38899 ima található a honlapon, összesen 66811 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Bencés igenaptár

    Bencés igenaptár
    Naponta frissül

    Naptár a szentmise napi olvasmányaival, s egy rövid mottóval a napról.

    Egyházunk naponta elvezet az Ige olvasásához. Ez a naptár segítséget szeretne adni az Isten Igéjének jobb befogadásához.

    Isten Igéje akkor lesz termő és cselekvő szó mindannyiunk számára, ha készülünk fogadására, naponta figyelünk szólítására, és ha a szentmise igeliturgiáján megkap egy szó vagy mondat, utánanézünk, újraolvassuk, átelmélkedjük, ,,szívünkben forgatjuk''.

    A nap alapgondolatát is megadó verset az első olvasmányból vettük.

    A megadott zsoltár imádkozásával válaszolhatunk Isten Igéjére: ez a válasz nemcsak az embertől ered, hanem az Ige ébreszti az emberi szívben. (A zsoltárok számozásánál a római liturgia hagyományainak megfelelően a Vulgata számozását követtük, és az idézetek is a Káldi Neovulgátából származnak.)

    Bencés igenaptárHÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    09

    (Boldog Gerhardinger Mária Terézia)

    A Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt


    ApCsel 10,25-26.34-35.44-48

    És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, és a lábaihoz borulva hódolt neki. Péter azonban fölemelte őt és így szólt: ,,Kelj föl, én magam is ember vagyok!’’ Akkor Péter beszélni kezdett: ,,Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik. Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt. Hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. Ekkor Péter azt mondta: ,,Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?’’ Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket Jézus Krisztus nevében. Ekkor megkérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.

    Zs 97

    Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

    1Jn 4,7-10

    Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.

    Jn 15,9-17

    Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárszombat

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    08

    (Az algériai Szent vértanúk)

    Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére


    ApCsel 16,1-10

    Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívővé lett zsidó anyának és pogány apának volt a fia. A testvérek, akik Lisztrában és Ikóniumban voltak, jó véleménnyel voltak róla. Pál azt akarta, hogy vele menjen az útra, azért magához vette és körülmetéltette, tekintettel a zsidókra, akik ezekben a helységekben voltak; mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Amikor sorra járták a városokat, s tudatták, mihez kell tartaniuk magukat, közölték velük a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak, akik Jeruzsálemben voltak. Így az egyházak megerősödtek a hitben és gyarapodtak számban napról-napra. Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: ,,Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!’’ Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

    Zs 99

    Zsoltár. Hálaadásra. Ujjongjatok Istennek, minden földek, örvendezve szolgáljátok az Urat, járuljatok eléje lelkendezve! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és az övéi vagyunk az ő népe s az ő legelőjének nyája. Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; Örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.

    Jn 15,18-21

    Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárpéntek

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    07

    (Boldog Gizella, Szent Notker)

    A szükséges dolgokon kívül semmi más terhet nem rakunk rátok


    ApCsel 15,22-31

    Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást -- ők a testvérek között vezetők voltak --, és kezük által ezt az írást küldték: ,,Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!’’ Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak.

    Zs 56

    A karvezetőnek. A ,,Ne semmisíts meg’’ szerint. Miktám Dávidtól. Amikor Saul elől a barlangba menekült. Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, mert beléd vetem bizalmamat, és szárnyad árnyékában húzom meg magam, amíg a veszedelem elvonul. A fölséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki jót cselekszik velem. Az égből küld szabadulást nekem, és gyalázatba taszítja azokat, akik taposnak rajtam. Isten elküldi irgalmát és hűségét. Lelkem az oroszlánok kölykei közt hever, amelyek felfalják az emberek fiait. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük élesre fent szablya. Magasztaltassék föl Isten az egek fölé, és dicsőséged minden föld fölé! Hálót kerítettek lábamnak, és megaláztak engem; Vermet ástak nekem, de ők maguk estek bele. Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem, Éneklek és zsoltárt zengek. Ébredj fel, dicsőségem, ébredjen a hárfa és a lant! Hadd keltsem fel a hajnalt! Hálát adok neked, Uram, a népek között, zsoltárral dicsérlek a nemzetek között, mert irgalmad felér az egekig, és hűséged a fellegekig. Magasztaltassék föl Isten az egek fölé, és dicsőséged minden föld fölé!

    Jn 15,12-17

    Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárcsütörtök

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    06

    A pogányok közül akar magának népet választani az Isten


    ApCsel 15,7-21

    Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: ,,Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.’’ Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: ,,Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva: ,,Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet -- így szól az Úr, és meg is teszi azt'', [Ám 9,11-12] ami ismert volt öröktől fogva. -- Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.’’

    Zs 95

    Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden földek! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek napról-napra szabadítását! Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó a dicséretre, minden istennél félelmetesebb. Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott. Színe előtt fenség van és szépség, szentélyében ékesség és hatalom. Ünnepeljétek az Urat, népek családjai, ünnepeljétek az Úr dicsőségét és hatalmát. Adjátok meg az Úr nevének a dicsőséget, hozzatok áldozati ajándékokat és jöjjetek udvaraiba. Boruljatok le szent pompával az Úr előtt, rettegjen előtte az egész föld! Hirdessétek a nemzetek közt: ,,Király az Úr!’’ Megerősítette a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék, s igazságosan ítéli a népeket. Örvendjenek az egek, ujjongjon a föld, zúgjon a tenger s ami betölti azt; Vigadjanak a mezők és minden, ami rajtuk van! Ujjongjon akkor az erdő minden fája az Úr előtt, mert eljön, eljön hogy megítélje a földet. Igazságban ítéli meg a föld kerekségét, s a népeket hűsége szerint.

    Jn 15,9-11

    Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárszerda

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    05

    Elbeszélték: milyen nagy dolgokat tett velük az Isten


    ApCsel 15,1-6

    Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: ,,Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.’’ Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.

    Zs 121

    Zarándok-ének. Dávidtól. Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: ,,Az Úr házába megyünk.’’ És lábunk már itt áll udvaraidban, Jeruzsálem! Jeruzsálem városnak épült, részei pompásan egybeillenek. Oda járnak fel a törzsek, az Úr törzsei, hogy Izrael törvénye szerint hálát adjanak az Úr nevének. Ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei. Kívánjatok békességet Jeruzsálemnek: ,,Bőségben éljenek, akik szeretnek téged! Békesség legyen falaid között és bőség tornyaidban!’’ Testvéreimért és a hozzám közelállókért mondom: ,,Béke legyen veled!’’ Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért jót kívánok neked.

    Jn 15,1-8

    Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárkedd

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    04

    (Szent Flórián, Szent Guidó, Boldog Ceferino)

    Sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába


    ApCsel 14,19-28

    Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

    Zs 144

    Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké.

    Jn 14,27-31a

    Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárSZENT FÜLÖP ÉS JAKAB APOSTOLOK

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    03

    A feltámadt Krisztus megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak


    1Kor 15,1-8

    Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is.

    Zs 18A

    A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

    Jn 14,6-14

    Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.’’ Ekkor Fülöp kérte őt: ,,Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!’’ Jézus így válaszolt neki: ,,Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: ,,Mutasd meg nekünk az Atyát''? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárHÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    02

    (SZENT ATANÁZ)

    Saul látta az Urat az úton, és beszélt vele


    ApCsel 9,26-31

    Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvezette az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban Jézus nevében. Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran tevékenykedett az Úr nevében. Beszélt a pogányokhoz is, és vitatkozott a görögökkel, de azok az életére törtek. Mikor a testvérek értesültek erről, lekísérték őt Cézáreába, és elküldték Tarzusba. Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.

    Zs 21,26-32

    Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: ,,Éledjen fel szívük mindörökre!’’ Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: ,,Így cselekedett az Úr!’’

    1Jn 3,18-24

    Fiacskáim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent. Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott.

    Jn 15,1-8

    Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárszombat

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    01

    (Szent József, a munkás, Szent Zsigmond, Szent Jeremiás)

    Az Úr igéje elterjedt az egész vidéken


    ApCsel 13,44-52

    A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten igéjét. Mikor azonban a zsidók a sokaságot látták, elfogta őket a féltékenység, s káromlások között ellentmondtak annak, amit Pál mondott. Erre Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: ,,Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: ,,A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig''’’ [Iz 49,6]. Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. A zsidók azonban felizgatták a vallásos és előkelő asszonyokat, s a város első embereit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ezek lerázták ellenük lábuk porát, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel.

    Zs 97

    Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

    Jn 14,7-14

    Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.’’ Ekkor Fülöp kérte őt: ,,Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!’’ Jézus így válaszolt neki: ,,Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: ,,Mutasd meg nekünk az Atyát''? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárpéntek

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    30

    (Szent V.Piusz, Takashi Nagai)

    Ígéretét teljesítette Isten, amikor feltámasztotta Jézust


    ApCsel 13,26-33

    Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. Mert Jeruzsálem lakói és a vezetőik nem ismerték el őt, hanem ítélkezésükkel beteljesítették a próféták szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak. Mert bár nem találtak benne semmi okot sem a halálra, a kivégzését kívánták Pilátustól. Miután mindent végrehajtottak, ami meg volt írva róla, levették őt a fáról, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt halottaiból, és több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt. Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek, mert azt Isten nekünk, az ő fiainak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust, amint meg is van írva a második zsoltárban: ,,Fiam vagy te, ma nemzettelek téged'' [Zsolt 2,7].

    Zs 2

    Miért dühöngenek a nemzetek, terveznek hiúságokat a népek? Fölkelnek a föld királyai, egybegyűlnek mind a fejedelmek az Úr ellen, s az ő Fölkentje ellen: ,,Szakítsuk széjjel láncukat, igájukat rázzuk le magunkról!’’ A mennyekben lakó kineveti őket, az Úr kigúnyolja őket. Haragjában így szól majd hozzájuk, bosszúságában szétzavarja őket: ,,Fölkentem királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!’’ Hirdetem az Úr rendeletét.Mert így szólt hozzám az Úr: ,,Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged. Kérd tőlem, és odaadom neked a nemzeteket örökségedül, s osztályrészedül a föld határait. Kormányozd őket vasvesszővel, cserépedényként törd össze őket.’’ Nos hát, királyok, okuljatok, tanuljatok, ti földi bírák! Szolgáljátok az Úrat félelemmel, ujjongjatok előtte remegve. Tanuljatok fegyelmet, hogy fel ne gerjedjen az Úr haragja, s az igaz útról el ne vesszetek, amikor haragja hirtelen fellobban. Boldogok mindazok, akik benne bíznak!

    Jn 14,1-6

    Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.’’ Tamás erre azt mondta neki: ,,Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?’’ Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárSZIÉNAI SZENT KATALIN Európa társvédőszentje

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    29

    Ha világosságban élünk, akkor közösségben vagyunk egymással


    1Jn 1,5 - 2,2

    Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk, és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk. Fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

    Zs 102

    Dávidtól. Áldjad, lelkem, az Urat, s egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; Ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. Ő kielégíti javaival kívánságodat: mint a sasé, visszatér ifjúságod. Igaz dolgokat cselekszik az Úr, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. Megismertette Mózessel útjait, Izrael fiaival cselekedeteit. Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú. Nem tartja meg haragját mindenvégig és nem fenyeget örökké. Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk. Olyan az ember élete, mint a fűé: kivirul, mint a mező virága, de ráfúj a szél, és nincs többé, s a helyét sem ismerik. De az Úr kegyelme öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik, s igazsága azok unokáit, akik megtartják szövetségét, és gondosan teljesítik parancsolatait. Az Úr az égben állította fel trónusát, és királysága mindenen uralkodik. Áldjátok az Urat, angyalai mind, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát, mihelyt parancsának hangját meghalljátok. Áldjátok az Urat, seregei mind, szolgái, akik akaratát megteszitek. Áldjátok az Urat, művei mind, mindenütt, ahol uralkodik. Áldjad lelkem az Urat!

    Mt 11,25-30

    Abban az időben így szólt Jézus: ,,Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű -- és nyugalmat találtok lelketeknek [Jer 6,16]. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.’’

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Bencés igenaptárszerda

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    28

    (Chanel Szent Péter, Szent Teodóra, Grignon Szent Lajos)

    Az Úr igéje növekedett és terjedt


    ApCsel 12,24 - 13,5a

    Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akit Márknak is neveznek, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: ,,Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!’’ Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt.

    Zs 66

    A karvezetőnek. Hárfára. Zsoltár. Ének. Irgalmazzon nekünk Isten és áldjon meg minket! Ragyogtassa arcát felettünk, hogy megismerjük utadat a földön, minden nemzet lássa szabadításodat. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és kormányozod a földön a nemzeteket. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! A föld megadja gyümölcsét; Áldjon meg minket Isten, a mi Istenünk, áldjon meg minket Isten, a föld minden határa félje őt!

    Jn 12,44-50

    Jézus pedig felkiáltott, és így szólt: ,,Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem.’’

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."