsnak az istenfélelem, fátyolnak a szent szerénység." A Társaság szellemiségét a következő­képp összegezte: „Azt kell tennetek, amit az Isten Fia tett a földön. Eletet kell adnotok ezeknek a szegény be­tegeknek, a test életét és a lélek életét."

Szent Vince anélkül, hogy korunk feminista mozgal­mait ismerte volna, tudta, hogyan találjon intelligens és nagylelkű, hűséges és szilárd jellemű segítőtársakat ko­rának asszonyaiban. A Társaság története egyedülálló módon világítja meg a nőiességnek azt a vonását, amely annak legmélyebb alkotóeleme: a gyöngédségre és szánalomra való elhivatottságot, amelyre az emberi fajnak mindig szüksége lesz. Mert az emberek között mindig vannak szegények. S a modern társadalmakban a szegénységnek mindig újabb formái kerülnek a fel­színre.

Most minden rendetlenségben van. Helyre kell állítani az embert, helyre kell állítani a világot.

A tanítvány szava:

Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám teher, kísértés, háború és szenny.

Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád folyamodom.

Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki előtt nyitva van a szívem, és aki egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni.

Te tudod, hogy milyen javakra van legfőképpen szükségem, s hogy az erényekben milyen szegény vagyok.

Íme szegényen és mezítelen állok előtted, kegyelmed kérem, irgalmasságodért esedezem.

„Az emberek hirdetik szájukkal az igazságot, de kezükkel mást cselekszenek. Emberek ígérnek, emberek felejtenek, de végeredményben az igazságos Isten szövi a világtörténelem szőttesét. Belesző olyan virágot is, amelyet emberi tanácsok hiába akarnak abból kitépni.”

1946. szeptember 8. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 189. old.

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

1. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, prófétálni kezdtek…(Szám 11,25–29)

Józsué még nem értette, hogy Isten szabadon árasztja Lelkét mindazoknak, akik készek befogadni. A Számok könyve – amely a Sínai-hegy elhagyása utáni eseményekről számol be – fontos pillanatról, egyfajta elő-pünkösdről számol be. Isten minden korban megadja a prófétaság lelkét mindazoknak, akik munkatársaivá szegődnek.

 2. Rajta, hát gazdagok! Jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! (Jak 5,1–6)

Az apostol enyhe gúnyt sem nélkülöző éles kritikája bizonyára azon újdonsült hívek felé irányult, akik megkeresztelkedésük után továbbra is vagyonukban látták egyedüli boldogságukat.

3. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le… (Mk 9,38–43.45–47–48)

A székely anekdota szerint amikor favágás közben a gyermek véletlenül levágta édesapja kezét, a bácsi ezt kérdezte: Fiam, ezt komolyan gondoltad, mert viccnek durva lett volna?!… De Jézus tanítványait oktató, sokkoló kijelentésében egyáltalán nem erről van szó. Amikor nagy igényeket támaszt velünk szemben, Urunk a kicsinyeket veszi védelmébe. Magunktól is óv, amikor a botrányról, az ártatlan, tiszta szívűek megbotránkoztatásáról beszél.

A zsidó szemléletben a gonosz ösztönök testrészeinkben szunnyadnak. Ez a felfogás ugyan elrugaszkodik a valóságtól, de érzékletesen szemlélteti a mögöttes tartalmat. Hiszen akkor a bűneinktől is könnyen megszabadulhatnánk, akár egy rákos daganattól, egy műtét segítségével. Milyen egyszerű lenne „bűnös” testrészünket” csak úgy, egyszerűen lenyisszantani, tudva azt, hogy ezzel megtisztultunk a bűntől. Ráadásul az öncsonkítással az élet és egészség ellen is vétenénk. Bűneink azonban mélyebben vannak: nem tagjainkban s nem érzékszerveinkben. Szívünk mélyén, személyiségünk központjában, énünkben szunnyad a bűnös hajlam. Onnan pedig sokkal nehezebb kiirtani a rosszat. A gonosz elleni erkölcsi küzdelmünk valójában egész életen keresztül tart.

Szentírás vasárnapján Jézus azért fogalmaz ilyen élesen, hogy felkeltse bennünk az iszonyat érzését. Ahogyan minden idegszálunkkal elborzadunk még a gondolatától is, hogy elveszíthetjük szemünk világát, fél karunkat, lábunkat, ugyanilyen határozottsággal és elszántsággal irtsuk ki gonosz vágyainkat. A kárhozattól borzadjunk, ne az öncsonkítástól… Mert bűnt elkövetni lelki nyomorékság. A végtelenül jó és szeretetreméltó Istenünket köpjük szembe. Bűneinkkel abba rúgunk bele, aki rajongásig szeret minket. Azért kellene iszonyodnunk a bűntől, mert nemcsak magunkat, hanem másokat is tönkreteszünk a bűnnel.

Bűnös hajlamainkat, a szívünkben-lelkünkben tanyázó tisztátalanságot kell tehát szüntelenül irtogatni. Sokkal több ez, mint öncsonkítás: gyökeres szakítás mindazzal, ami elválaszt Istentől. Jézus határozottan kijelenti: a kárhozat lehetősége adva van. Ne játszadozzunk örök üdvösségünkkel. A kinyilatkoztatás egyértelmű. Ha valakit nyakánál fogva a malomkőhöz kötnének és a tengerbe dobnák, sokkal elviselhetőbb lenne, mint az, ami az örök büntetéssel rá vár.

Jézus ezt érzékelteti a hasonlattal: az élet feladat is, tetteinkért számadással tartozunk. Nem lehet félszívvel, ímmel-ámmal lelki életet élni. Az igazi tanítvány az üdvösség igézetében harcolja erkölcsi harcát. Ezért nem híve a félmegoldásoknak, és nem egyezik ki a sátánnal. Nem kenyere a bűnös kompromisszum, és amikor erkölcsi-hitbeli értékekről van szó, nem enged semmiféle külső-belső csábításnak. Nem élvezi mások botrányait, de ő maga is úgy viselkedik, hogy életével ne botránkoztasson másokat. Nincs magára hagyatva, nem roppan össze az isteni követelmények súlya alatt, mert vele van Isten kegyelme.

Jézus radikális értékelési szabálya nem tűr ellentmondást. Üdvösségünk szemünk világánál is többet ér. A történelem és egyszerű hétköznapjaink is bizonyítják, hányszor vagyunk képesek öncsonkítással felérő áldozatra is, ha elvekről, értékekről (élet, haza), szeretteinkről van szó. Az édesanyák hősies áldozata, felelős közösségi emberek kitartása a diktatúra idején vagy háborúk alatt – még inkább megerősítik Jézus igazát. Ezért lenne fontos, hogy gyermekeink szüleiktől egyértelmű, pozitív példát, kiállást lássanak. Hogy a felnőttek ne botránkoztassák meg erkölcsi kilengéseikkel, netán meghunyászkodó engedményeikkel a rájuk bízottakat, ne vágyaik és ösztöneik azonnali kiélésére neveljék őket, hanem ha kell, képviseljék szeretettel, de erélyesen az evangéliumot.

Találóan jegyzi meg Kiss Ulrich SJ: „Különb akarsz lenni mindenkinél? Akkor legyél tökéletes. Mindenki épüljön rajtad, az idegenek, az együgyűek és a gyermekek is, bárki. Jézus sokkolja a túlbuzgókat: dobd el, ami erőd, amire büszke vagy, mozgékonyságodat, éleslátásodat, segítőkészségedet – ezeket jelképezik a lábak, szemek és kezek –, és add maradéktalanul, egyszerűen, cikornyák nélkül, de teljesen. Lélegzetelállító program.”

Érdemes rátenni az életet.

Szentírás vasárnapján a három személyű egy Isten írott üzenete, a Biblia áll ünneplésünk középpontjában, ami nélkül elképzelhetetlen lenne a keresztény hit világa. Hiszen a Bibliában benne van a hit egész története: a választott nép hívő vágyakozása, az Isten Fiának, Jézus Krisztusnak világba lépése, tanítványainak útra kelése, s az örömhír hirdetése a világ végéig.
Mivel pedig Isten emberek által szólt, a végső időben pedig az ő Fia, az Istenember által, ezért a Biblia feltárja az emberi élet legfontosabb tapasztalatait is: a születés és újjászületés örömét, az élet sűrűjében bolyongók töprengését, a megvetettek makacs reményét, a szerelem és a halál szenvedélyét.
Így a Biblia egyfelől a gyógyító Isten ujja , amellyel rátapint életünk rejtett sebeire. Másfelől sziklába fúrt kapaszkodó, amely a hegycsúcsra vezető úton biztosít és irányt mutat: ahol Isten leereszkedett, ott, és csak ott, minket is magához segít.
Szentírás vasárnapja arra hív, hogy figyeljünk fel újra Isten szavára. Hallgassuk a liturgiában és olvassuk otthon újra meg újra. S így nemcsak megszokjuk, hanem „rászokunk” majd, megismerjük nemcsak a fejünkkel, hanem a szívünkkel is. Így pedig remélhetjük, hogy felfrissül kapcsolatunk és „beszélgetésünk” Istennel, új élettel telik meg vándorutunk Isten oldalán.
 
Ugyanúgy, mint a hit és a szentségek között, a hit és Isten Igéje, a Szentírás között is szoros összefüggés, kölcsönhatás áll fenn. A Szentírás feltételezi a hitet, ugyanakkor részünkről aktív, tevékeny együttműködést igényel, megtérést és az Ige megvalósítását a mindennapi életben, amelynek hitéletté kell bennünk válnia. A hit ugyanis nem más, mint válasz Isten Igéjére, az Ige meghallgatása azzal a szándékkal, hogy Vele éljünk nap, mint nap.

Ha a Szentírást olvasva vallási ismereteink elmélyítésére törekszünk, ez azt jelenti, hogy viszonyulásunk a Szentíráshoz tárgyi viszonyulás. A Szentírás ebben az értelemben egyszerűen – „valami”. Ez a viszony azonban a Szentírás esetében nem elégíthet ki bennünket, mert egy sugalmazott és kinyilatkoztatott szöveghez, amilyen a Szentírás, mindenekelőtt alanyi, személyes viszonyulásnak kell lennie részünkről. A Szentírás ugyanis nem „valami”, hanem elsősorban „Valaki”-nek a szava hozzánk.
Krisztus, aki legteljesebb alakban az Eucharisztiában maradt velünk, más módon ugyan, de a Szentírásban is jelen van és él. A Szentírás lapjain keresztül az élő és valóságos Krisztussal találkozhattunk, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít bennünket.

Az Egyház két asztalról beszél, amikor a hívek lelki táplálkozását említi. Az Ige asztalánál, a szentmisében az olvasó állványról, amboról, a hívek a kinyilatkoztatott isteni Igét fogadják be szívükbe a hit által, míg az eucharisztikus asztalnál, az oltárról, „a hit szentségében”, az Eucharisztia vételekor az Úr Testével és Vérével táplálkoznak. Igaz tehát az az állítás, hogy a Szentíráshoz úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához.
Ezért, amikor a Szentírást a kezünkbe vesszük, hódolattal, tisztelettel és mély hittel tegyük ezt! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más könyvért nyúlunk a polcra, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be. Nagyon fontos ezt tudatosítanunk, nagyon jó, és gyümölcsöző lenne életünkre vonatkozólag, ha ez meggyőződésünkké válna.
Igen, az élő Isten van jelen az Igében. Minden személy jelenléte egy bizonyos hatókört, kisugárzást teremt önmaga körül, amit a tárgyak esetében nem mondhatunk el. Csak a személlyel való találkozás jelent egy jelenléttel való találkozást, s ezzel együtt belépést egy számunkra óhajtott, vagy kényelmetlen hatáskörbe. Ezért van az, hogy egy-egy ember jelenlétében jól, vagy rosszul érezzük magunkat, illetve közömbös a mi számokra. Ez utóbbi akkor történhet meg, ha a másik embert nem valakinek, hanem valaminek tekintjük.

A Szentírás „Valaki”, Isten jelenléte közöttünk. Amikor tehát kezünkbe vesszük, egyenesen az Ő jelenlétébe lépünk be. ,,Misztériummá”, olyan igazsággá válik számunkra, amely körülvesz, és amelybe elmerülve élhetünk.
A Szentírásban a Mi Urunkat, Istenünket találhatjuk meg, ezért van, ezért kell, hogy legyen a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatunknak különös jelentősége – ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki minket szeret, és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson ránk. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet bennünket – ez a legfontosabb célja.
Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kellene olvasnunk, vagy azért, hogy megoldást találjunk valamely gyötrő problémánkra – még ha időnként erre van is szükségünk.
Az Úrral való kapcsolatot kellene mindig keresnünk benne azzal a reménnyel, hogy Ő megajándékoz bennünket a megtérés kegyelmével. Ha személyes kapcsolatba lépünk a sugalmazott írásokban jelenlevő Krisztussal, akkor ez a szöveg átitat minket, mi pedig kezdjük meghallani Isten Igéjét, belemerülünk Jézus gondolataiba és vágyaiba, ezáltal egyre jobban kezdjük Őt megismerni, s ha megismertük, akkor megszeretjük, s ha megszerettük, akkor már könnyen megy az Ő akaratának, az Ő tanításának fényében meghozni döntéseinket, élni minden napjainkat.
Aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust – figyelmeztet a Szentírás fordító, Szt. Jeromos. Igen, ha valóban figyelünk Isten Igéjére, akkor ez hatással lesz, kell-, hogy legyen választásainkra és döntéseinkre, azaz mindennapi életvitelünkre, mert a Szentírás végső megértése az, hogy megteszem mindazt, amit Isten kér tőlem, akár nehéz, akár könnyű az.
A mai evangéliumi szakasz szerint (Mk 9,38-43. 45. 47-48) nemcsak egyszerű hasonlat az, hogyha megbotránkoztat jobb kezed, vágd le.
Igaz, mi inkább levágnánk jobb kezünket, mint hogy megszakítanánk bizonyos szálakat, kapcsolatokat, amelyek elválasztanak bennünket Istentől és az Ő törvényeitől. De ha igazán meg akarjuk ismerni és komolyan venni Istent, akkor el kell szakítanunk azokat a szálakat, kapcsolatokat, amelyek nem Isten tervei szerint valók!
Ha a Szentírás segítségével megismertük Krisztust, az Élő Isten Fiát, akkor egészen biztos, hogy vágyni fogunk arra, hogy életünk összhangban legyen az Ő tanításával és az Ő vágyaival. Ha ez a vágy hiányzik belőlünk, akkor egészen biztos, hogy még nem igazán, nem eléggé ismerjük Őt, bármennyit is tudunk Róla.
A Szentírás olvasása alapvető tényezője a hitben való növekedésünknek, s ezzel együtt Isten életében való részesedésünknek, és annak is, hogy önmagunkat és a körülöttünk lévő valóságot mintegy Isten szemével lássuk meg.
Isten az Ige által nyilatkoztatja ki magát és a megismerésen át vezet a szeretetre bennünket. Azért nyilatkoztatja ki magát, hogy hinni tudjunk az ő Igéjébe, hogy kötődhessünk Hozzá, és hogy Őrá tudjuk bízni magunkat, szeretteinket és az egész világot.
Ha hittel elmélkedünk, gondolkodunk Jézus tanításáról, földi életéről és vágyairól, akkor ezek a gondolatok idővel saját gondolatainkká és vágyainkká válnak. Ha gyakran tartózkodunk az Ő Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, akkor hasonlóvá válunk Hozzá. A mondás szerint: „Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel”. Isten igéit hallgatva, és azok mondanivalóját magunkba fogadva, kezdjük majd megérteni és átérezni, hogy mivel élt és él jelenleg is Krisztus. Élő kapcsolatunk az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal fogja eredményezni azt, hogy egyre inkább eggyé váljunk Vele.
Jézus minden megörökített szava és gesztusa e Jelenlét titkát fejezi ki számunkra. Engednünk kell, hogy e Jelenlét körülvegyen, hogy megtanítson meghallani Őt. Ez a Jelenlét azonban különleges nyitottságot kíván tőlünk, olyan nyitottságot, mely lehetővé teszi, hogy idővel teljesen átalakuljunk, mintegy Krisztusivá változzunk. Épen ezért a Szentírás legmélyebb megértése az áldozás pillanata.
Másfél ezer éven keresztül nem is volt könyvnyomtatás, nem olvasták a hívek a Bibliát, és mégis éltek, szentek nevelődtek. A szentmisében hallották, de magukhoz is vették azt a Krisztust, akinek a szavait hallották. Így Krisztus a Szentlélekben kortársuk lett, nem pedig egy távoli történet.
Ekkor, csakis ekkor valósulhat majd meg számunkra is emberi életünk célja – hogy Krisztus növekedjen bennünk és mi Ő általa, Ő vele és Ő benne növekedve elérjük a teljességet, az örök boldogságot.
Befejezésül elmondhatjuk, hogy mi arra kaptunk meghívást, hogy Jézus nyomába lépjünk, és Isten országának erejével megharcoljuk lelki harcunkat a gonosszal. Nem a magunk szavával, az semmit sem ér. Isten szavával: annak van meg az ereje a sátán legyőzéséhez. De ehhez meghitt kapcsolatba kell kerülnünk a Szentírással: gyakran olvasni, elmélkedni, magunkba építeni.
Valaki azt mondta: mi történne, ha úgy bánnánk a Szentírással, ahogyan a mobiltelefonunkkal bánunk? Ha mindig magunknál tartanánk, vagy legalább egy kis evangéliumos könyvet.
Ha ottfelejtjük valahol telefonunkat, visszaszaladunk utána – tűvé teszünk érte mindent. Milyen jó lenne, ha ilyen buzgósság emésztene bennünket a Szentírásért is. Milyen gyümölcsöző lenne, ha legalább annyiszor lapoznánk föl a nap folyamán, ahányszor tesszük azt a Facebookkal, ha Istennek a Szentírásban található üzeneteire, úgy figyelnénk, mint a telefon csengésére, ha úgy olvasnánk, ahogy a telefon sms-eit.
Világos, hogy furcsa, paradox a párhuzam, de érdemes elgondolkodni rajta. Ha ugyanis Isten szava mindig szívünkben élne, semmilyen kísértés nem tudna eltávolítani minket Istentől, és semmilyen akadály nem térítene le minket a jó útról; le tudnánk győzni a bennünk és körülöttünk működő rossz mindennapos csábításait; jobban tudnánk a Lélek szempontjából eredményes életet élni azáltal, hogy elfogadjuk önmagunkat és szeretjük testvéreinket, különösen a leggyengébbeket és a legnagyobb szükséget szenvedőket, de az ellenségeinket is.
Szűz Mária, az Esztelneki Madonna, az Istennek való engedelmesség és az ő akaratában való feltétlen bizalom tökéletes példaképe támogasson minket életutunkon, hogy tanulékonyan hallgassuk Isten szavát, és így szívünk valóban megtérjen és boldog legyen.

Követés

Abban az időben: János apostol így szólt Jézushoz: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket. Jézus ezt válaszolta: Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenük, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomköveket kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik. Mk 9, 38-43. 45. 47-48

Mai mottónk: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz ki

Idegen

Láttunk valakit… Milyen távol lehetett az a valaki? Miért nincs neve? Nagyon úgy tűnik, hogy a tanítványok nem ismerik, csak annyit tudnak róla, hogy „nem követ minket”. Idegen. Az még nem volna baj, de Jézus nevében ördögöt űz, Hogy jön hozzá? A tanítványok sem mentesek féltékenységtől, a mi és ti szemlélet szegregációjától. Lám, nem Jézus követőjének mondják a „Te” követődnek, amikor Jézus hozzájárulását kérik, utólag, a kirekesztéshez. Az idegen „minket” nem követ, azaz a csoporthoz nem kapcsolódik, hanem közvetlenül Jézushoz, Valljuk be, ez évszázadokig téma marad. Akik bent vannak, a körön belül, könnyen eretneknek gondolják a kívülállókat Nem kérdezik sem azt, hogy miért szeretne csatlakozni, sem azt, hogy miért távolból követi a csapatot. Minket. Van bennünk valami, ami taszítja őket? Másképp kéne viselkednünk? Befogadónak lennünk? A menekültek világnapján ez egy logikus kérdés. Van rá válaszunk?

Mk 9,37–47 „Aki nincs ellenünk, velünk van”

Ez a mondás meglepő, sőt furcsa módon a mondás ellentéte szintén Jézus szájából hangzik el: „aki nem gyűjt velünk, szétszór”. Apró jelenetek bemutatása ez a szakasz Jézus életéből, és ezekhez a szituációkhoz egy-egy mondás tartozik. Feltehetően ez a mai elbeszélés is része volt a Jézus tetteit és mondásait tartalmazó gyűjteménynek, amely megelőzte az Evangéliumot. Az elbeszélés a jeruzsálemi úti elbeszélés egy-egy epizódja, amely titkos tanításra utal. Jézus tanítványait oktatja a közelgő vég miatt. De ebben az elbeszélésben az ősegyház többet is felfedezhetett. Aki valamit is megértett Jézus és az Egyház tanításának lényegéből, az már lelkileg ehhez a csoporthoz tartozik. A palesztinai zsidó keresztény egyháznak nagy problémát okozott, hogy mit is gondoljanak azokról, akik Jézust követték ugyan, de nem voltak zsidók. Ez a mondás jól megvilágítja a követendő viselkedés irányát. Ha a közösség el akarta fogadni Jézusnak a szavait, akkor át kellett gondolnia a zsidó hagyományokhoz való viszonyát. A zsidó vallási közösséghez való tartozás tagjainak tiltotta, hogy más, idegen népekkel vallási közösséget alkossanak. Hihetetlen ellentét feszül Jézus zsidó követői és pogány szimpatizánsai között. Még nem léteznek a Pál által felépített pogány keresztény közösségek, csak a zsidó keresztény közösségek. Találóan állapította meg Josef Klausner, az első héber nyelvű zsidó életrajz írója: „Jézus tanításában volt valami, amely túllépett zsidó vallás keretein.” Íme ez a mondat valóban erről tanúskodik.

Csak ezt a kérdést János teszi fel, aki a tanítványok szóvivője, és aki csak itt lép fel a szinoptikus Evangéliumban ilyen szerepben, ez esetben az intoleráns csoport képviselőjeként. Ha János evangéliumát olvassuk, akkor feltűnik, hogy milyen élesen elhatárolja magát azoktól, akik nem követik Jézust. A szírpalesztinai egyházakban tehát az elzárkózás előre megjósolható volt. Arra is oda kell figyelni, hogy egy démonűzőről van szó, aki csodatétele kapcsán megemlítette Jézus nevét, de nem csatlakozott a tanítványokhoz. Vagyis ez a szimpatizáns Jézust elfogadja, közösségét nem.

Az egész konfliktusnak máig ható következménye van. Az Egyház nehezen tud mit kezdeni azokkal, akik Jézusra igent mondanak, az egyházra pedig nemet. Így dönthet egy erős individuum, aki nem tudja elviselni a csoport kontrollját, de lehet egy olyan személy állásfoglalása, aki felfedezi, Jézus más erkölcsi minőséget képvisel, mint tanítványai. Azóta is igaz, az Evangélium Jézusának egészen más a hatásmechanizmusa, mint a Jézus nevében összegyűlt Egyháznak. Jézus erkölcsi radikalizmusát a következő szakasz fejezi ki jól: a Márk evangélium 9. fejezetének 42-től 50-ig ter-jedő soraiban Jézus arról beszél, hogy azt a tagunkat, amely bűnre csábít, legyen az a szemünk, vagy a kezünk, azonnal le kell vágni, el kell távolítani. A János tanítványai közösségének egy része előbbre helyezte a csoportszellem ápolását, mint az erkölcsi radikalizmust. Jézus radikalizmusa és küzdelme a gonosz, a démoni ellen fontosabb feladat, mint a közösség ápolása. Aki ezt feladatul tűzte ki, sőt ezt műveli is, annak a kötődése mélyebb a „fő”-höz, Krisztushoz, mint a tanítványi körhöz.

Ezt a dilemmát hordozza minden Egyház és egyházközség, sőt minden szerzetesközösség és megszentelt élet társasága: Meddig mehet el a jézusi radikalizmus hangoztatásával és megkövetelésével, és mikor kell engedményeket tenni azért, hogy az Egyház össze ne zsugorodjon? Az Egyháznak mindenáron tagokat kell toborozni, vagy ápolni kell a kapcsolatot mindenkivel, aki azokért az értékekért lelkesedik, amelyeket Jézus helyezett előtérbe? Mit kezdjen az Egyház azokkal a kritikákkal, amelyek ellene szólnak, és Jézusra hivatkoznak? Mit tegyek akkor, ha felfedezem, valaki, aki nem jár templomba, igazabb tetteket visz végbe, mint én, a templomba járó? A keresztségünk, bérmálásunk, továbbá az egyházi adó fizetése és a templomban való éneklésünk által az Egyházhoz tartozunk. Vajon a tetteink is ápolják a közösséget Jézussal?

Az idegen ördögűző imája

Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

Mert mit jelentsen mindez, én Uram, én Istenem? Vagy vess véget
ennek a világnak, vagy pedig szüntesd meg ezeket a rettenetes bajokat,
hiszen azt emberi szív nem tudja tovább nézni! Még az ilyen hitvány
szív sem, amilyen a miénk! Esdve kérlek, örök Atya, ne tűrd ezt
tovább! Oltsd el ezt a tűzvészt, mert ha akarod, meg tudod tenni. Vedd
tekintetbe, hogy Fiad még most is e földön tartózkodik: Ôreá való
tekintetbôl szűnjenek meg már egyszer ezek a rút, undorító és piszkos
dolgok. Hogyan érdemelte azt meg, hogy Ô, aki olyan szép és tiszta,
olyan házban lakjék, amelyben ilyen dolgok történnek. Teljesítsd Uram,
ezt a kérést, nem miránk való tekintetbôl, mert hiszen mi nem
érdemeljük meg, hanem a Te Fiad kedvéért! Azt nem merjük kérni, hogy
szüntesd be további itt-tartózkodásodat, mert hiszen akkor végünk
volna; de meg különben is Ô kieszközölte Nálad azt, hogy ezen mai nap
végéig, vagyis amíg a világ tart, itt hagyod Ôt velünk! Mit csinálnánk
mi nélküle? Mert ha valami, úgy csakis az csillapítja haragodat, hogy
ilyen zálog van birtokunkban. Én jó Uram, valami módja csak van annak,
hogy ez az állapot megszűnjék! Szüntesse meg tehát Szent Felséged!

Ó, milyen édes a Szeretet útja! … Mennyire azon akarok lenni, hogy mindig, a lehető legnagyobb ráhagyatkozással a Jó Isten akaratát tegyem! …

Ez minden, drága Anyám, amit az ön kis Terézének az életéről mondhatok, de ön magától is a legjobban tudja, hogy mi ő s hogy Jézus mit tett érte, éppen ezért meg fogja bocsátani, hogy ennyire lerövidítette szerzetesi életének a történetét … Hogy fog végződni „az apró fehér virág története”? – Zsengén szakítják le az apró virágot, vagy más partokra ültetik át … nem tudom, csak abban vagyok bizonyos, hogy a Jó Isten Irgalma mindig kísérni fogja, s hogy mindig áldani fogja azt a drága Anyát, aki őt Jézusnak adta; egy örökkévalóságon át fog örülni annak, hogy koszorújának egyik virága lehet … Egy örökkévalóságon át fogja zengeni ezzel a drága Anyával együtt a Szeretet megmegújuló himnuszát …

A földi levegő hiányát érzem! Mikor ad nekem a jó Isten égi levegőt szívni! ...

Elmélkedés, a Kalender nyomán Szent Vencelnek az Eucharisztia iránti nagy szeretetéről "Wenzel sate mit eigenen Handen den Weizen und presste selbst die Trauben für den Weinzum hl. Messopfer."   -  Édes, hófehér Krisztus, gyújtsd szívünket hasonló szeretetre irántad.

+ Vágyódom elrejtőzni. Úgy szeretnék élni, mintha egyáltalán nem is lennék. Sajátságos, benső vonzódást érzek a mély elrejtettségre, hogy egyedül csak Jézus Szíve ismerjen engem. Csendes hajlék szeretnék lenni Jézus részére, amelyben Ő megnyugodhatna. Nem engedek oda semmit, ami felzavarná Szerelmemet. A rejtettség alkalmat ad nekem arra, hogy hőn szeretett Jézusommal mindig egyedül legyek. A teremtményekkel csak annyit érintkezek, amennyire Szerelmemnek tetszik. Szívem a szeretet minden erejével megszerette az Urat. Nem ismerek más szeretetet, mert kezdettől fogva elmerült lelkem az Úrban, egyetlen Kincsemben.

Jézus nem csak a nyilvános, hivatalos istentiszteleten vett részt: talán még gyakrabban számolnak be az evangélisták az ő magányos imáiról az éjszaka csöndjében, a szabad ég alatt a hegyeken, az embertől távoli pusztaságban.

A latin nyelvű szentmise végén a pap a híveket ezekkel a szavakkal bocsátja el: „Ite missa est", melynek magyar jelentése a következő: „Menjetek, küldetésetek van!" Sajnálatos módon ritkán gondolunk arra, hogy ennek a felszólításnak komoly üzenete van. A miséző pap arra figyelmeztet bennünket, hogy minden szentmisében küldetést kapunk: a szentmise tovább folytatódik a mindennapi életben, élni és tovább kell adni, amit kaptunk a szentmise közösségében. „Az Eucharisztiának akkor valósul meg a lényege és értelme, ha átalakítja az embereket és világukat a szeretet és szolgálat közösségeivé" (Cebui Eucharisztikus Kongresszus, 18.).

A szentmise elbocsátó szavai Jézus szavaira emlékeztetnek bennünket: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket" (Jn 20,21; 17,18). Az „amint" és „úgy" szavak arra utalnak, hogy bennünk és általunk az a küldetés folytatódik, amit a megtestesült Fiú kapott az Atyától. A küldetés abban áll, hogy szavaink, tetteink és életünk által láthatóvá és megtapasztalhatóvá tesszük annak a Jézus Krisztusnak a személyét és tanítását, akivel találkoztunk a szentmise közösségében.

Az Egyház nem zárkózhat be az utolsó vacsora termébe. Az emmauszi tanítványok történetből (Lk 24,13-35) is jól látható, hogy az eucharisztikus „kenyértörés" tapasztalatából fakad az örömhír továbbadása. Az evangéliumot hirdetni kell minden népnek (Mt 28,19).

Az Eucharisztia régen és napjainkban is az Egyház küldetésének forrása. Már a 2. századi szentségi életről tanúskodó Traditio apostolica is ezt hangsúlyozza: „Amikor pedig a szertartás befejeződött siessen ki-ki jót cselekedni, tetszeni Istennek és helyesen élni. Buzgón ragaszkodva az Egyházhoz tegye ki-ki, amit tanult, és haladjon előre a jámborságban" (21. p.). Szent Ágoston, Egyházunk nagy tanítója pedig így fogalmazott: „Ha tehát Krisztus teste és tagja vagytok, akkor a ti misztériumotok itt van az Úr asztalán [ ] legyetek azzá, amit láttok, és vegyétek, amik vagytok" (Vö. Sermo, 272). Arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk azzá, amit, illetve akit magunkhoz vettünk a szentáldozásban. Hitből fakadó kötelességünk, hogy mindazt megvalósítsuk, életté váltsuk, mindazt, amit láttunk és hallottunk a szentmise közösségében. Ez a keresztény hivatás és küldetés rövid megfogalmazása.

A mai eucharisztikus teológia is egyre inkább hangoztatja a szentmise és a keresztény küldetés kapcsolatát. Ez volt a 2016-os Cebui Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is az alapgondolata: „Az Eucharisztia az Egyház küldetésének csúcsa és forrása". Az Eucharisztia megünneplésekor „Krisztusból táplálkozva és magunkhoz véve az üdvösség kelyhét egészen sajátos módon kerülünk párbeszédbe a Szentháromság életével; amikor kilépünk a szentmisére összegyűlt gyülekezetből, arra kapunk küldetést, hogy folytassuk ezt a szent-háromságos párbeszédet az életről és az üdvösségről a szeretetteljes szolgálat formájában a szegények, a kirekesztettek, a távolba szakadtak szolgálatában" (40. p.)

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. (Mt 16,24)

Jézus Krisztus elmondja ebben a mondatban, hogy mit jelent őt követni. Már maga ez örömhír, hogy lehet őt követni, vagyis hogy van egy másik út is, mint amelyen mindnyájan elindultunk. Az a széles út, amely a pusztulásba vezet, de ő mutat egy másikat, amely az életre visz. Át lehel jönni erre, lehet engedni az ő hívásának.

Krisztus követése egy döntéssel kezdődik arról, hogy valaki őt akarja követni. Soha nem toborzott magának híveket. Viszont világos, hogy egyidejűleg csak egy úton lehet járni, tehát aki őt akarja követni, annak ott kell hagynia minden más utat. Ez az ember életének legjelentősebb döntése, s utólag látjuk, hogy még abban is ő segített, ha tudunk így dönteni, és szakítani mindennel, ami ettől visszatartott.

Ezt követi, hogy „tagadja meg magát". Nemcsak a bűneinket lehet és kell elhagyni, hanem mindenre nemet kell mondanunk, amire Jézus nemet mond, és mindent elfogadni, amit ő kínál. Vagyis meg kell tanulnunk engedelmeskedni. Gerhard Tersteegen írásban is elkötelezte erre magát: „Jézusom, én teljes és örök tulajdonul ajánlom fel magamat neked... parancsolj velem, uralkodj rajtam, és kormányozz engem..."

Vegye fel a keresztjét - azt jelenti, hogy vállalok mindent, amit Jézusért vállalnom kell, tudva, hogy eközben hal meg igazán a régi természetem, és erősödik meg bennem Krisztus. Az érte való lemondás mindig gazdagabbá tesz, az érte vállalt szenvedés közelebb visz hozzá.

A „kövessen engem" arra utal, hogy mindez nem elmélet, hanem napi gyakorlat, valóságos történés. A keresztény élet dinamikus, jellemzi a folyamatos fejlődés, növekedés, haladás. Aki Krisztust követi (és csak az), az oda érkezik meg, ahova ő: megbecsüli azt az Atya (Jn 12,26).

(15) „…nem számít…” (Galata 6,11–18)

Ha az ember valóban a Jézus Krisztusba vetett hittel mondja ki valamire azt, hogy nem számít, akkor az nem egy múló hangulat, esetleg csalódás, vagy rosszkedv eredménye, hanem a hit látása és értékelése (15). 

Az esti imádási órán megújítottam felajánlásomat: „Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.” „Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam.” És minden szót, amit Hozzá szóltam, mint visszhangot, úgy hallottam vissza lelkemben. Én tovább folytattam: „Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg.” Imádásom közben Ő nagy lelkesedéssel áradozott felém: „Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, s mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Rájuk árasztom kegyelmeim bőségét.” És míg az Úr Jézus így áradozott felém, én az előző napi szavait visszakérdeztem: „Imádott Jézusom, oly nagy a felém küldött áradozásod, és szavaid még most is remegéssel töltenek el. Hogy kérdezhetted tőlem, hogy meg vagyok-e elégedve? Imádott Jézusom, mélységes alázattal töltöd el lelkemet, de ez felülmúlja mindazt, amit elfogadhatok Tőled.” Arra gondoltam, nem értettem-e ezt rosszul, és a leírt szavakat visszavonom. Ő szavaimra szinte heves áradozásba kezdett: „Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem tennék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az „esztelenség”. Azért használom ezeket a szavakat, hogy érts meg, mint embert.Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de az nem is volna Számomra oly kedves.Az ilyen szeretet nem ragad meg. De, leánykám, a mi szívünk együtt dobban. Ez más, mint az a szeretet, mely kimért, latolgat és fontolgat. Ugye, most már értesz Engem és nem vonod vissza? Nehogy megtedd! Amit mondtam, megmondtam egyszer s mindenkorra, hogy lásd, Én mennyire emberi módon is megközelíthető vagyok számotokra.Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!”

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

Bevezető

Azoknak az embereknek az arcai, akik gyakran jelennek meg a tv képernyőjén, annyira ismerőseinkké válnak, mint a szomszédasszony, akivel naponta találkozunk a lépcsőházban. A templomban Isten arcával találkozunk. Azonban az a kép, amelyet Istenről a bibliában ismerünk meg, nem egységes, sokféle alakban mutatkozik meg előttünk. A legjellemzőbb vonása azonban nem a szigorúság, nem a büntető, bosszúálló arc, hanem a megbocsátó, irgalmas Isten arca. Imáink közül is sok így kezdődik: Jóságos Istenünk, hatalmadat mindenek előtt a könyörületben, a kíméletben tapasztaljuk meg. Ez bátorít fel bennünket arra, hogy tőle mindig, tehát ma is bűneink bocsánatát kérjük. Gyónom...

Hívek könyörgése

Testvéreim! Forduljunk bizalommal emberszerető Istenünkhöz, aki irgalmas Atyánk!

1.   Irgalmas Istenünk, add nekünk a bűnbánat és az imádság lelkét, hogy igaz szeretettel szeressünk téged és embertársainkat.

2.   Könyörülj a békétlenséget szító embereken, és állandóan ösztönözz minket a béke megteremtésére és megőrzésére.

3.   Tedd nagylelkűvé a világ szegényei iránt azokat, akik bővelkednek anyagi javakban, hogy a gazdagok és szegények együtt zengjék dicsőségedet.

4.   Bocsásd meg nekünk, hogy nem becsültük meg Szent Fiadat a szegényekben és a szenvedőkben.

Istenünk, Te jól ismersz bennünket, és elfogadsz minket olyannak, amilyenek vagyunk. Köszönjük irántunk való irgalmas szeretetedet, és magasztalunk érte ma, holnap és mindörökké. Amen.

https://www.youtube.com/watch?v=c_IVFmLJ6-w

Isten nem rád, hanem miattad féltékeny - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Dsida Jenő: Sírvers

A szabad ég alatt tanyáztam.
Gyermek voltam és karikáztam.
Míg karikám gurult előre,
ránéztem fűre, fára, kőre,
holdfényre, napra, csillagokra,
férfiakra és asszonyokra
s mindenen - legyen új vagy ódon -
elcsodálkoztam szörnyűmódon.
Nem nézve így lábam elébe,
e roppant gödör éjjelébe
zuhantam. - Istenem, ha árva
útfélen fekvő karikára
találsz, kérlek, keress meg engem:
E rút veremből végy ki engem!

1933

Keresztvetés (külső és belső csend megteremtése, szükségszerűen néhány mp., perc)

Elmélkedés: Az emberek gúnyolódása kísérte a megtérésben. Utolsó kívánt lenni a testvérek között, hamuval behintett puszta földön lehelte ki a lelkét. (Gondoljuk át a tartalmát néhány mp-ben, percben!)

Imádság: Ígérem neked, Szent Ferenc Atyám, hogy mindenkor követem alázatosságodat. Nem képzelődöm. Más ítélete előtt meghajlok, s türelemmel viselem a megszólást és rágalmazást. Gyakran ismételgetem fohászodat: „Ki vagy Te, Uram, és ki vagyok én, a Te féreg szolgád?” Ámen.

Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség… Keresztvetés

Úr Jézus Krisztus, a Te Szentséges Szívednek ajánlom fel Boldogasszonyunk Szeplőtelen Szívével egyesülve mai napom minden imáját, munkáját, örömét és szenvedését engesztelésül bűneimért és az egész világ bűneiért, melyekért Magadat az Oltáron mennyei Atyádnak szüntelenül fölajánlod, különösen a Szentatya havi imaszándékára:

Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik. Ámen.

„Tizenhat férfi és nő tanúskodott hősi szenvedései és halála által a Krisztusban való üdvösség üzenetében való hitéről, amelyet az apostolok idejétől fogva nemzedékről nemzedékre hirdettek. Szenvedéseikben Jézus iránti szeretetük és az Ő követése teljesedett be, és így Jézussal, az egyedüli közvetítővel való szentségi egységük tökéletessé vált.”
- Szent II. János Pál pápa

Urunk, Istenünk, add meg nekünk is Ruiz Szent Lőrinc és tizenöt társának béketűrését és állhatatosságát, amelyet szolgálatodban és az emberszeretetben tanúsítottak, hiszen boldogok a te országodban, akik üldözést szenvednek az igazságért. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Kedves Testvéreim!
Nagyon köszönöm az imákat, nagyon hálás vagyok érte. Jézus itt van velünk. 14 oldalas igazságügyi orvosi vélemény lett, remélem. Hiszem, hogy Jézus ott volt a kihallgatáson, tudom, azt hiszem, annyit imádkoztak érte ... Hálás vagyok a sok imáért. Holnap 2 fokos tárgyalás lesz, ott dől el, mi lesz Tibi bátyámmal. Azt is kérem, hogy holnap imádkozzon gyógyító segítségéért, hogy lássa, hogy nem közvetlenül tette, amit tett, és nem küldött vagy bocsátott meg kényszeres gyógyulásért vagy valamilyen kezelésért. ha Isten is ezt akarja. Légy áldott mindenért. nagyon szépen köszönjük Tóth Tímea

¹⁹ "Azt is mondom nektek, hogy ha ketten közületek megegyeznek a földön, hogy bármit megérintenek, amit kérnek, akkor az én mennyei Atyámtól lesz meg. ²⁰Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Mt 18 19-20