Az Ige Mellett (15) „…nem számít…”(Galata 6,11–18)

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
28

(15) „…nem számít…” (Galata 6,11–18)

Ha az ember valóban a Jézus Krisztusba vetett hittel mondja ki valamire azt, hogy nem számít, akkor az nem egy múló hangulat, esetleg csalódás, vagy rosszkedv eredménye, hanem a hit látása és értékelése (15). 

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert igen sokszor mondjuk, legyintve: „Engem már ez és ez sem érdekel, meg az sem érdekel, már senki véleménye nem hat meg, igazából már semmi sem érdekel, semmi sem számít!” Ez a lelkület nem az Úrtól való. 

Megvallom, engem is gyakran megkísért az ellenség, hogy ez a gyarló lelkület hatalmába kerítsen: főként amikor a sokfelől érkező elvárás és vélemény rengetegében kimerülök; amikor belátom, hogy hiába igyekszem, valakiknek úgysem lesz elég ez sem; amikor észreveszem, hogy csak használnak, netán szórakoznak velem. Ilyenkor megkísért a gondolat: „Nem számít, nem érdekel!” De mindjárt hozzá kell tennem ehhez a vallomáshoz azt, hogy az Úr soha nem hagyott megrekedni ebben az állapotban, hiszen reggelre mindig megújult az Ő irgalma, amellyel elvégezte, hogy igenis érdekeljen, izgasson mindaz, amit Ő rám bízott, ehhez pedig megadta az erőt, a vezetést, a bölcsességet is.

Lám, Pálnak nagyon számít a Jézus Krisztus ügye. Ehhez képest nem számít neki bármi más. Ő csak az Úrral dicsekszik, és nem a testi eredményeivel (12–14). Mindent, az egész világot is innen nézi, a krisztusi reménységből, mint új világot. Nem számít neki a régi világ, de nagyon is számít előtte az az új világ, amit az Úr feltámadása elhozott, és amit hitben járva nekünk is munkálnunk kell (14). Pál így fogalmaz: „Mert a Jézus Krisztusban sem ez, sem az nem számít, hanem csak az az új világ, amit az Úr elhozott” (15)

Vagyis Pál a krisztusi új világ reménységében, üdvösséges örömében él. Az apostol szentlelkesen, krisztusi látással mondja ki, hogy Isten előtt nem a testi értelemben való tetszés és dicsekvés számít (11); vagyis nem az számít, hogy ebben a világban mire jutottunk, munkában, karrierben, egyházban. Ez tényleg nem számít, hiszen a Jézus Krisztusba vetett hit nélkül mindenünk porrá lesz: testünk, fiatalságunk, erőnk, szépségünk, eredményeink, kegyes produkcióink… 

Csak az Úr számít! Az Úr által pedig minden fontossá lesz, ami Őneki kedves. Békesség és irgalmasság nyugszik meg azokon, akiknek az Úrban nyer értéket minden más, akik az Úrban végzik el dolgaik számbavételét. Hiszen csak az Úrban bízva lehet helyesen eldönteni: mi számít és mi nem (16). Senki nem okozhat fájdalmat annak az embernek, aki Krisztusban van, mert aki az Ő bélyegét hordozza magán, azt az Úr védelme mindenkor körülveszi (17).

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."