Faustyna Kowalska naplója871

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
04

+ Mesterem, alakítsd úgy a szívemet, hogy senkitől se várjak segítséget. Inkább én törekedjek arra, hogy másoknak segítsek, s vigaszt, enyhülést adhassak. Szívem mindig nyitva áll mások szenvedése előtt. Sohasem zárom be szívemet mások szenvedése előtt, még ha egyesek gúnyosan lelki szemétládának tartanak is, ahova mindenki bedobhatja személyes szenvedéseit. – Azt mondtam erre, hogy szívemben mindenkinek helye van, nekem pedig ezért Jézus Szívében. Szeretetemre irányuló megjegyzések nem zárják be szívemet. Lelkem ezen a ponton mindig nagyon érzékeny. Egyedül Jézus ébreszti fel bennem a felebaráti szeretetet.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."