Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumIvó

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
19

Ivó Bretagne szülöttje (1253–1303), aki a szegények ügyeit nagy bölcsességgel, jogi tudással és szeretettel védelmezte mind az egyházi, mindpedig a világi bíróságok előtt. Középkori egyetemek jogi karának, továbbá a jogtudósoknak, jogászoknak, ügyvédeknek, törvénybemenőknek védőszentje* A római S. Ivo, a vele összefüggő Sapienza néven emlegetett egykori pápai, most állami egyetem (1303) barakk temploma az ő oltalma alatt áll.

Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit.* Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal* is ünnepelték (1729).

A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.*

Az Ivó név a régi, jókedvű, mulatós jurátusokban rokon képzeteket szült. Egy Szeged környékén, Szőregen följegyzett félnépivé vált diákdal* szerint:

 

E szép szóra: jurátus, jurátus,
Ej de ráillik a tus, a bor tus!
Többet ér ez mint a jus, mint a jus,
Élj hát vele jurátus, jurátus.
 
Ősapánk is szent Ivó, szent Ivó,
Nem volt soha vízivó, vízivó.
Hogy éltében tusozott, tusozott,
Azért szentté változott, változott.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."